Evangélikus Naptár, 1968

Évfordulók

volt, hogy 1608-ban a protestánsok egy fegyveres védekező Uniót vol­tak kénytelenek életre hívni. En­nek ellensúlyozására született meg a Spanyolországgal szövetkezett Katolikus Liga. A „primum movens” — az első kezdeményező — egy megkoroná­zott jezsuita, II. Ferdinánd volt, aki korábban már Ausztriában és ké­sőbb, amikor cseh (1617) és magyar (1618) király lett, könyörtelenül ül­dözte a protestánsokat. Ausztriában szinte maradéktalanul sikerült is kiirtani őket, de Csehország inkább választotta a nyílt ellenállást. Az ellenállás élén Thum Mátyás Hen­rik protestáns gróf állt. 1618. má­jus 23-án a Prágában meghirdetett gyűlésen, amelyet a király felfüg­gesztett Slawata és Martinitz grófo­kat a Hradzsin ablakából a mélybe vetették. A csehek trónvesztettnek nyilvánították Ferdinándot, és fel­ajánlották koronájukat a pfalzi vá­lasztónak, a kálvinizmus szilárd erősségének. Ez az esemény volt a „Saraje- voja” a hosszan tartó küzdelemnek. Kísérjük néhány eseményét figye­lemmel! A cseh protestantizmus so­hasem volt elég erős és egységes, hogy felvehette volna a győzelem reményében a küzdelmet. De szá­mított a református Bethlenre, a tö­rökre keleten, nyugaton pedig a Protestáns Unióra, sőt Angliára. A pfalzi választó, elfogadván a meghívást, csak egy télen át lehe­tett cseh király, mert 1620-ban a gyászos kimenetelű fehérhegyi csa­tában a csehek döntő vereséget szenvedtek és ez egyúttal megpe­csételte a „rebellis” csehek sorsát. Példátlan protestáns üldözés kez­dődött, olyan, amely párját ritkítja a történelemben, és amely párosult a cseh protestáns birtokos osztály vagyonelkobzásával és a cseh pa­rasztság jobbágy sorba döntésével. Ferdinánd végérvényesen sarka alá tiporta ezt az országot. Győzelmének eredményeképpen Ferdinánd birodalmi átokkal súly­totta a pfalzi grófot és birtokait át­ruházta a Wittelsbach-házra, a ba­jor választóra, aki Fehérhegyen győzelemre vitte a császári lobogót. Ezzel a háború színtere áttevődött a Rajna mellé. De a császár azon­nal szabadulni is kívánt a bajor vá­lasztótól, aki nemcsak, mint győztes hadvezér, de mint vetélytárs is szá­mításba jöhetett. A császárnak erős hadseregre és olyan hadvezérekre volt szüksége, akik nem veszélyez­tették pozícióját. Ebből a szükség­letből emelkedett ki a cseh Wald- stein, — akit csak így ismerünk, Wallenstein, — titokzatos alakja, a harmincéves háború egyik leghír- hedtebb és legfélelmetesebb had­vezére, akit egyszer sikeresen elbo­csátott az udvar, de a bajban ismét a sereg élére állított, de akitől végül is csak gyilkosság árán tu­dott szabadulni. Nem térhetünk ki a váltakozó sikerű harcok részleteire, de 1631- re a protestánsok helyzete kilátás­talannak látszott. Ekkor lép ki a színfalak mögül egy katolikus bíbo­ros, hogy a protestánsok ügyét jóra fordítsa. Richelieu támogatja a své­dek betörését Németországba. Ki kell emelnünk minden politi­kai elgondolása ellenére Gusztáv Adolf svéd király alakját e szeny- nyes, hosszan tartó háborúból. Ma­gasan felette áll a kor minden ka­landorának. Van vezető eszméje: hite és hazája, és e két eszmének áldozata lesz sok győztes csata után. A svéd sereg, amely 1531-ben je­lent meg a küzdőtéren, nem volt nagy, de mintaszerűen megszerve­zett és két esztendő leforgása alatt megfordította a vetélkedő felek helyzetét. A protestánsok fölénye alakult ki akkor, amikor a király Lützen véráztatta mezején elesett. A háború azonban tovább folyta­tódott a svédekkel és a többiekkel egyetemben elvesztve teljesen val­lási jellegét. Sőt súlyponti kérdéssé egyre inkább a Habsburgok és Bourbonok mérkőzése lett az euró­pai főhatalomért. A háború kalei­12

Next

/
Thumbnails
Contents