Evangélikus Naptár, 1951

Dér Endre: Sötétség és napsugár

— Kis Adél, éppen olyan ez a mi városunk, mint amikor először jártam benne. Rózsa nénm lakodalmára érkeztünk éppen.

— Édesanyám, nagy a sötétség, — pityereglem én az öblös állomás- épület élőit s fogmcogva kapaszkodtam anyám kosarába. — Nem vagyunk otthon, édesanyám, nagy a sötétség.

— Óh, F iám, — kacagott anyám — ebben a percben otthon is nagy a sötétség. És otthon is, meg köröttünk is. világ lesz csakhamar: Hajnal- tündér ráköszönti a jóreggelt.

— Anyám, nem lesz itt soha világosság — siránkoztam — ilyen messzire még Hajnaltündér sem tűd elvilágítani, édesanyám!

Anyám nevetése megpengette a hajnajt-akaró város ezernyi ablakát s a kikandikáló cserepes virágok mosolyogva nézegették anyám száját, mint tündértjelző csengetyűt.

Nem is csengetett anyám hiába mert mire kedves nagyanyám ékhoz értünk, kibukott ám keleten a messzeség szürke habjaiból Hajnaltündér.

61