Evangélikus Naptár, 1955

Néhány mondat az újszövetségből

a bűnt, attól szabaddá tett és ezért nem törődik azzal, hogy a kísértés megejtse. „Nem szabad engednetek a bűnnek és a gonosz csábításnak! Hiszen még a legkisebb engedékenység is azt jelenti, hogy szembefordultok Istennel, nem neki éltek és nem Krisztusban maradtok (vagyis nem benne hisztek)“, akarja mondani az apostol. Aki tehát Krisztusban van, benne hisz, az nem vétkezhetik, az nem engedhet a csábításnak, annak harcolnia kell a bűn ellen, mert „aki a bűnt cselekszi, az ördögiből van“, azaz az ördög hatalmában van és neki engedelmeskedik. Csak, aki az igazságot — tehát azt, ami igaz, ami az Isten akarata — cselekszi, az „igaz“, úgy, mint ahogy Krisztus is „igaz“, mert „nincs benne bűn“.

De amit az apostol ír, nem tisztára felszólítás a keresztyénekhez, nem is szabad úgy érteni, hogy az apostol mintegy erkölcsi önnevelésre és önfegyelmezésre inti a keresztyéneket. Ez bizony sovány és felületes buzdítás volna a bűn és gonoszság emberfeletti hatalmával szemben. Azért van ott a másik alapvetően fontos figyelmeztetés: „Aki Istentől született, az mind (Krisztusnak olyan megváltottja, hogy) nem cselekszik bűnt, mert (Isten igéjének) magja őbenne marad. És (éppen azért) nem vétkezhetik, mert Istentől született!“ — kissé körülírva így fordíthatnánk pontosabban a 9. verset. Isten maga szült újjá minket a keresztségben, akkor v fogadott fiaivá. A keresztségben a Szentlelke! adja. Hozzátartozik a ke- resztséghez az is, hogy továbbra hangozzék felénk Isten igéje és hogy annak engedelmeskedjünk: így „marad bennünk“ az ő igéjének „magja“. Ha pedig ilyen értelemben születtünk Istentől, akkor ez valóban azt jelenti, nemcsak emberi erővel, mintegy emberi becsületből kell küzde- nünk a bűn és gonoszság ellen, hanem van erőnk és akaratunk is ehhez a küzdelemhez, Amikor pedig Isten mindig újra szól hozzánk igéjében, meg is újítja erőnket, akaratunkat, úgy, hogy képesekké is válunk a küzdelemre a bűn ellen: tudunk ellentállani a gonosz csábításnak. Az Isten gyermekei — ahogy a 10. vers mondja — valóban arról ismerhetők meg, hogy cselekszik, valóban cselekszik az igazságot, valóban engedelmeskednek Istennek, „megmaradnak“ Krisztusban és — teszi hozzá végső magyarázatul az apostol — „szeretik a testvért“. A szeretetben járás, az önmagát odaajándékozó és másokat megsegítő szeretet cselekedete igazában a „Krisztusban maradás“, a törvény betöltése és az újjászületett élet.

Röviden: 1. Jn. 3, 4'—10. bűnbánati prédikáció; igazi megtérésre való hívás a keresztyénekhez azzal a végsőkig komoly figyelmeztetéssel, hogy az új életben járni kell. „Még végig nem állottatok ellen, tusakod- ván a bűn ellen ...“ (Zsid. 12, 4). A „lelkek megpróbálása“. (1. Jn. 4, 1.)

Sokszor magyarázták már hamisan 1. Jn. 4, 1. intelmét: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba“. Nem egyszer fordult elő, hogy a „lelkek megpróbálását“ a gyülekezet tagjainak, azok hitének és erkölcsi életének a megitélgetésére vonatkoztatták. Akárhányszor egyesek a maguk szeretetlen és a szűklátókörű ítélgetésének a takarójául is használták. Pedig mit jelentett az első gyülekezetben a „lelkek megpróbálása“ és mi annak az értelme ma9

Az első keresztyén gyülekezetben hatalmas erővel lángolt fel a prófétai ajándék. Beteljesedett Jóéi 3, 1 (v. ö. Csel. 2, 17) próféciája: „Prófétáinak fiaitok és leányaitok“. De már Jézus figyelmeztette tanítványait