Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-02-19 / 8. szám
parssztlányt vett feleségül s a világháborút még a paraszti katonanóták levegőjében fogadta. Feleségét hazaküldte a faluba, ő négy évig járta a harctereket zokszó nélkül és végig hitt abban, hogy a verekedés végén, jó obsitosként fogadja őt újra a magyar föld. Én ott születtem közben a faluban. Aztán jött a nagy összeomlás s megkezdődött újra a küzdelem a külvárosban az életért. A huszas évek elején ott ődöngött az apám a gyárak árnyékában, néha munkában, néha munkanélküli segélyen, néha az éhenhalás szélén, de holta napjáig nem adta fel a reményt. Sohasem lehetett munkás-lelkű emberré. Nem értette a sorsát. És nem vállalta a munkássorsot. Sohasem vett részt sztrájkban s lenézte a prolikat. Pedig azok voltunk mi is. Apám a puszta munkaerejét bocsátotta árúba, az vette meg, aki épen akarta, annyiért, mennyiért akarta. Ki voltunk szolgáltatva a nincstelenek sorsával a tőkének. Apám értette, hogy egy válságban élő társadalmi és gazdasági rend rabszolgája. Ő szerencsét próbált egész életében. Nem látta a vele egysorsúak hasonló vergődését. Az életet nyitva érezte magaelőtt, a nyomort csak úgy vette, mint akinek semmi sem sikerül. Vallásos áhítattal fegyelmezte magát a belenyugvásba s egyéni szerencsétlenségnek látta a magáét. Én már jól körülnéztem a világban. Megláttam, hogy nem egyéni vagy családi szerencsétlenség, de kollektiv válság. Apám sohasem barátkozott a prolikkal, de én azok gyermekeivel együtt nőttem fel. Láttam, hogy ugyanúgy élnek, mint mi. Éhesek voltunk, rongyosok, utcán neveltek s gyűlöltünk minden gyermeket, aki nem osztozott sorsukban. Inaséveim egyetlen borzalmas regény az embertelen küzködésről. Aztán szakmunkás lettem. Sokat olvastam, amit apám sohasem tett. És beleengedtem magam a munkásszervezkedésbe. Külföldön is dolgoztam s ma már egészen világosan látok. Szociálista lettem. Eleinte a proletármessianizmus minden fanatizmusával. Később a tudományos szocializmus racionalizmusával. Ma pedig a hit feltétlen fölényével. Minden világesemény engem igazol. A kapitalizmus alkonya van, az egész világot megrázó társadalmi válság. Üj berendezésre van szükség, mert az emberek százmilliói nem hajlandók tovább benne élni a régi nyomorúságban. Nem a szegénység fáj nekünk. Tudom, hogy te is szegény vagy. De egyet nem ismersz te sem. Nem ismered a bizonytalanságot. Az embertelen függést, a teljes kiszolgáltatottságot a tőke terveinek. Azt, hogy ha a tőkének úgy tetszik, hogy termeljen, akkor ehetünk, ha a tőkének nem fizetődik ki a termelés, kódorogha- tunk. Te keveset keresel. De nem ismered azt a tudatot, amikor az ember a maga nyomorultul megfizetett munkája eredményét, a munka igazi hasznát a más zsebében látja. A te munkádból nem fölözi le a profitot. Azért ti, a középosztályúak nem is lehettek igazi szocialisták. Tudom, hogy te is haladó gondolkozású vagy, de téged sem hajt az, ami minket. Te halálod napjáig tudod, hogy miből fogsz élni. S a parasztok sem használhatók. Ök is rabjai a gazdálkodásnak s mozdíthatatlanok. Mi maradunk magunk, munkások. Élet-halálharcot folytatunk egy új világért, melyben mindenkinek, a tőkétien népnek is biztonsága és egyenlősége van. Nem tudjuk, milyen legyen ez az új világ, csak azt tudjuk ,hogy jogunk van nekünk is a világnak minden kényelméhez, minden élvezetéhez. És jogunk van a társadalmi biztonságra. Ezt az új világot a szocializmusban keressük. Ti a szocializmussal csak játszotok. Marxot zsidó ámítónak tarjátok, szociális jelszavakat mondotok, de tulajdonképpen csak elködösítitek nemzeti, meg vallásos jelszavakkal az előttünk világos tanítást (ti úgy csúfoljátok: ..Doktrínát”), hogy ne lehessen belőle soha semmi. Ti nem akarjátok igazán a szociálizmust, mert akkor élére állnátok a népnek. Talán jó szándékúak vagytok, de született reakc;ósok. Gyávaságtokkal a régi rendszert véditek. Ti nem okultok a háborúból, a közben feltörő politikai erőkkel sem számoltok s megint meg lesztek lepve, ha mi vállalkozunk valamire. Talán forradalomra. De mért hagyjátok, hogy minekünk a barrikádokra kelljen mennünk az új világért és úgv érezzük, minden urat el kell taszítanunk az útból, ha élni akarunk? Miért hagyjátok? Én nem akarok forradalmár lenni. De ha ti nem akarjátok, hogy igazság legyen? Ki tudja meddig bírom a harcomat önmagam ellen? És meddig bírják a tömegek ugyanezt? Ügy látszik, csodában hittem. A mai vezetőrétegek nem képesek az új élet megszervezésére ... Mwcaikuimr ben Zalánfy Aladár „Luther vallásos költeményei” című füzetében.) Hálaadó ének a reformáció diadaláért. Mai értelemben véve missziói ének. Komoly liturgikus hangja lehetővé teszi, hogy istentiszteleti rendünk állandó énekei közé soroljuk. „Gott sei gelobet und gebenedeiel ’ Vietórisz József fordításában. (Tran. 376, Bcs. énekk. 275, dallama ugyanott.) A reformáció idejében a disztribúció alatt énekelték. Az úrvacsorái öröm kifejezésére nincs szebb énekünk. „Nun freut euch, lieben Christen gmein” (Dt!, énekk. 351. Tran. 476, Bcs. énekk. 188, dallama ugyanott.) Luthernek egyik legszebb lírai költeménye. Gyermekded hangon, nemes egyszerűséggel, de mély bölcseséggel mondja el benne a megváltás szükségességét. Régi énekeskönyvekben elmaradhatatlan testvére az Eljött hozzánk az üdvösség kezdetű éneknek. „Erhalt uns, Herr, bei deinem Wort'’. (Tran. 435, Dtl. énekk. 254, Bcs énekk. 247, dallama „Luther vallásos költemé- nyei”-ben.) Luther a gyermekek számára írta, „egyrészt azért, hogy az éneklésre buzdítsa őket, másrészt, hogy Jézus a gyermekek hangjával űzze el az ördögöt”. Ez a néhány példa is mutatja, hogy énekeskönyveinkben mennyi lehet az érték, amiről még nem tudunk. Csak a körülöttük levő gyomtól kell kissé megtisztítanunk, hogy szabadon terjedhessenek. Addig is tehát, míg a jelenlegi énekeskönyvek vannak használatban, van még mit tanulnunk. L. L. Olvastuk A könyvpiac legújabb eseménye Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című „furcsa vitézi versezet”-e. Pompás kiállításban, közli a teljes Dorottyát, sőt még a költő hozzá írt jegyzeteit is. Külön élvezet olvasni ezeket a jegyzeteket, amelyekből érdekes fény derül a szerző akkori kétségen kívül magas műveltségére. De nagy élvezet olvasni ezt a friss, üde „versezetet” is, amelyiknek üdeségét és báját egyáltalán nem rontotta meg a kiadásától eltelt 145 esztendő sem. Olyan könyv ez. tartalmánál, értékénél, de kiállításánál fogva is, hogy nem hiányozhatik egyetlen művelt magyar könyvtárából sem. (Hungária-könyv.) Sinclair Lewis amerikai író. kinek eddig már több könyvét, jó írását olvastuk magyar nyelven (Arrowsmith, A Fő-utca), írta a A sólyom útja című könyvet. Meglehetősen rossz ajánlásokkal induló regény. Mert nem valami jó ajánlás az egy könyv számára, müveit, igényes olvasóközönség előtt, ha villamosokon hirdetik, mint egyik tagját egy „Az izgalom mesterei” címen megjelenő sorozatnak. Ezt a sorozatot valami eddig ismeretlen, most feltűnőben levő könyvkiadóvállalat indította (Körmendy) és a cimek után Ítélve a ponyvához szokott középosztályt akarja kielégíteni ponyvaigényében: megfelelő borsos áron. Ezt az árat oldalszám és kötés indokolják csupán, és az 5 első kötet között ilyen csaléteknek való név műit S. Lewisé. A regény azonban beillik a sorozatba. Valószínűleg az író fiatalabbkori, kétségtelenül gyengébb 5
