Evangélikus Naptár, 1951
ANNA SEGHERS: Az ítélet
oldalukon a felirattal: «Kara-fenger—Baku», vagy «Baku—Irkuck». A távolban a középázsiai népek művészetének szemet gyönyörködtető stílusában épült városok és falvak látszanak. Közép-Ázsia és Kazahsztán beláthatatlan területei, ANNA SEGHERS: AZ ÍT Müller Ferencnek hívták. Gazdaságban dolgozott. Semmiben sem bízott: a faluham, a körülötte történtekben. a munkájában, a Német Demokratikus Köztársaságban, még önmagában sem. Amit nem tudott, az az volt, hogy mélyen belül dühös volt önmagára. Dühös, mivel hosszú időn keresztül megszokta, hogy parancsoknak, engedelmeskedjék és — a jutalom reményében — azt tegye, amit mondanak neki, és most elvárták tőle, hogy maga fogja meg a dolog végét. •Rossz kedvét feleségén, gyermekein, szomszédain és különösen azokon az embereken töltötte ki, akik az általa gyűlölt szervezetekhez tartoztak — az unióhoz, a párthoz, a termelő szövetkezethez. Hangját még feljebb emelte, amikor aiz utcán a Szabad Német If júság kék ingeit látta. Nyilvánosán belekötött ezekbe az if jakba, amikor csak tehette. Egy alkalommal azután megijedt, hogy ezért egyszer feljelenik és törvényszék elé állítják. Képzeletében a reá szabott ítélet megütötte szörnyű fenvege'éseinek mértékét. Nem tudta mit tegyen: összerázkódott a börtöncella gondolatára. A szabadságáért — remegett. Fgy napon összecsomagolt és Berlinbe menekült. aho] a Nyuga'i övezet Katonai Parancsnokságámk védelme alá helyezte magát. Olyan örömmel foahol ma még oly sok helyen holt homoktenger húzódik, zöldéinek, virágzanak és ragyognak a vakító napfényben, emberek millióinak nagyobb jólétét és a Szovjetúnió gazdagságának újabb és újabb forrásait szolgáltatva. ÉLET gadták, mintha már hosszú ideje reá vártak volna és pénzt tettek eléje az asztalra, többet, mint ä menynyit életében valaha is látott. Azután ugyanarra az asztalra egy nyomtatott formulát helyeztek. Étre csak reá kellett volna írnia, hogy «Müller Ferenc». Kápott volna zsebpénzt és családjáról gondoskodtak volna öt évre, Vietnami katonai szolgálata idejére. Villámcsapásként érte mindez. A bíróság előtt Való állás régi érzése hatalmasodott el rajta. De képzeletében, ez alkalommal, a bíróság ítélete könyörtfelenül akkora volt, mint amekkora bűnt ezzel a bevonulással elkövetne. Rosszkedvűen mondta: «Nyakig vagyok az önök háborújával», — és elment. így szólt magában: «Még ha kb. egy évet lecsukva kell is töltenem, ha visszamegyek, az még mindig nem olyan rettenetes, mint ez a dolog.» Visszatért falu iába. ahol még mindig őszintén sajnálkoztak távolidé felett. Mivel mindenki naevon barátságos volt hozzá és bírósági tárgyalás «em volt. az a benyomás alakult ki benne, hogy a falu sokat ff’i’ődö't. mialatt nem voh otthon. De nemcsak a fahl, hartem szomszédai. munkája, felesége, és a Köztársaság is. 17 4
