Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-02-19 / 8. szám
gyermek és a felelősséget hordó ifjú, mint bármikor. És most öntudatosan készülnek kicsiny koruktól kezdve az életre. Még tíz-húsz évvel ezelőtt nem is mertek előttünk olyan témákat megpendíteni, amiről mi már nyíltan beszélünk az ifjúsági körben. (Gondolok itt a nemi kérdésre, a házasság kérdésére és a megismerkedésre.) Ma egyenesen elvárja fiatalságunk, hogy az egyház siessen ezen a ponton segítségére. Sokkal kevesebb fiú és leány keresi ma már párját a tánctermekben, bálokban, a megismerni és megszeretni egy perc műve jelszóban. Hiszem, hogy egyházunk más egyházak mintájára meg kell, hogy teremtse rövidesen a 20—25 éves fiatalság szórakozásának lehetőségeit is, túl a férj- és feleségképző akadémiák kurzusain, az egyház kebelében létesítendő újabb ifjúsági egyesületek nevelő, szórakoztató, segítő és kísértésektől megtartó munkásságával. Az eredmény minden téren meg fog mutatkozni. Emellett a különben jelentéktelen esemény mellett azért állottunk meg, hogy vele is megnyugtassuk jövőnkért aggódó testvéreinket s bizalmat csepegtessünk azoknak a szivébe, akik bizalmatlanul néznek a holnap emberei felé. Ma általános az elégedetlenség az ifjúsággal szemben. Magunk is — akik állandóan foglalkozunk velük — sokszor keserűen tapasztaljuk, hogy magaviseletükkel rossz példát mutatnak társaiknak, nem elég tisztességtudók, máskor türelmetlenek és minden jóindulatú munkát gáncsolok. Ennek azonban talán nem is ők az okai. Hogy azonban „üres óráikat”, szórakozásra szánt idejüket legtöbbjük komoly tartalommal tölti meg, az megnyugtató szülőkre, nevelőkre, hazára és egyházra egyaránt. Ifjúságunk szórakozásai alapján jellemző képet alkothatunk ifjúságunk egész életéről és gondolkozásáról. Pásztor Pál. A Luther-énekek jövője II. Nálunk, Magyarországon, a hívek széles rétegében, eltekintve attól, hogy a nép egészséges konzervativizmusával továbbra is erősen ragaszkodik ősi hagyományaihoz, a Luther-énekekkel szemben nem tapasztalunk különösebb érdeklődést, annál nagyobb az érdeklődés a magasabb zenei körökben. Az idők jelének vesszük, hogy Kodály Zoltán szerkesztésében megjelent, az Országos Közoktatási Tanács által kiadott „Iskolai Énekgyüjtemény” című segédtankönyv függelékében a négy evangélikus ének közül kettő Lutheré, egy a Jöjj, népek Megváltója dallama, köztük az általunk még alig ismert úrvacsorái ének: Hála legyen Istennek. Jelenleg használatos magyar énekeskönyveinkben a Luther-énekek száma a következő arányban oszlik meg: A magyar Tranosciusban 30, a békéscsabai énekeskönyvben 27, a szarvasiban 14, a dunántúliban 10 ének. A kevésbbé ismertek közül kiemeltjük a következőket: „Es woll uns Gott genädig sein”. Kemény Pál és Vietórisz József fordításában. (Tran. 394, dallama a békéscsabai énekeskönyvben 258, orgonaletét4 napilapok kritikái nem épen hízielgőek a szerzővel szemben s az olvasható ki a megjegyzésekből, hogy a jó politikus egyben nem lehet jó teológus is, de nekünk ez a kompromisszum mégis tetszik. Az Oekumenischer Presse und Nachrichtendienst 1944 januári négyes számú kiadványa 54 soros hírt ad arról, hogy a Németországban elpusztított templomok mit prédikálnak a világnak. A Nürnbergi Szent Lőrinc templom elpusztult, de a főoltár keresztje áll a romok között. Erlenstegen helységben a templom teljesen, elpusztult, de az oltár gyertyái a rombolás után is világítanak kifelé és befelé egyaránt. A katolikus Szent