Evangélikus Naptár, 1983

Prőhle Károly: Szabadságban és szolgálatban

Szabadságban és szolgálatban

A keresztyén ember szabadságáról

DÖNTŐ FORDULATOT hozott Luther számára az 1520. esztendő. X. Leó pápa 1520. június 15-én kiadja Exsurge Domine kezdetű bulláját, amely őt átok alá veti arra az esetre, ha 60 nap alatt vissza nem vonja tévesnek ítélt tanait, és nem adja kétségtelen tanújelét „igaz engedelmességének”. Luther ezt a feltételt nem teljesíthette, így a felette kimondott átok érvénybe lépett, és első lépésként égetni kezdték könyveit. Luther mégis elfogadta barátainak tanácsát, hogy tegyen még egy utolsó kísérletet az egyház egységének megmentésére és a béke helyreállítására: íijon levelet magának a pápának, I és csatoljon hozzá egy iratot, amelyben minden vitát és személyes hangot mellőzve fejtse ki reformátori tanításának alapjait. így jött létre 1520-ban „A német nemzet keresztény nemességéhez” és „Az egyház babiloni fogsága” című könyvei után harmadik reformátori irata „A keresztyén ember szabadságáról”: terjedelemre a legkisebb, de tartalomra a leggazdagabb. Tartalmazza az evangéliumnak azt az értelmezését, amely I Luther reformátori alapélményéből következik, és amely reformátori működésének j mindvégig szilárd alapja marad.

KÉT ÉLESEN ELLENTMONDÓ TÉTELT állít Luther könyve élére: „1. A ke- I resztyén ember szabad úr minden felett és nem alattvalója senkinek. 2. A keresztyén ] ember készséges szolga mindenben, és alattvalója mindenkinek.” Luther mindenekelőtt I Pál apostoli alapelvére hivatkozik: „Én szabad vagyok minden tekintetben, és minden- j kinek szolgájává tettem magamat”. (lKor 9,19). A tételek ellenmondásosságát pedig | azzal magyarázza, hogy a keresztyén ember kettős természetű: „lelki” és „testi”. „Lel- j ki” természete jelenti a bibliai értelemben vett új embert, a belső embert, aki hite által I gondolkodásában és magatartásában egyedül Istentől függőnek tudja magát, azért „lel- j kileg” Független és szabad mindentől és mindenkitől. A keresztyén ember „testi” ter- I mészete pedig azt jelenti, hogy „testben”, a földön, emberek között él, és ezért lelki Füg- f getlenséggel, szeretetből szolgál embertársainak.

ELŐSZÖR tehát azt a kérdést veti fel Luther: hogyan jutunk el a hit szabadságára? I Válasza a jól ismert reformátori tétel: akármit teszünk, akármennyi jót cselekszünk, et- ] tői nem jutunk hitre, mert egyedül Isten ébreszt hitet önmaga iránt, mégpedig igéjével. I Igéje pedig kettős: törvény és evangélium. Ha a törvényből felismertük bűnösségünket I és jóra való képtelenségünket, akkor hangzik felénk Isten másik igéje, az evangélum: I „Higgy Krisztusban, akiben felajánlok neked minden kegyelmet, igazságot, békességet I és szabadságot: ha hiszel, mindez a tied, ha nem hiszel, nem a tied!” Isten így teremt 1 igéjével hit által új kapcsolatot: közösséget, - vagy ahogyan Luther mondja - „boldog j csereviszont” Krisztus és a hivő között.

EBBEN A CSEREVISZONYBAN Krisztus a hivő embert szabaddá teszi és úrrá I minden felett. Szabaddá teszi a törvény és a cselekedetek kényszerétől, mert előlegezett j szeretettel ingyen fogadja őt kegyelmébe és ígér neki üdvösséget. Szabaddá teszi a bűn- I tői, mert magára vállalja annak terhét, és győzelemre segíti a bűnnel szemben. Ugyan- I akkor úrrá is teszi minden felett azzal, hogy részesíti a hivőt saját méltóságában: király- I ságában és papságában lPt 2,9 szerint: „Ti papi királyság és királyi papság vagytok.” I A hit által kapott királyság „lelki uraság”, és ez úgy értendő, „hogy a keresztyén ember I

52