Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-02-26 / 9. szám

mNttlIMRET

A halottak

osztályozása

A cím kissé furcsa és megdöbbentő. Nem arról akarunk beszélni, hogy az élők a ravatalra fektetett halott életét, bűneit, jellemét, cselekedeteit osztályozzák, mint az iskolásgyermekek szorgalmát, magaviseletét, vagy az egyes tantárgyakból felmutatott tudását. Nem arról akarunk szólni, hogy az élők aszerint csoportosítsák a koporsóba fektetett halottakat, hogy milyen családból származtak, milyen elő- és mellékneveik voltak, hány t-vel p- vel, y-nal írták a nevüket, mi volt a címük és rangjuk. Ellenben igenis itt van az utolsó ideje annak, hogy a temetések osztályozásáról szóljunk és ezeket a kicsit keletre mutató rangosmódos klasszisba sorozott temetéseket előbb-utóbb számoljuk fel és szüntessük meg. A ma annyit hangoztatott szociális eszmék több-kevesebb megvalósulásának az idején mennyire bántó és kellemetlen még a temetésekben is a cím, rang, pompa keresése.

A városról van szó és nem a faluról. Kell, hogy végre beszéljünk erről a kérdésről és legyünk a különböző felekezetek között mi evangélikusok az elsők, kik ezen a téren is rendet teremtünk és nem soroljuk különféle osztályokba a temetéseket, vagy az esküvőket.

Amikor a halott hozzátartozói nagy gyászukban és fájdalmukban megjelennek a temetési vállalkozó előtt, már az első kérdés az, hogy milyen osztályú ravatalozást kívánnak. Vonaton mégcsak megértjük, hogy van I., II., III. osztály, az azonban mégis csak furcsa, hogy a halottak számára is különféle osztályú ravatalozóhelyiségeket állítsanak fel a temetőt tulajdonjoggal bíró városok. Aki meg tudja fizetni, kérhet első osztályú ravatalozást. Akinek pénz van a zsebében, elrendelheti, hogy halott hozzátartozója mellett díszruhába öltözött őrök álljanak és vigyázzanak a halottra és koporsóra. Nem tudom, hogy ezeket a „díszruhákat” milyen kibicsaklott érzékkel rendelkező művészek tervezték. Van ezekben a ruhákban magyar, lengyel motívum, erősen felszínezve operettek ezüstpaszományaival. Láttam városon olyan temetést is, ahol a vál- j lalkczó emberei közül a legdaliásabb termetű a menetelő katonazenekar vezetőjének botjára emlékeztető valamivel haladt legelői. Sohasem tudtam megoldani, hogy ez a bot mit jelképezhetett, vagy mit jelenthetett. Vannak városok, ahol a vállalkozó megkérdezi azt is, hogy üveges kocsiban, vagy egyszerű kocsiban kívánják-e a hozzátartozók a halott szállítását, tudakozódik aziránt is, hogy a ravatal mellett milyen gyertyatartók legyenek, mert külön kell fizetni azt is, hogy a gyertyatartók hány ágúak.

A halott részére városon sírhelyet kell váltani. Az egyik »dunántúli városban ezeket a sírhelyeket most 400— 30 pengő közötti összegben mérik. Itt is más a taxa, aszerint, hogy a sírhely főútvonal mellett, vagy bent a táblákban van.* A- szegény ember részére a 30 pengőst kínálják, a jobbmódúak- nak a drágábbat. A megvásárolt sírhely nem örök tulajdon, csak 30 évig

2

Az egyház világhelyzete:

A svéd egyház mai arca

— Stockholmi munkatársunktól —

I.

Néhány vonással megkísérlem felvázolni a svéd egyház arcát s ezzel kapcsolatban elmondani az elmúlt év főbb eseményeit.

