Evangélikus Naptár, 1955

Néhány mondat az újszövetségből

arra, hogy jönnek majd hamis próféták is a gyülekezetben (Mt. 7, 15). A Szentlélek viszont a gyülekezetben nemcsak prófétákat támasztott, akik hirdették Isten akaratát, hanem megadta a „lelkek“, t. i. a prófétai lélek helyes megítélésének, megvizsgálásának az adományát is. így említi Pál apostol is ezt az ajándékot (1. Kor. 12, 10) és figyelmezteti a korinthusi gyülekezetei, hogy ha gyülekezeti istentiszteleten megszólalnak a próféták, akikor azok, akiknek a „lelkek megítélésének“ kegyelmi ajándéka adatott, azokat — a szükséghez képest — ítéljék meg (1. Kor. 14, 29). Amikor János apostol levelét írta, ez a megítélés annál szükségesebb volt, „mert sok hamis próféta jött a világba“. A prófétai ajándék tisztasága igen fontos volt, mert különben a gyülekezet könnyen abba a veszedelembe került, hogy hamis próféták rossz útra térítik vagy kihasználják a gyülekezet jóságát, szeretetre való készségét hamis, önző céljaik javára.

Manapság ugyan a prófétai ajándék jóval ritkább a gyülekezetekben, mint az első időkben. De ahogyan Isten az évszázadok folyamán mindig támasztott prófétákat egyházában különösen, amikor azt tévtanítás vagy a hitélet belső megüresedéséntk veszedelme fenyegette, úgy ad Isten szükség szerint ma is prófétákat. Ma is megvan azonban a veszedelem, hogy valaki hamis buzgalommal, beteges rajongással, vagy éppenséggel hamis érvényesülési érdekből kezd „prófétáim“. Ma is kötelessége minden igaz keresztyénnek, akit Isten a Szentlélek ajándékával erre képessé tesz, megvizsgálni az evangélium mértékével minden prófétaságot, hogy azt helyesen lehessen megítélni. Enni_k a vizsgálatnak és megítélésnek a mértéke ma-sem lehet más, mint volt az apostoli korban: maga Jézus Krisztus. Igaz prófétaság csak az, amely Jézus Krisztust mint egyetlen Urunkat és váltságát mint egyetlen váltságot hirdeti. S ma is úgy van, mint volt régebben is az egyháztörténet folyamán nem egyszer: a hamis prófétaság hol nyíltabban, hol rejtve, hol durván, hol megtévesztő finomsággal Krisztus egyetlen Ür voltát és váltságának egyetlen voltát tagadja vagy teszi kétségessé. A lelkek megítélésének ezt a veszedelmet kell elhárítania. De a lelkek megpróbálása sohasem teheti ezt szeretetlenül, még ke- vésbbé válhatik egymás szeretetlen ítélgetésének forrásává.

A Jelenések könyve.

Jánosnak a Mennyei Jelenésekről írott könyve különösen is sok olyan helyet tartalmaz, amelyet nehéz megérteni. Valóban, sokszor magyarázták félre éppen ezt a könyvet, nem hiába szokták azt — emlékeztetve Jel. 5, 1-re — a hét pecséttel lezárt könyvnek mondani. Ebből a könyvből hadd emeljünk ki három apró mozzanatot.

Jel. 2, 17-ben arról olvasunk, hogy Krisztus annak, aki győz a reá támadó kísértések között, „fehér kövecskét“ ad „és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja“. Legjobban ezt a mondatot akkor értjük meg, ha gondolunk egy ókori szokásra a sportversenyek alkalmával. A versenyvezető a győzteseknek igazolásul fehér kőből készült kW táblát adott, amelyre rá volt írva a neve. Erre a szokásra emlékeztetett Krisztus szava: a keresztyének is versenyben vannak és a győzteseknek Krisztus olyan „fehér kövecskét“ ígér, amelyen rajta van „új nevük“ (v. ö. Ézs. 62, 2): ez igazolja Krisztushoz tartozásukat. Ha ezt a nevet más nem is tudja elolvasni, Krisztus választottal tudják, hogy Urukhoz, tartoznak, és hogy tőle biztos számukra az örök élet ajándéka.

56