Evangélikus Naptár, 1955
„Én népem”
igazi királyának: Jézus Krisztusnak, aki meghirdeti isten uralmát ebben a világban, Isten új-szövetségi népének a vezetését. Isten királyi uralmát. Még a nép egységét is megteremti Isten, Dávid és Salamon királyok által. De az utóbbi halála után Kr. e. 933-ban bekövetkezik a törés. Az északi tíz törzs forradalmi módon elszakad Dávid trónjától, a templomtól és Istentől. Északizráelben a forradalmár magát teszi királlyá és a népe olyan lesz, mint „a többi népek“. Ezért követi egyik kormány-puccs a másikat, egyik háború a másikat. A nép birtokosok és szegények osztályaira tagozódik. Végül is eltemeti ezt a királyi dicsőséget az asszírok ostroma Kr. e. 722-ben. Az északi ország teljesen eltűnik, népe pedig beleolvad azokba a népekbe, amelyek közé deportálták. Júda hűséges maradt ugyan a dávidi királyi házhoz, a templomhoz és az atyák hitéhez. Ez a szövetségi hűség azonban csak látszólagos volt. A királyok uralkodási módszerei semmiben sem különböztek más királyokétól. A nép életmódja is azonos lesz „más népekével“ társadalmi, gazdasági és erkölcsi szempontból egyaránt. Így kerül bele Júda is a nagyhatalmak gonosz játékába és Kr. e. 586-ban áldozatul esik Babilónia világuralmi törekvéseinek. Ezzel megszűnik Isten népének önálló léte. Izráelnek ez a része azonban nem tűnik el. ötven esztendei fogság után a „maradék“ visszatérhet hazájába, felépítheti a lerombolt Jeruzsálemet és templomát. Viszonylag önálló állami életet élhetnek a perzsák és rómaiak idején. Ekkor született meg Jézus, aki az Isten által megígért Király, követői pedig Isten választott új népe. Jézus Krisztus és új népe Mi lett Isten régi választott népéből, Izráel maradékából, amely szétszóródott az egész világban? Pál apostol azt írja a római gyülekezetnek: „Avagy elvetette-e Isten az ő népét? Távol legyen'!“ (11, 1). Isten kiválasztott népe, az Ótestámentom Izráele szent földjével bizonyság arra, hogy Isten nemcsak azért köt szövetséget emberekkel, mert szíve hajtja erre, hanem hogy szövetsége kiformálódjék a földön, az emberek, népek életében és hogy szövetsége a megszabadult, megváltott embereknek otthont teremtsen a földön is. Isten „királyi uralmának“ az előhírnöke, amelynek eljöveteléért imádkozunk, s amely azt jelenti, hogy az ő akarata meglegyen mint a mennyben, úgy itt a földön is. Isten erre választotta ki Izráelt a népek seregéből és tette „én népemmé“. De Izráel nem tudott megfelelni ennek a küldetésnek. S ez indította Istent arra, hogy a kiválasztottak körét egyre szűkítse: egész Izráelről Júdára, Júdáról a „maradékra“ s azután Júda egyetlen Királyára, a Jézus Krisztusra. Jézus Krisztus Izráel Királya, Isten választott népének a Királya. Az „ő népéhez tartozik“ mindenki, aki elismerte Királyának, akár Izráelből való, akár nem. És nekünk, mint Isten királysága polgárainak úgy kell élnünk, hogy Izráel fiai kedvet kapjanak és vágyakozzanak a töviskoronás Királyban felismerni és elismerni Királyukat és így betölteni választottságukat. Istennek az az akarata, hogy minden nép, — Izráel is! — egyedül öt dicsőítse, akinek adatott „minden hatalom mennyen és földön“. Dr. PÁLFY MIKLÓS 52
