Evangélikus Naptár, 1983
Tóth-Szöllős Mihály: Szolgálatára legyünk
Tudjuk azonban, hogy minden parancsolat a tiltás mellett valamit ajánl. Mit sugall ez a parancsolat? Milyen pozitív indítást ad mindennapjainknak? „Nagy nyereség a megelégedéssel járó kegyesség” - írja Pál Timóteusnak (lTim 6, 6), mintha csak ezt a parancsolatot vésné szívébe. A megelégedés nem valami kényszerű beletörődés az ember helyzetébe - „savanyú a szőlő” jeligével! - hanem Istentől való elfogadás. Benne van az is, hogy Isten mindig adhat többet is, javíthat sorsomon, nem kell aggodalmaskodnom, ha nem „azonnal” cselekszi ezt. Nagy bajunk a türelmetlenség! Ház, kocsi, nyaraló, hobby-kert, külföldi nyaralás mind helyes és szép cél. De nem azonnal, egy csapásra. Mindez egy élet munkája lehet. Megelégedés azt jelenti, hogy megnyugszom Isten „ütemezésében”! Bizony „ritka madár az elégedett ember”. A másiknak van ez is, van az is, nekem is kell, de azonnal... Aki így él még valami fontosat elfelejt: azt, hogy Isten nála még másokét is elhelyezte. Azért adott annyit, hogy jusson belőle a felebarátnak is. Ez a második pozitív indítása ennek a parancsolatnak: amim van, azzal mások segítségére, szolgálatára kell élnem! Kiderül, nem kevés, nemcsak nehezen elég, de még másoknak is jut belőle. Ha már mindenáron nézni akarjuk a másik embert, ebből ne az irigység és kapzsiság keserű gyümölcse teremjen, hanem hitünknek az a szép, élvezhető, édes gyümölcse, amit így nevezünk: diakónia, szolgálat. Ezt a parancsolatot diakóniai életvitellel lehet teljesíteni. Ehhez persze nem elég az odaszánás, az emberi fogadkozás. Ehhez valóban Jézus szolgálatából kell élni, a tőle kapott erővel kell „Istent félnünk és szeretnünk”, hogy lemondva önző énünkről keressük, miben lehetünk segítségére és szolgálatára felebarátunknak. Szolgálatára legyünk egymásnak. Ez csak úgy lehet, ha mindig nyitottak vagyunk embertársaink felé. Ahogyan a megkívánás kezdőlépés a lopás útján, úgy lehet a nyitottság, a segítésre való készség ajtó a felebarát ínségének, hiányának meglátására és az aktív segítésre. Az ilyen szolgálat közben gyakran azt is észrevesszük, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20, 35) Szolgálatára legyünk egymásnak. Úgy segítsünk, hogy hasznára és javára legyen, amit teszünk. Tiszteljük emberségét! Sokszor jó a gyors segítség, de csak rövid ideig tart érvénye. Hosszú távon kell érvényesülnie segítésünknek. A családban a fiatalok jövőjét kell néznünk, a társadalomban a közösség hasznát és javát, az emberiség kérdéseinél nemcsak a pillanatnyi segélyt, hanem a szegényeknek és fejletleneknek jövőt jelentő strukturális változást kell munkálni. Mint valamennyi parancsolatnál, úgy ennél is Jézus igéje biztat és erőt ad: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük ...” (Mt 7, 12) Tóth-Szöllős Mihály 40
