Evangélikus Naptár, 1968

BODROGI MIKLÓS VERSEI: - Pásztorok útja

Pásztorok útja

Elakadt a szavunk, mint amikor

a hegy fagyos lehelete torkunkba csap,

fülünk soha nem hallott hangoktól mámorosán zsongott,

szemünket rémület és boldogság tárta az égre,

s néztünk, ahogyan újszülöttek és haldoklók tudnak csak nézni,

mert itt maga a Békesség ragyogott-zengett,

maga a Halál halt meg,

maga az Élet született.

Hatalmas fények botja terelt,

hallelújázó csengők szava pásztorolt,

lelkünket az öröm minden lépésnél a csillagokig dobta,

szívünk ugrált, mint tavasz tűzétől ittasult gidák,

álmunkban sem volt még ilyen könnyű a lábunk,

s úgy mentünk, mint aki életében először megy haza.

Ahogy az ajtó kitárult,

a mécses fénye napnyi ragyogással lobbant arcunkon mosollyá, a jászol fája Dávid trónjává ácsolódott s a királyiszék előtt szíveink sorakoztak, mint bárányok az itatónál.

A Gyermek keze tükörré simította ráncos homlokunkat s az ő képe viliódzik rajta most is,

mert juhai vagyunk, pásztoroltjai, s egyszersmind számadói: ettől a pillanattól fogva lettünk csak pásztorok valóban.

121