József templom teljesen elpusztult, csak éppen ez a szó áll a romok fölött és között: Pax. És a szent Márton templom romjainál egy kis cédula hirdeti ezt: A reggeli istentiszteletet az evangélikus Szent Máté templomban tartjuk. Ez az utolsó sor is kompromisszumnak látszik, de több annál. Az Úrnak 1944-ik esztendejében tehát megtörtént az, hogy a római katolikus hívek összetört temploma pótlására az evangélikus hívek felajánlották testvéri szeretettel templomukat és azt a katolikus testvérek elfogadták. Ez nem kompromisszum, ez nem az egység-munka gyümölcse és nem f üggvénye semmiféle egyháztársadalmi mozgalomnak. Ez a szívesen és szeretettel kölcsönadott evangélikus templom hatalmas prédikáció Róma, London, Genf és Wittenberg, sőt Washington felé is. E sorok írása közben állandóan szeretnénk rádiónkat nyitva tartani s késő éjszakákban is keresgélünk az éterben hangokat, hogy mi történik a finn evangélikusokkal és a finn jó vitézekkel. Nekik már hónapok óta hirdetik állítólagos barátok és hangos ellenfelek: kompromisszumos béke áll előttetek s ez a hosszú idő óta küzdő és szenvedő nép, aki az igehirdetésekből és a parasztpróféták szájából is azt tanulta meg, hogy nem lehet,kompromisszum, rettenetesen gyötrődik abban a tekintetben, hogy mit kell és mit tud cselekedni hite és fajtája érdekében. Azok, akik nem láthatták ezt a legérdekesebb országot, akik nem beszélik ennek a népnek nyelvét, akik nem helyeslik teljes mértékben ennek az egyháznak teológiai beállítottságát s akik tudják azt, hogy ebben az országban mindig voltak az egyházért rajongók mellett egyházellenes baloldali mozgalmak is, ma jól érzik és sejtik, hogy ez az állam nagyon megelégelte a háborút. Abban az országban, ahol a kegyesség a háború kezdetén csak mindegyik ezrednek adott egy katonalelkészt, most minden zászlóaljnak adott egyet. Nagy szüksége van ennek a katonaságnak a lelki vigaszra s nagy szüksége van az államnak arra, hogy lelkipásztori munkán keresztül tartassanak meg a finn nemzet számára mindenek. Messziről úgy érezzük, hogy jobb volna, ha nem hinne a kompromisszumoknak, mert ezutám szenvedései megválthatják és megmenthetik gondolkodásban is és valóságban! is a világ előtt legnépszerűbb kis államot. Talán még az olvasó számára és szempontjából sem egészen érdektelenek ezek a kompromisszumokat mutató jelenségek és képek. Mindegyik élesen jelzi a korhangulatot, a háborús élményeket, a jövőre való készülést s a befejezésekre várakozó idegességet is. G. L. ' *** l*'1* ^ 1 —■ » — Levelek a kibontakozás elé Nagyapám még paraszt volt, — mondod, — apám már munkás. Kiszorultak a földről. Dunántúlik vagyunk, apámnak hat testvére volt, nagyapámnak hat holdja. Értelmes emberek voltak, s dolgosak. A hitbizomány körül ölelte a földjeiket, terjeszkedni nem lehetett s a falu nem bírt a munkaerejével. Két testvére Amerikába szorult, kettő munkásnak állt a városba. Apám sokat mesélt az ifjúságáról. Nem volt szakmája, szinte hetente kereste a munkát. A gyárak akkor bújtak ki a földből. És akkor születtek a gyárak körül a szegénység negyedei. Máról holnapra élő emberek szomorú serege ülepedett meg Budapest körül, az egész ország népfeleslegéből. A földről menekült emberek voltak ezek, akik nem akartak még városiakká lenni. Apámnak még saját háza volt az álma, s a kert, ahol mégegyszer ősei életét élheti. A munkásságot átmeneti sorsnak tartotta. A munkásokkal nem vállalt lelki közösséget s haza a falura már nem mehetett. De még
