Evangélikus Naptár, 1983

Hafenscher Károly: Az igazi kincs

tünk kincsemnek mondjuk. Szülő a gyermekét. Félj a hitvesét. A keresztyén ember Jézust is így szólíthatja: Kincsem.

Kincsünk az evangélium többet ér, mint anyagi kincseink együttvéve. Egyházi ezüst, arany dísztárgyak, kegyszerek. Bár az évszázadok során az egyházakban (különböző felekezetekben) mérhetetlen művészi értékű, arany, ezüst, drágakő gyűlt össze egyes kincsestárakban - az egyház igazi kincse mégsem az ilyen értékek voltak. Az evangélikus egyház akkor sem szegény, ha nincs vagyontérő kincsestára, de van evangéliuma.

Kincsünk az evangélium értékesebb, mint szellemi értékeink. Mi evangélikusok értékeljük a szellemi kincseket, készek vagyunk befogadásukra és ápolásukra, sohasem lehetünk kultúra-ellenesek, de nem tévesztjük össze a szépséget, a jóságot vagy a tudást az evangéliummal. Örülünk, hajó, szilárd erkölcs él az emberekben és emberek között, de azt valljuk az evangélium több, mint morál. Örülünk, ha a szépség világában kortársaink megtalálják az emberit, a kifejezőt, értékeset, de valljuk, hogy az evangélium több, mint gyönyörködtető szépség. Helyeseljük, ha az ember kutatja a valóságot, felfedezi az univerzumot, feltárja a körülötte lévő világot, használja a technika eszközét, de az evangéliumot minden ismeret, tudás és alkalmazott tudomány értékénél többre tartjuk. Amikor hirdetjük, felhasználhatjuk a jóság, szépség, tudás minden eszközét, de magát az evangéliumot minden szellemi értékünknél nagyobbnak tekintjük.

Kincsünk az evangélium értékesebb, mint amit valaki adni tud az Istennek. A vallásos ember - amióta ember él a Földön - mindig adni akart valamit istenének, isteneinek, hogy kiengesztelje, hogy kedvébe járjon, hogy jóindulatát megnyerje. Hallatlan anyagi és személyi áldozatokra volt képes. „Az istenek mindig sokba kerültek” - írja szellemesen, gúnyosan Voltaire és igaz. De az evangélium mindennek a fordítottja: Isten ajándékoz. Nem vár, nem kér, hanem ad. A legdrágábbat ajándékozza: Jézus Krisztust. Kincsünk az evangélium nem fogy el, nem merül ki, mint a pénztár, kincstár, energiaforrások sora. Gazdag az Isten. Szeretetéből ma is telik. Bőségesen ajándékozza meg ma is az embert. Könnyelmű költekezésünk számláját még mindig állja. Valóban hosszútűrő. Húsz évszázada azon tűnődhet népe az egyházban,mekkora kincset hagyott ránk.

Kincsünk az evangélium aprópénzre is váltható. Nem szabad elásnunk, mint a példázatbeli rossz szolga tálentumát. Ha használjuk, ha élünk vele,észrevesszük, hogy telik belőle emberszeretetre, nevelésre, gondjainknak és feladatainknak vállalására, öröm, siker megosztására, jó szóra, hallgató fülre, simogatásra.

Kincsünk az evangélium úgy marad a mienk, ha továbbadjuk a következő nemzedéknek is. Hirdetjük szószékről, leírjuk újságban és könyvben, kiosztjuk a szentségekben, mondjuk testvéri beszélgetésben, fülbesúgjuk haldoklónak, hirdetjük koporsó mellett gyászolónak, erősítünk vele csüggedőket. Csak a továbbadott evangélium nem fogy el, csak aki mer adni belőle,az gazdagszik. A jövőben akkor nem kell félnünk le- szegényedéstől az egyházban, elszürküléstől, egyhangúságtól, bágyadtságtól, fásultságtól, életuntságtól, ha a kincsünkből élünk, őrizzük azt és szinte pazarolva adjuk tovább.

Még a keresztyénség családján belül is vád ér minket evangélikusokat azért, mert túlhangsúlyozzuk az evangéliumot, leszűkítjük a Biblia mondanivalóját, redukáljuk az egész keresztyén üzenetet. Amivel vádolnak, azt dicséretnek tartjuk és éppen ebben látjuk az evangélikusság sajátos színét a világkeresztyénségben. Valóban mindennél több- ra tartjuk az evangéliumot. Innen a nevünk is. Becsüljük a törvényt, komolyan vesszük, olvassuk a Szentírás minden könyvét, igyekszünk fegyelmezetten élni, dolgainkat jó rendben tartani, de igazi, páratlan kincsünknek az evangéliumot tartjuk. Nem szégyel48