Evangélikus Naptár, 1967
Ti mar pihentek... Megemlékezés halottainkról
ti mar Pihentek... MEGEMLÉKEZÉS HALOTTAINKRÓL Uzon László. (1910—1966.) Alig kezdtük meg szolgálatunkat az új évben, máris egy nagyon szeretetreméltó, melegszívű és finomszavú szolgatársunkat kellett eltemetnünk. Uzon Lászlót élete javakorában, súlyos, agydaganat vitte a sírba. Sátoraljaújhelyen, majd a Délszabolcsi misszióban, végül Nyíregyházán volt segédlelkész és hitoktató. A szolnoki gyülekezetben majdnem egy negyedszázadot töltött nagyon egyszerű körülmények között. Fiatalságát, tetterejét, alkotó éveit építi bele a hatalmas kiterjedésű szórvány-egyházközségbe. Egyideig a Szolnok-Csongrádi egyházmegye esperes-helyettese is. 1962 elején a közmegbecsülés emeli a szórvány-lelkészt a Budapest-kelenföldi gyülekezet élére. Lelkésztársai abban a reményben állják körül a virágvasárnapi beiktatási oltárt, hogy nehéz évtizedei után viszonylag talán zavartalan szolgálati évek következnek életében. Isten azonban másképpen rendelkezik felőle. Nem is egészen négy esztendő múltán kidől a sorból. Koporsója fölött a búcsúztató és előretekintő szolgatárs Jézus Krisztus Urunknak ezt az igéjét szólaltatja meg: „Aki magát megalázza, felmagasztaltatik”. (Mt 23,12.) Isten felmagasztalta őt már életében is, „de teljes felmagasztalását abban a kegyelemben várjuk és hisszük, amelyet Ura elkészített számára a feltámadás idejére azért a Jézus Krisztusért, aki megalázta magát a kereszten való haláláig”. Takáts Béla. (1890—1966.) A sopronmegyei Mihályiban született. Segédlelkész csak Vésén volt. 1919 elején került Kaposvárra, ö szervezi meg a gyülekezetei. Szolgálata alatt épül fel a szép kaposvári templom. Takáts Béla a két háború közti idők stílusában hűséges pásztora kívánt lenni a rábizottaknak. Aránylag korán megy nyugdíjba. Az utolsó esztendőt kivéve, amikor már testileg legyengül, készséggel helyettesíti a lelkészt régi gyülekezetében. Sokszor megkapó az öreg pásztornak szinte „kicsinyeskedő” gondoskodása egy-egy prédikáció előtt —, ahogyan maga rendezi az oltárt, szószéket és rakja ki az énekszámokat. Az életből annak a szívnek a betegsége vitte a halálba, mely sokat gyötrődhetett, harcolhatott önmagával és másokkal is. Volt gyülekezetének presbiterei és tagjai nagy számmal kísérték egykori lelkészüket utolsó útjára, a kaposvári Keleti temetőbe. Geyer Zoltán. (1897—1966). Tanító apja papnak szánta, ö katonatiszt szeretett volna lenni. Sikertelen felvételi után gazdatisztnek pályázott, végül — mint akit Isten „bekerített” — Sopronba ment a teológiára. Néhány évi segédlelkészkedés után Pécsre kerül hitoktatónak, s több mint 40 éven keresztül tanítja a gyülekezet gyermekeit. Szerette a tréfát. Kedélyes ember volt. Élete utolsó éveiben forrottak ki igazán prédikációi. Mindig szívesen szolgált. Hosszú éveken át vezette a pécsi Baldauf Szeretetotthont. Lelkileg felkészülve, csendesen aludt el. Honéczy Pál (1886—1966). Egyházasdengelegen született, ahol édesapja kántortanító volt. A losonci állami főgimnázium elvégzése után a pozsonyi teológiai akadémia hallgatója lesz. 1909 júniusában végzi el tanulmányait. Mint esperesi segédlelkész Orosházán, mint hitoktató Balassagyarmaton szolgál. 1911—23 között pusztaföldvári lelkész és egyházmegyei 6* 83
