Evangélikus Naptár, 1983
Tóth-Szöllős Mihály: Szolgálatára legyünk
hanem a benne levő jót kell meglátni és mondani. A jó hír jó hatású! Ha a Jézustól kapott szeretet vezet minket, akkor nagyon találékonyakká leszünk a 8. parancsolat megélésében. Tehát nem ragadhatunk le a tiltásnál, hogy nem rágalmazzuk a másikat, hanem több kell! Az irgalmas samaritánus példázatában a pap és a lévita nem tesz a sebesült ellen semmit. Nem lépnek rá, nem rabolják ki, de a bűnük éppen az, hogy nem tesznek semmit. Tkp. nem lépték át a 8. parancsolatot, de mindenki belátja, hogy ennél sokkal nagyobb a vétkük. Legalábbis Jézus mértéke szerint. Még az sem elég, ha valaki a negatív beszédet, a rágalmat, a pletykát ellentétére, azaz jóra szándékozza fordítani, hanem Krisztus követésében a kötelességünk sokkal átfogóbb! Ahogy Jézus Krisztusban Isten minket megelőző kegyelme jön felénk, úgy bennünk és rajtunk keresztül Istennek ez a megelőző kegyelme másokhoz akar közeledni. A 8. parancsolatot akkor élhetjük meg igazán, ha ember és ember között, Isten és ember között - mint Luther is mondta egyszer - közvetítők, áthidalók vagyunk, akik az isteni javak osztogatásával segítünk másoknak abban, hogy az életük szebb, boldogabb, tisztultabb, harmonikusabb legyen. Ribár János Szolgálatára legyünk A 9. parancsolat A kilencedik parancsolatot nagyon könnyű lenne teljesíteni. Lemondok másnak a házáról, - ennyi az egész. De nem ennyi! Rosszul értettük, ha csak a tiltást vesszük figyelembe. Luther a Nagy Kátéban szélesebbre nyitja a parancsolat látószögét, amikor így ír: „Isten először is azt parancsolja, hogy ne kívánjuk felebarátunk kárát, ilyesmihez ne nyújtsunk segítséget, okot se szolgáltassunk rá, hanem adjuk és hagyjuk meg neki azt, amije van, sőt segítsük és támogassuk abban, ami hasznára és javára lehet: úgy, ahogyan szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. Ez tehát főként az irigység és az utálatos kapzsiság ellen szól; Isten ki akarja irtani annak okát és gyökerét, amiből mindaz származik, amivel felebarátunkat megkárosítjuk.” Irigység és kapzsiság. Ez a buktató. A bukáshoz pedig az út a megkívánással kezdődik. Természetesen nemcsak házról lehet szó. Amikor Luther általánosságban így mondja: „ne kívánjuk felebarátunk kárát”, - akkor mindenféle anyagi javaira, mindenére gondol. De azért nem árt megállni a szószerinti értelemnél is egy pillanatra, - különösen a mai nehéz lakáskörülmények között. Kihasznált, lakásukból kiforgatott nagyszülők, kijátszott tartási szerződések, fondorlatos lakásszerzések, - olykor az igazság teljes látszatával, - bizony mai életünktől sincsenek távol. Hát még ha szélesítjük a skálát és kiteijesztjük felebarátunk mindenére, - vajon nem kell-e azt mondanunk az első mondattal ellentétben: modem korban zajló életünknek egyik legnehezebben teljesíthető parancsa ez! 39
