Evangélikus Naptár, 1967
Veöreös Imre: A reménység élesztése
A reménység élesztése A reformáció döntő vívmánya a keresztyén hit tartalmának, jelentőségének és erejének újrafelfedezése volt. Nincs az egyház történetében még egy korszak, amely olyan határozottan állott volna rá a Krisztus-hit vágányára, mint éppen a reformáció kora, a hit százada. E hitben érvényre jutott a szeretet is: az egész tevékeny, szolgáló és a világ javán munkálkodó keresztyén élet, a hit fáradhatatlan aktivitása. Sőt a reformáció hitében benne rejlett a reménység, ki nem mondott, nem részletezett valóságként. Mégis meg kell vallanunk, hogy a keresztyén reménység kibontakoztatásával, hangsúlyozásával adós maradt a protestantizmus a huszadik századig. E században került előtérbe a protestáns teológiában és igehirdetésben a reménység bibliai gondolata és kifejtése. Hálásak lehetünk Isten Szentleikének a reménység lángja felszításáért a reformáció egyházaiban éppen korunkban, amikor az egész emberiségre nézve égető lett a jövendő kérdése, s a mai nemzedék soraiban világviszonylatban nagy reménykedés és reménytelen élet- szemlélet váltakozik. A reformáció 450 éves jubileumán négyévszázados adósságunk törlesztése a reménység élesztése. A keresztyén reménység jellegzetes tartalma, hogy nem valamire, hanem „valakire” irányul. A reménynek egyébként az emberi életben elsősorban tárgyi vonatkozása van: várunk valamit a jövőtől. Ez a „valami” ölthet határozottabb képet: betegnél a gyógyulás, fiatal szerelmeseknél az egybekelésük, háború nyomorúságát szenvedő népnél a béke formájában. Lehet viszont a remény tárgya elmosó- dottabb körvonalú, amikor az ember vágyának közelebbi elgondolása nélkül, általánosságban vár az életében szebb, boldogabb éveket. Ezzel szemoen a ivei esz tyen reménység sajaiossaga, nogy nem a juvó kepei rajzolja eroscuo vagy naiva- nyaoo vonásokkal, színezi narsogó vagy pasztell szírieknél. A keresztyén reménység Istenre irányul: benne bizanouin, benne remei. A jovo képkeretet megiene- tosen üresen hagyja, ae a jovenaő képét megszabó Isten kezeoen es szivében annál jobban reménykedik. Érvényes ez a megallapíiás nemcsak midi sorsunk jovuoeli alakulására, hanem a halál utáni létre is. A keresztyen reménységtől távol van annak találgatása, mi lesz az emberrel halála es feltámadása „között”, de még az is, hogy milyen lesz az üdvösség. Reménységünk nem a jövendő kepének boldog ál- modása, hanem egyszerűen Istenbe vetett bizalom. Istenbe helyezett reménységünk alapja Jézus élete, halála, feltámadása. A róla szóló híradásban ismerjük meg döntő módon Isten szeretetét és hatalmát, el egészen a legmagasabb fokig: bűnbocsátó szeretetéig és halált győző hatalmáig. Azért reménységünk az Isten, mert látjuk a Szentírás esemény- sorozatában megmutatkozó irgalmasságát és erejét. S tudjuk, hogy ő az életünk további sorsában és az emberiség jövendő történelmében, minden helyzetben a legjobb megoldást adja. A jövőt Istentől várjuk, mindenható és kegyelmes voltában bizakodva Jézus Krisztusért — ez a sajátos keresztyén reménység. A keresztyén reménység említett tartó gerendái közül legjelentősebb Jézus feltámadása. Istenbe vetett hitünk ezen áll vagy bukik. Különösen is: a földi lét és a halál korlátáit áttörő reménység, az örökélet várása hiú álom lenne, ha Jézus a halálban maradt. „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus «• 51
