Evangélikus Naptár, 1983

Elbeszélések, versek

Az öreg „eretnek” arcára kiült a fájdalom és a szomorúság és így válaszolt: Szegény, szegény kis fiam, hogy ki jut el a mennyei Atya házába, azt nem az emberek döntik el, de téged arra kérlek, szeresd tovább is nagyon a te édesapádat. Pista valami másra várt, arra, hogy ellentmond az öreg ige hirdető, megszidja vagy elkergeti, de attól, amit látott, szinte sóbálvánnyá merevedett. Mert az „eretnek” szeméből hullani kezdtek a könnyek. Már nem szólt többet: sírt.

Vér Pista meg, mintha puskából lőtték volna ki, elszaladt.

Többet nem jelent meg az öreg,, meseóráin ”,

Pár hétre bejárta a kis városkát a hír, feltörte valaki a templom perselyét és elrabolta az Isten pénzét! A csendőrök nyomoztak a tettes után, de eredménytelenül. Aztán, mivel minden csoda csak három napig tart, a kis városka lakói meg is feledkeztek a lopásról.

Úgy dióverés idején, az egyik vasárnapon Kotró Bálint arra figyelt fel, hogy idős hallgatója is akadt, aki megvárta, amíg elmondta az elveszett juhocska történetét, akiért a szakadékba is lement a jó Pásztor, Jézus, és felhozta onnan. Mert nagyon szerette eltévedt juhocskáit is.

Harangozni kezdett Miska bácsi, az öreg harangozó s Kotró Bálint felállt, hogy induljon az istentiszteletre.

Akkor lépett mellé az idegen, aki nem volt más, mint a Vér Pista édesapja. Az ajka remegett, amikor megszólalt. Ha Istent ismer kend, bocsásson meg nekem és jöjjön el hozzánk. A fiam szeretné még egyszer látni.

Útközben tudta meg, hogy Pista leesett a diófáról és karóba zuhant, ami felnyársalta. Egyetlen kis fiam, zokogott a nagy, erős ember, az én fiam, a Pista meghal.

Pista feküdi az ágyán. Arcán halálos sápadtság, szemében szűkölő félelem. Igen nagy fájdalom gyötörte, a hasát roncsolta össze a karó, beszélni is alig tudott.

152