Evangélikus Naptár, 1968

Évfordulók

A „legelső világháború"

(350 éve kezdődött el a 30 éves háború)

Ha nem ismernénk a mögöttünk levő második világháború szörnyűségeit és kegyetlenségeit, joggal mondhatnánk, hogy a harmincéves háború borzalmainak alig akad párja a történelemben. Lehetetlen túlozni azt a nyomort, amelyet ez a háború a német birodalom gyámoltalan parasztjainak, polgárainak nyakába zúdított, amelyben nem volt barát, vagy ellenség, szövetséges vagy más párton levő, a kannibalizmus teljes erejével dühöngött, fosztogatás, gyújtogatás, ok- és cél nélküli öldöklés, éhhalál és az erkölcsi érzék teljes felbomlása kísérte. Európa korábban ilyen mérvű megpróbáltatásnak nem volt kitéve és a háború méreteit illetően méltán nevezhetjük a „legelső világháborúnak”, mivel a hadviselő felek még Amerika vagy Ázsia távoli földrészein is összemérték erejüket.

Tulajdonképpen arról emlékezünk meg, hogy 350 éve, vagyis 1618-ban vette kezdetét, de nem maradhat szó nélkül, hogy kereken harminc esztendeig tartott és Európa valamennyi állama belesodródott a küzdelembe. Szokták „vallás- háborúnak” nevezni, mert valóban — főként kezdeti stádiumában — a felekezeti kérdés motiválta, de a harminc esztendő során rég elmosódtak a vallási indítékok és durva politikai, nagyhatalmi, imperialista érdekek domináltak, amelyben az eredetileg két táborban szövetkezett felek (Protestáns Unió. Katolikus Liga) politikai érdekeiknek megfelelően cserélgették szövetségeseiket s az állhatatosság vagy hűség egyáltalán nem számított erénynek.

De amíg odáig értek az események, hogy fegyveres leszámolásban keresték a megoldást, még a reformáció és ellenreformáció eszméi fűtötték a szíveket. Csak később, amikor a háborúban lealjasodott minden, ami tiszta és szent és az elvetemültségben kardélre hánytak minden szellemi értéket, feledkeztek meg az indító okról, mintegy igazolva, hogy a felbomló társadalom, az önző politikai célkitűzés a vallást csupán cégérül használja, vágyás ahhoz vajmi kevés köze van. A nyomor feneketlen mélységéből alig hallatszik őszinte, tiszta hang, amely hívő szívekből fakadna, pedig e küzdelmes, zavaros kornak is megvannak a maga nagyságai, kimagasló egyéniségei. (Come- nius, Gerhardt stb.)

A drámai események előidézője a katolikus restaurációs törekvés volt, amelynek kulisszái mögött serényen forgolódott a „láthatatlan ötödik hadoszlop”, a jezsuita rend. A Német—római Birodalom, amely jogilag ugyan egységet alkotott, vallásában az augsburgi kompromisszum (1555, cuius regio eius religio) óta gvakorlatilag kettészakadt. Évtizedek óta természetes állapot volt a két érsekség és több, mint tíz püspökség lutheránus berendezettsége. S ha vesztett is a reformáció kezdeti lendületéből, a kialakult status ouot mind az uralkodók, mind pedig az alattvalók tudomásul vették. Igaz, nem mindenütt folyt le ilyen simán a konszolidáció, mert például Franciaországban a 16. sz. második fele a hugenották szörnyű megpróbáltatásainak az ideje. (1572. Szent Bertalan éji mészárlás.) De Közép-Európába, közelebbről a Német—.római Birodalomba az ellenreformáció szenvedélyes gyűlölködése csak a 17. sz. elején érkezik. A közép-európai hitviszály már hosszú idő óta lappangott, az aggodalom olyan komoly

6 Evangélikus Naptár

81