Evangélikus Naptár, 1983
Nagy Gyula: Amiből nem engedhetünk
déseket vonultatja föl. (Tudvalévő, hogy az Ágostai Hitvallást még a „halkan lépő” Melanchthon fogalmazta meg, bár Luther teljes egyetértésével). A másik kérdőjel, amelyet némelyek a Cikkek időszerűsége mellé tesznek, arra vonatkozik: korunk az ökumenizmus mellett a keresztyén etikai felelősség kora; benne a világban való életfolytatásunk kérdései állnak előtérben. Luther hitvallása viszont elsősorban a megigazító hit, az egyház belső kérdéseivel foglalkozik. Ezekre a kritikus megjegyzésekre azzal válaszolunk, hogy felidézzük a Cikkek maradandó és időszerű tartalmát, Luther „teológiai testamentumát”. A biblikus-reformátori alapkérdés: Isten és az ember viszonya A Schmalkaldeni Cikkek központi kérdése ugyanaz, mint a lutheri reformáció alapkérdése: hogyan állhatok meg bűnös emberként a szent Isten ítéletében? A Cikkek válasza ez: egyedül Isten kegyelméből, bűnbocsátó szeretete alapján - egyedül Jézus Krisztus keresztáldozatáért - egyedül a bűnbánó, bizodalmas hit által. „Ettől a tételtől nem térünk el, ebből semmit sem engedhetünk, még ha az ég és főid összeomlik is mindazzal együtt, ami nem maradandó” - írja Luther a hitvallás második, fő részében. Nem kevesebbet mond ki ezzel - a keresztyénség egészére és minden korszakára érvényesen, mert a Szentírás alapján - mint hogy emberi életünk végső alapja és hordozója nem valamilyen személytelen igazságrendszer vagy erkölcsi törvények, hanem mindenekelőtt egy személyes viszonyulás: a hit személyes viszonya a kegyelmes, megbocsátó Isten és a bűnbánó, magát teljesen Istenre bízó ember között. A megfeszített és feltámadt Krisztusba vetett hit hordozza egész emberi egzisztenciánkat, ez életünk belső alapja. Az egyház Krisztus fősége és vezetése alatt él Luther a reformáció élethalálharca között három végzetes akadályt látott az evangélium útjában. Ez a meggyőződése világosan tükröződik a Cikkekben. Az első akadálynak a pápaság történeti intézményét, az egyház pápai vezetését tartja. „A pápa nem isteni jogon vagy Isten igéje alapján feje az egész keresztyénségnek; mert ilyen csak egy van, a Jézus Krisztus” (II. rész, 4. cikk). A pápa fősége az igazi akadálya annak, hogy maga Krisztus vezesse az egyházat az igén és szentségeken keresztül - ebben látja a Schmalkaldeni Cikkek a pápai primátus körüli sok évszázados vita végső lényegét. A másik akadály Luther szerint az a tanítás, hogy a miseáldozatban a pap végrehajtja Krisztus golgotái áldozatát; tehát ez a szertartás - és nem egyedül Krisztus a hit által - szabadítja meg az embert bűneitől életében és halála után. Ezzel a tanítással függött össze az egyház egész intézményes hatalma abban az időben a hívők élete és halála fölött. Végül - ez ellen küzd a reformátor a Cikkek harmadik részében - a harmadik akadály az a végzetesen téves felfogás, hogy Krisztus nem az igén és szentségeken keresztül, hanem a pápa közvetítésével vagy közvetlenül az emberi lelkiismereten át irányítja az egyházat. Nem - vallja Luther -, Krisztus vezetésének és a Szentlélek munkálkodásának az egyházban csak egyetlen útja van: az ige, a szentségek. „Szilárdan ragaszkodunk ahhoz, hogy Isten senkinek sem adja Lelkét vagy kegyelmét másképpen, csak a megelőzően hirdetett igében vagy igével. így tudunk őrizkedni a rajongóktól, azoktól a lelkek50
