Evangélikus Naptár, 1983
Elbeszélések, versek
Jakus Imre írásai Az eretnek Az öreg Kotró Bálint a Nyika völgyében lakott, jó két óra járásnyira a környék egyetlen evangélikus templomától, mégsem késett el a vasárnapi istentiszteletről soha. Rendszerint az első harangszó előtt érkezett, a „gyerekei” már várták. Tudták, hogy mindig kerül elő valami finomság a zsebeiből, főként dió, mogyoró. De a kicsik nem csak erre vártak. A Bálint bácsi meséire is szomjaztak, amik egytől- egyig Jézusról, a Megváltóról szóltak. Mesemondás alatt eltűnt szemük elől a bekerített templomkert s ott jártak a Genezáret tavánál a part fehéres, izzó homokján, aminek hátán fényes kagylóhéjak csillogtak. Látták a halászbárkákat, a kivetett hálókat és a hálókban látták a pikkelyes testű, ficánkoló halakat is. Látták a tengeri rákok éles ollóit belemetszeni a háló madzagjába s a rákok meredt szemét, amiben sötét harag ült. A levegőben fényesség izzott, s a dombon, a partnál feljebb emberek sokaságát is látták. Minden égtáj ontotta őket. Jöttek a vakok, a sánták, a bélpoklosok, a kíváncsiskodók és a kétségbe esettek. S mindegyik Jézust kereste. S látták Jézust is, akit körülvettek. Ó, milyen szép volt és fenséges, milyen szelíd szavú, amint szólt hozzájuk. Arcán mélységes szánalom és szeretet, amikor egyszer csak megindult Simonnak, a Jóna fiának fáradt élete felé. így indult a történet s az öreg szavainak hallatán szinte víziószerűen élték át a gyermekek Péter apostol elhívásának történetét. De ez csak egy volt a sok történet közül, amit az igéből kifogyhatatlan öreg a lelkűk elé bontott. Bizonyságtételei nyomán aztán gyümölcs is érett. Gyerekszájak nyíltak el esténként imára s hálát adtak azért, hogy a jó Pásztor juhocskái lehetnek. Lassanként híre kelt az öreg szép meséinek és volt már hallgatói között minden valláshoz tartozó. Ám volt, aki ezt nem nézte jó szemmel. A kis Vér Pista apja meg is tiltotta a fiának, hogy átlépje az öreg templomának a küszöbét. Oda nem teheti be a lábát, mert oda az „eretnekek” járnak, akik minden a pokolba jutnak haláluk után. Olyanokat is mondott, hogy ez az öreg „Luther bácsi”jobban tenné, ha nem mérgezné meg az ártatlan kis gyerekek lelkét és hallgatna. A prédikálás a papok dolga, annak meg annyi köze van a papi tudományhoz, mint a hajdúnak a harangöntéshez. Pistán fogott is az apai intelem. Nem lépte az át többet a „lutheránus ” templom küszöbét. S még csak nehezére sem esett továbbállni^amikor elhangzott a harmadik harangszó. De hát gyerek volt és szerette a mesét, így azok meghallgatását, ha csak tehette, nem mulasztotta el vasárnaponként ezután sem. Úgy nyár derekán aztán egészen elmaradt a templomkerti kis gyülekezetből. Elment volna azután is még, de hát utolsó ottlétekor csak nem tudta elhallgatni azt, amit az édesapja, akit nagyon szeretett, annyira a lelkére kötött. Azt, hogy az evangélikusok mind eretnekek és egy sem jut közülük be haláluk után a mennyországba. Mindnyájan a pokolba kerülnek. Aztán, hogy kimondta, várt valami égszakadás-földindulásra, de az öreg Kotró Bálint csak azt kérdezte meg tőle: kitől hallottad ezt, kisfiam? Az édesapám mondta!És tudja is! 151
