Evangélikus Naptár, 1967

Ti mar pihentek... Megemlékezés halottainkról

jegyző. 1923—44 között Pilisen szolgál, ebben a kétnyelvű nagy gyülekezetben. Családi asztalánál sok fiatal szupplikáns megfordul, s vendéglátó asztalától mindenki feledhetetlen emlékekkel megy tovább. Utolsó állomáshelye Bakonycsernye. Mint nyugdíjas, Tiszaföldvárra költözik, ahol egyrészt felesége élt leánykorában, másrészt leánya is odament férjhez. Hirtelen jött szívtrombózis következtében halt meg. Temetése a tiszaföldvári, a pilisi és a bakonycsernyei lelkészek együttes szolgálatával ment végbe a tiszaföldvári temetőben.

Váczy Dezső (1913—1966). D. Kapi Béla püspök avatta lelkésszé 1934-ben. Először a soproni evang. tanítóképzőben nevelő-lelkész, majd másfél éven át Celldömölkön, három éven keresztül Kaposvárott s néhány hónapig Pápán segédlelkész. Rendes parochusként Kemeneshőgyészen működött 1940 elejétől haláláig —, tehát bő 26 éven át. Halkszavú, megfontolt, békülékeny természetű ember. Igeszolgálatai sajátosan egyéniek, életszernek, megragadok. Szolgatársai úgy emlékeznek rá, mint akit őszinte emberi és testvéri kapcsolat fűzött sokakhoz. Bár Váczy Dezső még javakorában s színleg egészségének birtokában volt, mégis érezte a vég közeledtét. Sokat foglalkoztatta családja további sorsa.

Sommer Gyula (1876—1966). Pünkösd vasárnapján, életének 91. évében hunyt el a váci gyülekezet nyugalmazott lelkésze, Sommer Gyula, a széles körökben jól ismert „Gyula bácsi”. Élete teljesen egybeforrott a váci gyülekezettel, hiszen a lelkészi, a tanítói oklevél megszerzése és lipcsei tanulmányútja után teljes papi szolgálatát, kerek 50 évet ott töltött el. Nem csoda, hogy nyugalma éveiben is vissza-visszatértek gondolatai Vácra, s legszívesebben volt egyházközsége történetének megírásával foglalkozott. Sommer Gyula az eredményesen és csendben szolgáló, építő lelkészek közé tartozott. 1911-ben az ő vezetésével épült fel a rádi filia temploma, 1928-ban Vácott emeletes parochiát és iskolát létesít, de Rádon is építenek tanítói lakást. Alsógödön és Sződligeten is szép kis templomok emelkednek, öreg korában is fiatalokat megszégyenítő buzgósággal gondozza a szórványokat. A nagy katolikus tengerben élő híveit összetartja, öntudatra neveli. Tanítványai közül hatan lettek evangélikus lelkészek. „Szerette az embereket, és ez volt egyik titka egyháztársadalmi és kulturális eredményeinek, amelyeket a vele fáradhatatlanul mindig együttműködő hitvesével ért el. Amikor hosszú életének titkát kérdezték tőle, felelete ez volt: Mindig másokért akartam élni.”

Pásztor Pál

Gömöry János. — 1966 május 7-én, néhány nappal 97. születésnapja előtt, befejezte életét Budapesten Gömöry János, az egykori eperjesi Evangélikus Kollégium főgimnáziumának utolsó magyar igazgatója, akinek neve társadalmi és szellemi életünkben fogalommá vált. Főtitkára, majd elnöke volt a kassai Kazinczy Társaságnak, országos nevű publicista, a magyar közművelődés egyik szerzője, a Magyar Lutheránia egyik rendületlen oszlopa. Szegény, özvegy óvónő sok gyermeke közül lépett elő, tehetségével és szilárd jellemével vált ki. Előbb lelkészi képesítést szerzett, utóbb elvégezte a kolozsvári egyetemet s történelem-tanár lett a fényes hagyományú Eperjesen. Mindig emberséges volt, hű és becsületes magyar nemzeti magatartásában, és bátor, haladó demokratikus világ- szemléletében. Ezért magyarok és nem-magyarok egyként tisztelték s igazságosztó embernek tartották. Zavartalan harmóniát képviselt Gömöry János, szinte tökéletes pedagógiai eredményeket ért el. Mikor 1947 nyarán a csehszlovák—magyar áttelepítés keretében kényszerültén elhagyta tevé54