Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-02-26 / 9. szám

kmmkUM-iM

Bűnbánati hét

Ne idegenkedjünk sem ettől a szótól, sem mindattól, amit a bűnbánati hét jelez. A küzködő és botladozó ember nem nagyon szeret ugyan a bűnbánatról beszélni és nem igen kívánkozik bűnbánatra felszólító beszédek meghallgatására sem, mégis azt mondjuk, hogy saját magát károsítja meg, ha most is, mint annyiszor távoltartja magát a bűnbánattól.

Még nem is voltunk benne ebben a második világháborúban, még nem is sejtettük, hogy ilyen hamar ránk következik és még kevésbbé volt sejtelmünk arról, hogy ennyire el fog vadulni, ilyen szenvedésekbe és bünhődésekbe fogja szorítani a most élő nemzedékeket: amikor az első világháborúnak egyik vezetőembere nyilvánosan azt a meglepő kijelentést tette: a világon nem segíthet más, csak egy jó prédikáció . . . Bizonnyal nem a hívek dicséretével foglalkozó, vagy a szürke hétköznapok békés eseménytelenségeire tekintő prédikációra gondolt, hanem valami olyan hatalmas és fenséges megszólaltatására az Isten igéjének, amelyik a közeledő világszerencsétlenség előtt megdöbbenti az emberi sziveket, bűnbánatra indítja és talán elősegíti az új háború elkerülését.

Nem hangzott el ilyen prédikáció. Vagy ha elhangzott valahol, valamelyik templomben, nem hallotta meg a világ,

nem vette a .szivére, nem fogadta be. A háború azonban eljött és minden számítást felülmúló terjedelemben és minden számításnál hosszabb idő óta s minden számításnál borzalmasabb módon korbácsolja az embereket annak a prédikációnak a meghallására, amely- lyel Isten más életet, más cselekedeteket és más jövendőt kíván ettől a világtól.

Bojt első hetében evangélikus egyházunk templomaiban az egész országban napról- napra fel fog hangzani egy-egy bűnbánati igehirdetés és ez a többezer bűnbánati prédikáció együttesen úgy fog szólani a magyar evangélikus anyaszent- egyház minden tagjához, mint az örökkévaló nagy Istennek bűnbánatra felhívó szava. Ha még most is ki akar térni e felhívás elől a testi-lelki nyo- morgások közé jutott ember, ha még most sem akarja meghal- j lani a bűnbánatra felindító prédikációt, mely naponként a világ minden mai dolgából és szenvedéséből hangzik feléje, akkor hagyjon fel minden reménnyel. Azt már úgyis megtanulta, hogy a maga erejében nem bizakodhatik, hogy véletlen szerencse nem segít rajta, hogy világátalakulásoknak forgó szeleiben az egyes emberi élet csak leszakadt falevélhez hasonló és arra vetődik, amerre a szél ereje viszi. Bűnbánat még megtaníthatja arra, hogy zúgolódás nélkül és

béketűréssel hordozza sorsát és megtaníthatja az egyetlen, az Istenben való reménykedésre. De bűnbánat nélkül nem marad számára más, mint sírás, jajgatás, tehetetlenség, kétség- beesés.

Szedje hát össze mindenki maradék erejét. Azért szedje össze, hogy bűnbánó legyen. De igazán bűnbánó. Lássa meg a maga részét egész addig való életében otthon is és a világban is; önmagában is és az emberek között is mindabból, ami egy megromlott világ elrontott életében az ő része volt.

Akik most tanulnak meg imádkozni, csak akkor imádkozhatnak egész szívből, ha mindig eszükbe jut, hogy azok az imádságok, melyek az ő életéből hiányoztak, hiányoztak a világnak az életéből is. És aki most fog bűnbánatra ébredni, vagy minden eddigi felületes bűnbánatánál mélyebben és igazabban fog most bánkódni bűnei miatt, kell, hogy ráébredjen arra, hogy sokkal előbb lett volna szüksége erre a bűn- bánatra neki magának is, kör nyezetének is, ennek a világnak is. Csak akkor fogja megérteni, hogy nem a maga megmentése, háza, földje, szerettei megmenekedése érdekében kell bűnbánatra gerjednie és hogy nemcsak a maga üdvösségéről van szó, hanem a világ üdvösségéről is. És akkor nemcsak önmagára fogja érteni: Az Isten szerint való bánat üdvösségre való megtérést szerez.

1