Evangélikus Naptár, 1968
A reverzális-kérdés 100 évvel ezelőtt
nyomására kénytelen volt eltörölni az 1968. évi törvénycikket. A szülők szabad megegyezésének jelszava alatt ismét ajtót nyitott a lelkiismereti erőszakolásnak. Lehetővé tette, hogy a reverzálisokat most már törvényes formában gyakorolhassák. A vegyesvallású jegyesek házasság- kötésük előtt megegyezhettek állami hatóság előtt összes gyermekük egyik, vagy másik vallásban neveltetésére. Tovább romlott a helyzet az első világháború után. Az új római katolikus kánon jogi törvényeket a pápa 1918-ban léptette életbe az egész világra szóló érvénnyel. Csak ekkor lett általános érvényűvé, hogy a katolikus félnek „eretnek” pap előtt kötött házassága nem házasság. Az így házasságot kötő katolikus hívőt egyháza kemény intézkedéssel és lelkiismereti kényszert jelentő fenyegetéssel sújtja. Viszont vegyesházasságot római katolikus pap előtt csak úgy lehet kötni, ha a másvallású fél összes születendő gyermekének katolikus vallásban neveltetésére kötelező reverzálist ad. Lám, itt is van egy „évforduló”: az a római katolikus súlyos szabály, mely megszámlálhatatlan katolikus hívőnek okozott azóta kétségbeesést vagy hitbeli közömbösö- dést, és a vegyesvallású házasságokban mérhetetlen sok békétlenség, viszály forrása lett, nem egy jegyeséget felborított — csak ötven esztendős! Bizony, ez nem nagy egyháztörténelmi távlat olyan egyháznál, mely közel kétezerévesnek tartja magát. Már magában megkérdőjelezi az egész katolikus egyházi rendelkezésnek hitelét, hogy pusztán ötven esztendeje hozták. Csak az első tíz év adatát nézzük meg, hogy felmérjük a veszteséget, amit az 1918-as pápai kánon jogi törvény — túl a már jelzett sok emberi békétlenségen — hazai egyházunknak okozott. 1919-től 1928-ig terjedő időben hazánkban a rever- zális-harc eredménye az evangélikusoknál 1698 veszteséggel, a katolikusoknál 3280 nyereséggel végződött. Ez az aránytalanság azzal magyarázható, hogy a katolikus papság kíméletlenül élt a lelkiismereti fegyverrel, amit a kánonjog kezébe adott, míg egyházunk — nagyon helyesen — nem hozott hitelveinket megcsúfoló egyházi, vallási szabályokat a kárunkra reverzálist adó evangélikus féllel szemben. A katolikusok győzelme a súlyos lelki kényszer alkalmazásának győzelme volt. Egyházunk hiába intézett felterjesztést a két világháború közötti időben a magyar kormányhoz, az 1894. évi 32. törvénycikkbe foglalt reverzális hatályon kívül helyezé e, és az 1868. évi 53. törvénycikkbe foglalt rendelkezések újbóli törvénybe iktatása érdekében. A vegyesházasságban élő házasfelek családi békéjét és a felekezetek közötti viszonyt szüntelenül romboló reverzális-törvény mégis életben maradt, a római katolikus egyház érdekében. Csak a Magyar Tanácsköztársaságban érte el a protestantizmus azt a helyzetet, hogy nem köthető többé államilag érvényes reverzális. Még mindig kísért azonban római katolikus részről a múlt. Most már állami támogatás nélkül, de katolikus papok ismételten gyakorolják a lelki kényszert, s vegyesházasság esetén arra próbálják rávenni a protestáns felet, hogy adjon kötelező ígéretet minden születendő gyermekének a katolikus vallásban neveltetésére. S ha ez nem történik meg, a katolikus felet sújtja az oltáriszentségtől megfosztás s más egyházi megtorlás. A száz éve hozott törvény a maga korában jó és igazságos volt, de keresztülvitelét lehetetlenné tette a római katolikus papság ellenállása. Államunk ma törvényben biztosítja a szülők és gyermekek lelkiismereti szabadsághoz való jogát, amire az 99
