Evangélikus Naptár, 1983

Káldy Zoltán: Ne engedjük el egymás kezét

Ne engedjük el egymás kezét

A szakítások világa

Olyan világban élünk, amelyre az embargók (egyes árucikkek kiviteli tilalma meghatározott államokba), a diszkriminációk (hátrányos különbségtételek), a szembeállások, a szakítások és elkülönülések jellemzőek, elsősorban nemzetközi összefüggésekben. Ez még akkor is jellemző, ha vannak jóakaratú népek, politikusok és kormányok, melyek küzdenek az embargók, a diszkriminációk, a szakítások ellen. Ebben a légkörben emberileg minden elképzelhető: háború a hagyományos fegyverekkel, háború nukleáris fegyverekkel, az „emberi nemzetség” megsemmisülése, magának a puszta életnek a kiirtása. Csupán egy ember vagy egy kisebb-nagyobb csoport őrültsége kell már és a világ lángba borul. Ez nem lázálom. Ez eshetőség.

Sokan tudják ezt: tudósok, politikusok, katonák, közgazdászok és egyházi emberek. Nyilatkozatok ezrei, figyelmeztetések tízezrei látnak napvilágot. Sokszor úgy hangzanak mint sikoltások, vészkiáltások. Könyvek, füzetek, röplapok tömege kerül ki a nyomdákból és agitál a háború, a szembeállás, az elkülönülés ellen és szólít fel a béke védelmére, a nukleáris fegyverek gyártásának megszüntetésére, a tárgyalásra és az emberiség családjának együttmaradására.

Nincs előrehaladás

Mégis mintha egy centiméterrel sem tudna az emberiség előre lépni a leszerelés, a békés egymásmellettélés és együttműködés, a feszültségek enyhítése, egyáltalában a béke világának építése területén. Az Északamerikai Egyesült Államok sorozatban utasítja el a Szovjetunió minden javaslatát, amelyek pedig jelentősen vihetnék előre a béke megőrzésének és megszilárdításának ügyét.

Az emberek igen nagy része szerte a világon kezd beletörődni a „változhatatlanba”. „Háborúk mindig voltak és mindig lesznek, amíg a világ áll” - mondogatják. Sajnálatos módon a bűn óriási hatalmára való hivatkozással egyházi hangok is belesegítenek ebbe a nézetbe, illetve varjúkárogásba. Pedig ez a károgás bénít. Bénítja az aktivitást, a cselekvést a háború megakadályozására és a béke biztosítására. Aki ma olyan „ideológiával” eteti az embereket, hogy „amíg élünk, együtt kell élnünk a nukleáris fegyverekkel” vagy „nincsen olyan hatalom, amely a háborút ki tudná küszöbölni az emberiség életéből”, az máris rombol, gyilkol, lelket öl és lényegében „leszereli” azokat az embereket és közösségeket, melyek nem akarnak belenyugodni sem a háborúba, sem az atomhalálba, sem az élet elpusztításába. A háború bálványa, „istensége” előtt hódolók és magukat neki megadok, ma az emberiség legkártékonyabb példányai.

19