Evangélikus Naptár, 1967
Veöreös Imre: A reménység élesztése
ségi remények. S beleolvad a min- denség eljövendő megújulásának és az örök életnek bizakodó várása. Ezt a nagyskálájú, sokoldalúan kibontakozó keresztyén reménységet pedig Jézus Krisztus teszi számunkra megalapozottá, akinek két megjelenése között élünk. Ezekben az időkben éppen arra van szükség, hogy lássuk a keresztyén reménységnek az összefoglaló egységét: Istenre irányuló reménységünkben együtt van az egyéni jövőnk, az emberiség sorsa, a halálunk utáni lét és az örökkévalóság. Élesszük a reménység lángját, amelyben benne izzanak a nagy és kis remények az élethez kötött és a végső teljességet váró reménység. Camus, nemrégiben elhunyt francia író, az emberi sorsot a görög monda ismert hősével. Sziszüfosz- szal példázza. Halála után az alvilágban egv meredek hegyre nagy sziklatömböt .kellett feihengeríte- nie. amelv mindig visszagurult. „Visszatérése közben, ebben a szünetben érdekel engem Sziszüfosz. A tisztánlátás, amelynek kínoznia kellene őt, ugyanakkor beteljesíti hősünk győzelmét. Nincs sors, amelyen a megvetés ne tudna felülemelkedni ... Magára hagyom Szi- szüfosz-t a hegv lábánál! Az embert mindenkor megvárja a terhe. De Sziszüfosz a felsőbbrendű hűséget hirdeti, amely tagadja az isteneket, és felemeli a sziklákat... A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet. Boldognak kell képzelnünk Sziszüfosz-t.” Megrendítően fejeződik ki ezekben a sorokban az élet teljes reménytelenségének hirdetése: nincs sem földi, sem isteni remény; de ezt a reménytelen sorsot mégis hősi elszánással kell vállalni, s ezzel felülemelkedni rajta. A tragikus hősiességnek e szomorú szépségével szemben felidézem a Római Levél utolérhetetlen tömörségű megállapítását: Isten „a reménység Istene'’ (15, 13). Isten reménységet ad és reménységet betölt az életben, s az életen túl. Veöreös Imre A nagytarcsai és gyömrői gyülekezet találkozása Gyomron 53
