Evangélikus Naptár, 1968
Csepregi Béla: Egyedül
embert kell tehát néznünk, hogy milyen az, hanem Isten akaratát, amely ezt parancsolja és így rendelkezik.” (Nagykáté.) A tiszteletet és szeretetet nem szabad egymás ellen kijátszani. Ha valahol csak tisztelet van szeretet nélkül, ott az félelemmé lehet, de ahol csak szeretet van tisztelet nélkül, ott az pajtáskodássá fajulhat. A szülők iránti tisztelet nem csupán gyermekkorban kötelező, életünk végéig megmarad kedves kötelességünknek. Sőt, ez az isteni akarat nemcsak magánügyünkbe, nem is csak családi ügyünkbe szól bele, hanem az egész nép ügye. A negyedik parancsolat helyes értelmezése szerint Isten az egész nép boldogulását, tartalmas életét teszi függővé e parancsolat megtartásától, a hozzáfűzött ígéretben. Ezzel is ösztönöz a parancsolat komolyan vételére és megmutatja azt is, hogy nekünk is hasznunkra van e parancsolat megtartása, nemcsak Istennek szolgál dicsőségére. Mintegy ráadásként, áldásként megkaphatjuk ezt is Istentől, ha először és min- denekfelett az ő akaratát keressük. Sok családban sok vitát, torzsalkodást, veszekedést jelent az öreg szülőkkel együttlakás. Sokszor keresztyén családban sem könnyű a helyzet nemzedékek együttlakásánál. De keresztyén emberek sohasem tartják lehetetlennek az együttlakást, mert tudják, hogy Isrten is együtt lakozott velünk a Jézus Krisztusban. Gyakran tapasztaljuk, hogy az öregeknek más a véleményük mindenről, mások a szokásaik. Ebben elsősorban érvényes a keresztyén szeretetnek az a vonása, hogy a másikat nem csupán nevelnünk lehet, hanem elhordoznunk is. A keresztyén családban mindent meg kell tenni azért, hogy az öregkor ne teher, hanem áldás legyen, ne a zaklatottságnak, a kínlódásnak az ideje, hanem a nyugalomé és a békességé, hogy ne legyen az élet alkonya üres, tartalmatlan és hiábavalónak látszó, hanem tartalmas, értelmes, emberhez méltó élet. Hisszük, hogy gyermekeknek és szülőknek is Isten akaratára, gondolatára, kijelentett igéjére kell igent mondaniok azért, hogy rendbe jöjjön és rendben maradjon az élet a családban, hogy az legyen a család, aminek Isten szánta: a boldog otthon, boldog népe. Ahogy Luther írja: „Hogy nekünk is javunkra váljék, hogy csendes, békés életünk legyen, minden jóval együtt.” (Nagykáté.) Hafenscher Károly Egyedül Komor hangulatú, fájdalmas szó ez. Különösen olyan sorban, amelyben a közösségi élet örömei, áldásai és feladatai vannak egymás mellé sorolva. A családi élet problémáit boncolgatva nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiknek szűkmarkúan mért az élet az emberi együttélés áldásaiból: nem volt testvérük, nem került életpárjuk, árvaságra, vagy özvegységre jutottak, s sokszor önhibájukon kívül, nem ízlelhették a legszűkebb, legbensőségesebb emberi közösség örömeit. Lőcsei Pál szociológus adatfeldolgozása szerint Budapesten 320 000 magános ember él: özvegyek, elváltak, hajadonok, ill. nőtlenek. S ha tekintetbe vesszük, hogy a statisztika csak a törvényesen elváltak adatait mutatja ki, s hogy az adatfeldolgozó csak a 34 éven felüli nőtlenek és hajadonok számát vette tekintetbe, akkor a magánosságot sínylő emberek száma még nagyobbra nő fővárosunkban s ennek arányában vidéken is. A társadalmi együttélésnek nem jelenték27