A svéd egyház történeti fejlődése azt eredményezte, hogy a reformációt a teljes egyház elfogadta s ily módon jelenlegi püspökei az ősegyházi püspöki hivatal hordozói. Több alkalommal rámutatnak itteni egyházi körökben arra, hogy ez a tény a svéd egyháznak különleges helyet biztosít az egyetemes egyház kebelében. A középkor liturgikus hagyományai is sokkal inkább megmaradtak itt, mint bármely más evangélikus egyházban. Hitvallási szempontból pedig az a helyzet, hegy a svéd egyház, elfogadta az Ágostai Hitvallást, de e mellett az egyházi rendtartása döntő módon volt befolyással a történeti alakulásra. Ez a történeti fejlődés a svéd egyházat az anglikán egyházzal való közeli rokonsághoz vezeti. Ennek külső kifejezése pl. az a tény, hogy a két egyház között úrvacsorái közösség van, amely alatt azt kell értenünk, hogy a két egyház papjai kölcsönösen szolgálhatnak egymás templomában és az úrvacsorát is kioszthatják, amire egyéb egyházak lelkészeinek külön engedély nélkül nincs joguk.

Az állammal való kapcsolat is egészen más történeti fejlődésre mutat. A svéd királynak pl. mindmáig megvan a joga a püspökök kinevezésére, bár ez az illetékes káptalanok javaslata alapján történik. Az állami hatalom gyakorolja ezen kívül azt a hatalmat, amely pl. nálunk a világi felügyelők kezében van. Ily módon történhet meg, hogy a svéd országgyűlés sokszor határozhat kimondottan egyházi kérdésekben. Egyházjogi vonatkozásban tehát igen közeli az egyház és az állam kapcsolata. Többször rámutatnak azonban illetékes körök arra a tényre, hogy ez az egyház sajátos szolgálatába való beleszólást nem jelenti. Az állam ugyanis nem felettes hatalom, s a svéd egyház állí7 tólag anyagilag is olyan független, hogy az államhatalommal való szakítás esetén saját anyagi forrásaira nyugodtan támaszkodhatnék. Hogy ez mennyiben felel meg a valóságnak, az megítélési körömön kívül esik. A tény azonban az, hogy külföldi szemlélő gyakran észreveheti azt, hogy kicsiségeknek látszó kérdések sokszor megbuknak, vagy legalább is a végletek'g elhúzódnak azért mert az állami jóváhagyás, illetve anyagi támogatás hiányzik. Ha pl. az egyházközség templomot akar építeni, akkor ennek annyi hatóságon kell keresztülmennie, hogy megvalósulása évekig is eltart. így azután megtörténik, hogy a templomot magántársaság építteti fel a saját pénzén s utána a templomot a gyülekezetnek eladja vagy elajándékozza. Az egész ügy így sokkal hamarabb megy. Az egyház liturgikus könyveinek is állami hatóságok jóváhagyásán kell keresztülmennie mielőtt gyülekezeti használatba kerülhetnének.

Annál nagyobb jelentőségű volt, hogy 1942 ádvent első vasárnapján a svéd egyház agendát és missale-t vehetett használatba. Ezzel évtizedek óta húzódó kérdés jutott megoldásra. Az új liturgikus könyvek élénken mutatják a svéd egyházban jelenleg felébredt liturgikus érdeklődést. Az agenda a svéd reformáció liturgikus örökségéből sokat felújított, s általában igen élénken mutatja azt az egyenes vonalat, amely a középkori liturgikus tradíciótól a jelenbe vezet. Meg kell említeni, hogy az istentiszteleti rend továbbra is az ige és szentség egységére épül, s több liturgikus elemmel való kibővülés, illetve a régi renddel szemben helyváltoztatása arra a törekvésre mutat, hogy az úrvacsora szentségének vissza kell adni ősegyházi, eucharisztikus jellegét, amelyet a régebbi rend bűnbánati alaphangja szinte teljesen kiszorított. A missale is sok változást mutat a múlttal szemben. Mindenekelőtt igen erősen érezhető az egyház tradicionális zenéjének, a gregoriánus zenének és a reformáció zenei örökségének térhódítása. Ezzel kapcsolatban azt is megemlítem, hogy az úrvacsorázók száma az utóbbi időkben igen megnövekedett s nem is túlzott az a kijelentés,