Evangélikus Naptár, 1968

Pásztor Pál: EMLÉKEZÉS HALLOTTAINKRA

földi gyülekezet parochus lelkésze. 1959 óta az Evangélikus Élet felelős szerkesztője és kiadója. Az ökumenikus Tanács titkára. „Igehirdetései a mai kérdések tiszta és világos kérdésfeltevésétől izzottak, tanítójeliegű írásaiban a reális egyházi életünket vette bonckés alá. Mindezek nagy értékei elmúlt esztendőnk sajtójának. De különösképpen is nagy értékeket jelentettek mind a lelkészek, mind pedig az olvasók számára azok a világosan megfogalmazott, de ugyanakkor egyértelműen a teológiánkból kisarjadzó írásai, amelyekben világméretű kérdésekhez nyúlt.” Hosszú betegséggel próbálta meg Isten, ö azonban akkor is szolgálni akart. Utolsó cikksorozatát betegágyon írta. Temetése nagy gyászoló közönség jelenlétében folyt le a rákosi új köztemetőben, s utolsó útja annak a temetőnek jegenye során át vezetett a pihentető sírhoz, ahol egykor ő is gyakran végighaladt egy-egy koporsó előtt...

FRIEDRICH LAJOS (1907—1966). Sajtószolgálatunkat újabb fájdalmas gyász érte a múlt év végén: a hosszú szenvedés után elhunyt Gádor Andrást a hirtelen és váratlanul távozott Friedrich Lajos követte a minden halandók útján. Friedrich Lajos az Evangélikus Élet tördelő-szer- kesztője és Sajtóosztályunk iratterjesztője volt az utóbbi években. De sokan emlékeznek rá úgy is, mint kecskeméti segédlelkészre, hitoktatóra és parochusra, hiszen együttvéve 22 évet töltött el szolgálatban Kecskeméten. Az alföldi szórványokat járva, társat és segítséget keresett magának. „Üzenet” címen szórványlapot indított szinte a semmiből, s küldte áldozatos szeretettel a betű evangéliumi üzenetét előbb a kecskeméti tanyavilágba, azután mindig több és többfelé. Igehirdetéseiből könyveket írt, s megszületett előbb a „Vasárnapok”, majd a „Megáldott kút” és a „Boldog rabság”. 1953—1956 között a Lelkésznevelő Intézet igazgatója volt. Sajtóosztályunkon 1957. március 1-től dolgozott. Meleg szívű ember, jó munkatárs, hűséges barát, főleg remek stílusú író volt. Novellái, hosszabb és rövidebb tárcái, a Lelkipásztor „Naplómból” c. rovata gyöngyszemeivé váltak jelenkori egyházi irodalmunknak. Múlt évi naptárunk még az ö „Jegygyűrű” c. novellájával jelent meg. Ebben nagyon szeretett édesanyjának állított ércnél maradandóbb emléket. Életét 59 esztendő keretezte. Tartalmat az a szeretet adott életének, melyet egyéniségével átforrósított, boldogan továbbadott. Nagyon találóan mondta róla búcsúztatásán D. Káldy Zoltán püspök: „Példát adott arra, hogy soha sem elég prédikálni az egyházban, hanem a szeretetet élni is kell. Amikor most elmegy közülünk, egy szív fog hiányozni közöttünk, egy olyan szív, amely engedelmesen továbbadta az emberek között az Atya szeretetét.”

NANDRÁSSY ELEK (1894—1967). Alig hangzottak el azok a meleg szívekből jövő köszöntő szavak, melyek a felavatásának 50. évét elért Nandrássy Eleket köszöntötték, máris búcsút kellett vennünk tőle. Az élet és halál Ura váratlanul hazahívta ez év kezdetén. Egyéniségéről, szolgálatáról néhány adat és emléksor is sokat mond. Harminc éven keresztül volt lelkésze a kispesti gyülekezetnek, s nyugalomba vonulása után még nyolc évig végzett kisegítő szolgálatot Kispesten és a környező gyülekezetekben. A legnehezebb időkben, teljes csendben széleskörű és áldozatos diakóniai tevékenységet folytatott. Lelkiismeretes, pontos munkása volt a számvevőszéki munkának, egyházmegyében, egyházkerületben. Érző szív és hozzáértés jellemezte ezt a tevékenységét. Mindenhonnan megbecsülő szeretet vette körül, amint a gyászjelentés is hangot adott ennek: „Gyászolja nagy családja: a gyülekezet árván maradt öregei, betegei, próbás,

76