Evangélikus Naptár, 1955

ERŐS SZÓRVÁNYOK – épülő templomok

szakaszában is, hogy az egyház merjen egyre inkább egyházzá lenni. Felszámoltuk az egyház mellett működő egyesületeket és sok más üggyel együtt a sze­retetszolgálat minden ága szo­rosan beépült az egyház tevé­kenységébe. Kialakult a közös összefogás szeretetszolgálata a gyülekezetek felé s létre jött a Gyülekezeti Segély, amelynek keretében az országos egyház nyújt segítő kezet a szórvány­küzdelmeket vívó és templom- építéssel küzdő kis gyülekeze­teknek. Felmértük a helyzetet s úgy láttuk, hogy ha a már épülőfél­ben lévő templomaink közül évente két templomot a teljes befejezéshez segítünk, öt-hat év alatt mind elkészülünk a már megkezdett templomokkal. Nem kell ehhez sok. Ha minden gyü­lekezetben a segítő szeretet e munkájában elérik, vagy meg­haladják a lélekszám szerinti egyforintos átlagot, nyert ügyünk van. Ennek érdekében egyetemes egyháztanácsunk a Gyülekezeti Segély keretében megindította a „Két templomért“ akciót s minden összevonható segély- összeget az elaprózódás veszé­lyének kiküszöbölésével az évente előre kitűzött célra for­dítja. Egyetemes és kerületi fokon természetesen nem rendelkez­nek az országos offertóriumok, perselypénzek és adományok azon hányada fölött, amely a zsinati törvények rendelkezése szerint a gyülekezeteknél, illetve egyházmegyéknél marad. A gyakorlati célt, az eredményes segítést úgy érjük el, ha lelke­sen és áldozatosan tekintünk a kijelölt két templom felé s a begyűlt összeg egyházmegyei hányadát pedig szórványgyüle­kezetek segélyezésére fordít­juk. Világos, hogy minél több gyűlik össze a két templomra, annál több jut egyházmegyén­ként a szórványoknak. Az elmúlt évben a zuglói s a pesthidegkúti templomok meg­segítése állt előttünk országos célként. Kifejezetten azért, mert ez a két templom áll a leg­régibb idő óta befejezetlenül. Most vidéki templomok kerül­nek előtérbe s várják az ország evangélikusságának áldozatos szeretetét. A Gyülekezeti Segély még egy szempontból égetően sürgősnek tartja a megkezdett templomok mielőbbi befejezését. Egyhá­zunk részére hamarosan felére fog csökkenni megegyezésünk értelmében az államsegély. Attól kezdve a gyülekezetekre fokozottabb mértékben fog ne­hezedni a fenntartás anyagi terhe s még kevesebb fog jutni építésre. Addig kell tehát befe­jezni a megkezdett munkát, hogy azután a Gyülekezeti Se­gély jelentősebben fordulhas­son a létfenntartással küzdő szórványok és kisgyülekezetek felé. Aki tornyot épít, vessen szá­mítást — int a próféta. íme előttünk vannak a feladatok. Számítást vetettünk. Fogjunk hát össze a szeretet erejével s épüljünk szórványokban és kis gyülekezetekben egyaránt. v. Koren Emil 30

Next

/
Thumbnails
Contents