Evangélikus Naptár, 1968

Turchányi Sándor: Tiltott seb

Bessast még Germániából ismerte és jól esett arra gondolnia, hogy ez a sebhelyes homlokú, hallgatag katona volt az egyetlen, aki emberséges maradt a vérszagtól megvadult csőcselék közepette, mely takarókkal és elemózsiás kosarakkal felszerelve ülte körül a szomorú látványosságot.

A büntetés azonban indokolt volt és tanulságos lehetne a másnapi zsold- osztás előtt, mely legalább egy tucat kocsmai verekedést eredményez majd a tevehajcsárokkal és hivatásos szíriai kockajátékosokkal.

Bessas a ragadozók puha nesztelenségével lépett eléje, mozdulatában felismerte a pilumhajítók rafinált, suhanó nekifutását és elismerően állapította meg, hogy a lehető legkedvezőbb helyen állt meg. A százados és a nűbiai szemben álltak vele, hátát fedezte a pavilon deszkafala és hagyott helyet a hátrálásra is. Gyakorlott verekedő, gondolta — könnyedén végezne kettőnkkel —, pedig fegyvertelen.

A heget a homlokán oldalvágás okozhatta, — a torkára mérték, — a fickó nyilván ellépett és a kurta hispániai kard elcsúszva a hátrabillent sisakon — megsebezte.

— Megölted?

A tizedes lassan a homlokához emelte a kezét és elmosolyodott.

— Igen, uram. Hasbadöftem a pilummal. Albino volt. Rajta kívül még nem láttam albino katonát.

— Ismerted Józsuát?

— Nem uram. Csak akkor láttam. De Jánost ismertem. Azt, aki bemerítette az embereket. Csupa szőr volt, odúszagú és azt mondta nekünk, hogy ne szedjünk sarcot, mert a zsold is elég.

— Te elégedett vagy a zsolddal, Bessas?

— Melyik katona elégedett vele, uram?

— Kinevettétek?