Evangélikus Naptár, 1951
Groó Gyula: Emberséges keresztyénség
Croó Gyula: Emberséges kereszíyénség Ez a szokatlan cím látszólag magától értetődő igazságot hirdet. Persze, hogy emberséges a kereszténység! Hiszen egy embertelen keresz- tyénség képtelenség volna. Ez így is van; azonban a történelem, sajnos azt mutatja, hogy volt már embertelen keresztyén ség. Gondoljunk csak az inkvizícióra, a gályiarabok- ra! A címben foglalt igazság követelmény, amit — akármilyen magá- tólértetődőnek is tartunk — meg kell valósítanunk. Mit akarunk ezzel mondani, amikor most már felszólítás formájában tűzzük ki témánkat: emberséges keresztyénségetl Igehirdetésünk, keresztyén tanításunk tárgya nem az ember, hanem az Isten. A teológia: Istenről való beszéd, tudomány. Az ember magában nem lehet tartalma és tárgya a keresztyén gondolkodásnak és beszédnek. Hiba volt, valahányszor az ember önálló témává lett az egyházban, pedig megesett nem is egyszer. A pietizmus felfedezte a vallásos embert, a felvilágosodás az okos embert. Mindkettő óhatatlanul végül is minden dolog mértékévé az embert tette így születtek meg azok az egyházi énekek, amelyek nem Isten nagyságos dolgait magasztalják, hanem az ember bűneit — vagy erényeit lajstromozzák. Milyen más az apostoli hitvallás látószöge: két emberről szól csupán, Máriáról és Pilátusról. Az egyik szülte, a más az apostoli hitvallás látószöge: eszköz csupán annak kezében, aki ökdt s mindnyájunkat meg akart szabadítani «bűntől, haláltól és az ördögnek hatalmától». A szentírás akkor, amikor az embert a másik emberrel szembeállítja mondanivalóit egy fogalomba sűríti: felebarát. Ezt a leckét kell nagyon jól megtanulnunk, mert ebben sántít erősen a keresztyénségünk. Ezért kell sokszor azt a kemény ítéletet mondani róla, hogy embertelen. Mert kicsoda a felebarát? A másik ember, akit Isten elém s mellém rendelt, akinek igénye van reám, akinek tőlem kell kapnia mindent, s akivel Isten általában akar találkozni. Két hibát szoktunk itt főként elkövetni. Az egyik, amikor feltesz- szük a farizeusi kérdést: kicsoda az én felebarátom? Amikor ez a kérdés elhangzik, már régen rossz útno járunk. Az irgalmas samaritánus példázata világosan felel: mindenki; s főleg azok, akiket kevésbbé tartanánk annak. A templomkerülők, a «hitetlenek», ellenségeink, más nemzetek fiai. Nemcsak a felebarátban válogatunk, mint a vadkörtében, hianem a felebarát igényeiben is, A lelki igényeket hajlandók vagyunk elismerni. a testieket kevésbbé. Azt bölcsen tudjuk, hogy Isten akarat« minden emberrel az üdvösség. Való51 t
