Evangélikus Naptár, 1968
A reverzális-kérdés 100 évvel ezelőtt
rendelet enyhítését. Mivel minden vegyesiházasságot katolikus pap edőtt kellett megkötni, azoknak módjukban állt az egyházfőhatósági utasítás alapján a reverzális kierőszakolása. Hiába foglalkoztak újra meg újra a reformszellemű ország- gyűléseink a panaszokkal, nem bírtak megfelelő igazságos intézkedéseket foganatosítani. A kiegyezés után újra előkerültek a vallási kérdések. Deák Ferenc 1868-ban így foglalt állást:«„A vallások törvényben kimondott jogegyenlőségével meg nem egyezik a törvénynek a vegyesházasságból született gyermekekre vonatkozó rendelete, miszerint, ha az atya katolikus, minden gyermeke a római katolikus vallásban neveltessék, ellenkező esetben pedig nincs viszonosság. E jogtalanság ellen évek óta küzdöttem szakadatlanul, s küzdeni fogok mindig.” Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy ő katolikus vallású volt, s nem lehet felekezeti elfogultsággal vádolni. Felszólalása nyomán rövid idő alatt megalkották az 1868. évi 53. törvénycikket. E törvénycikk — melynek 100 éves fordulója adta az alkalmat jelen írásunkra — kimond; a, hogy a vegyes vallású házasságból született gyermekek közül a fiúk az apa, a lányok az anya vallását követik, s ezzel ellenkező megegyezések (re- verzálisok) jogerővel nem bírnak. A törvény tehát teljesítette a protestánsok régi vágyát, hogy a gyermekek nemük szerint kövessék szüleik vallását, valamint eltörölte — történelmünk folyamán először — a reformáció egyházaira olyan sérelmes, sok bajt okozó reverzáliso- kat. Az áttérések tekintetében érvényesítette a teljes viszonosság elvét, amely addig soha nem állott fent, mert katolikusoknak a protestáns vallásra való áttérése számos akadályba ütközött, míg fordítva könnyen történhetett. Szülő áttérése esetén 7 éven aluli, saját neme szerinti gyermeke követte az új vallásban. Egyéni vallásváltoztatás vagy felekezeten kívüliség csak 18 éves kortól lehetséges. A törvénynek mai szemmel negatív oldalát képezte, hogy a 18. életév betöltéséig még felekezeten kívüli szülők gyermekeinek is kötelező volt valamelyik vallásfelekezetben való nevelése. Ezt a részletet leszámítva, a törvény abban a korban valóban megfelelt az igazságosság követelményének, de végrehajtását a római katolikus papság az elkövetkező évek, évtizedek folyamán gyakorlatilag lehetetlenné tette. 1892-ben megjelent tanulmány írja, hogy a törvénycikk „rendelkezése ellen maguk a vegyesházasságban élő házastársak soha és sehol egyetlen panasz szót nem emeltek”. Ellenben a katolikus lelkészek a vegyesvallású jegyeseket tovább zaklatták azzal — most már törvényellenesen —, hogy egybekelésük előtt a protestáns fél adjon reverzálist. A jegyesek tegyenek ünnepélyes ígéretet arra nézve, hogy a kötendő házasságukból származó mindkét nemű gyermekeiket a katolikus egyházban kereszteltetik és neveltetik, így jöttek létre az „elkeresztelé- sek”. Elszaporodásuk következtében az ilyen esetet a törvényhozás kihágásnak minősítette, de hiába, mert a katolikus püspöki kar szembeszállt a törvénnyel, s továbbra is gyakoroltatta a reverzálist: nem engedte, hogy a gyermekek vegyesházasságban nemük szerint kövessék szüleik vallását. Negyedszázad tapasztalatai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jó törvény végrehajthatatlan a katolikus egyház ellenmunkája következtében. Nem tudott belenyugodni, hogy a törvénycikk egyenlő mértékkel mért minden vallásfelekezetnek e kérdésben. így történhetett, hogy amikor 1895-ben a magyar törvényhozás bevezette a polgári házasságkötést, a katolikus egyház »8
