Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-02-19 / 8. szám

romuiELCT Két hitvallás Ezzel a címmel a Református Élet f. évi 7. számában Pap Ferenc tollá­ból rövid cikk jelent meg, mely egy rádióelőadással és egy protestáns köl­tővel foglalkozott s a keresztyén hitről való kétféle hitvallást vett bennük észre. Az elsővel mi is foglalkozni akartunk, mert általános figyelmet kel­tett az előadásnak irodalmi színvonalú beállítása, emberismerete és keresztyén meggyőződése. Az alább ismertetett cikk ugyan református férfiúi hit szép­ségéről beszél ezzel az előadással kap­csolatban, mi azonban tudjuk, hogy az előadó rendőrtiszt evangélikus, még pedig az egykori tápiószentmártoni evangélikus lelkész fia. Ennyiben te­hát helyreigazítjuk a Református Élet­ben közölt azt a feltevést, hogy aki a 125. zsoltárból idéz, valószínűleg refor­mátus — másfelől pedig így kikerüljük azt az esetleges vádat, hogy mindig csak a magunkét dicsérjük. Az idézett cikk így hangzik: „Az egyik hitvallás a rádióban hang­zott el. Vasárnap délután együtt ült a család. Valaki megnézte a rádióműsort: Rendőr-őrjárat. Kemény Gábor dr. rendőrfőtanácsot előadása. Kinyitottuk a rádiót és figyeltünk a mondanivalóra. Azt tudtuk mindig, hogy a rendőrtiszt jó emberismerő. Előtte feltárul ennek a milliós fővárosnak minden titka, a bűn tarka, csalárd világa nyitott könyv előtte. Ez az előadás igaz emberi be­széd volt, szeretettel mutatta be az ál­dozatos, szolgáló életű rendőr alakját, aki odaadja utolsó kenyérjegyét is az éhségtől összeeső embernek. Olyan jó volt hallani:, hogy minden rendőr zub­bonyában van egy imádságos könyv: Maradj velünk! — ez a címe. Keresz­tyén hitvallás volt, amikor elmondta az. előadó, hogy a rendőr mögött is ott van Valaki, aki reá vigyáz, Jézus Krisztus. Amikor a zsoltár szavát idézte: Akik bíznak az Üristenben, azok nem vesznek el semminemű ve­szedelemben — eszünkbe jutott, hogy ez a 125. zsoltár. Ezt énekelték a gálya­rabok is, amikor kiszabadultak. Az elő­adás végén, a gong kondulása előtt arra kérte hallgatóit, hogy legalább egy percig gondoljanak a lélek rendőré­nek, a lelkiismeretnek a szavára. A másik hitvallást az újságban ol­vastam. Elszégyeltem magam. Egy török-magyar eredetű újságíró szólal- tott meg egy „kálvinista” költőt. Az újságíróról nem is tudom, hogy milyen hiten van s mi a hitvallása, a másikról orcapirulással olvasom, hogy „kálvi­nista” hiten katolikus hitvallást tesz. Legalább is az újság így hozta, vastag betűkkel kiemelve: „A kálvinista szü­letésű poéta pápista hitvallása”. Valljuk, hogy az irodalom Isten aján­déka, az általános kegyelemnek a gyü­mölcse. Az irodalom egyesek számára lehet valláspótlék, a vallás azonban mindig az Üdvözítő Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet Isten hoz létre az újjászületés és megtérés útján. Két hitvallás, az egyik biztató, fel­emelő, megmutatta a református fér­fiúi hit diadalmas szépségét, a másik lehangoló, torzó, félbemaradt vergődés. Az egyik hirdeti a hajnalt egyházi életünkben, a másik komoly, benső re­formációra int. Ajándék és feladat e két hitvallás együtt. Ha csak az elsőt 2 Az egyház világhelyzete: A dán egyházi helyzet — Stockholmi munkatársunktól. — A dániai egyház mai életét a múlt századi egyházi fejlődés hatá­rozza meg. Nincs ezen a helyen lehetőség arra, hogy e kérdésre bő­vebbéin kitérjünk. Elég, ha megállapítjuk, hogy a grundtvigianizmus, valamint a Beck Vilmos nevéhez fűződő helmissziói irányzat továbbra is él, s látszat szerint elkerülhetetlenül meg is marad. A megszállás ugyan ismételten aktualizálta a kiegyezést, ami azonban a fenti törté­neti okok folytán nem valószínű, hogy bekövetkezik. A két tábor kö­zötti egyik fontos ellentét újból időszerűséget nyert. Grundtvig kezde­ményezései a nemzeti élet terén (gondoljunk a népfőiskolára) kifeje­zésre juttatták azt a meggyőződést, hogy az egyháznak szava van a nemzet életében is. A belmissziói irányzat ezt mindeddig kétségbe vonta. A megszállás azonban megvonta a nemzet hivatalos szerveitől a szót s ily módon az egyház bizonyos esetekben szükségszerűen vá­lik a nemzeti törekvések szószólójává, illetve a nemzeti élet és esz­mények hordozójává. Ezt ma már a belmissziói irány is belátni lát­szik, aminek kézzelfogható eredménye, hogy az ellentétekben bizo­nyos enyhülés állott be. Hírek érkeznek a felől, hogy a keresztyén egyetemista körök között lényegesen megjavult a helyzet, ami annál inkább is jelentős, mert az ellentétek erősen megnehezítették azt, hogy az egyetemi diákság egységesen tudjon megszólalni olyan nem­zeti kérdésekben, amelyekre a megszállás idején választ kell adnia. A fenti két csoport mellett megfigyelhető egy bizonyos újabb irányzat, amely a neves író-lelkész Műnk Kaj nevéhez fűződik. Műnk nem vezetésre hívatott ember. Művészlelkülete erre képtelenné teszi. A valóság azonban az, hogy benne eggyéválik nemzeti kultúra és ke- resztyénség s szavára és igehirdetésére éppen ezért az egyháztól tá­volabb álló körök is felfigyelnek. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy internálásának hírét több alkalommal közölték, ami azonban té­vesnek bizonyult. Ismeretes azonban a norvég egyházi konfliktussal kapcsolatos bátor fellépése. A minisztérium ugyanis az ügy elhallga­tását kívánta a lelkészektől. A kívánság nagy visszatetszésre talált a papság körében s több lelkész tiltakozását fejezte ki. Közöttük Műnk Kaj is. Levelében többek között a következőket írja: „Tudatom a mi­nisztériummal, hogy a hozzám intézett felhívást nem teszem maga­mévá, sőt ellenére cselekszem. Cselekedetemmel papi eskümre tá­maszkodom. Norvég hittestvéreimmel a legmélyebb kapcsolatot ér­zem . . . Ha emberek iránti félelemből tétlenül nézném az eseménye­ket, vétkeznék dán azaz északi érzületemmel és papi eskümmel szem­ben. Inkább romolják meg Dániának Németországhoz, semmint az Űr Jézus Krisztushoz való kapcsolata. Nékünk lelkészeknek nem az Ige elhallgatása, hanem ennek hirdetése a feladatunk.” Bátor fellépése határtalanul növelte tisztelőinek számát s bár több alkalommal lehető­sége nyílt volna arra, hogy falusi parókiáját felcserélje egy kopen- hágai gyülekezettel, szívesebben maradt az ő népe között. Északnak kétséget kizáróan egyik legbátrabb igehirdetője s legeredetibb egyé­nisége. Te Ián épp en nö vekvő nagy népszerűsége az oka annak, hogy nemrégiben a megszálló hatalom megakadályozta, hogy a fővárosban prédikáljon . .. Miközben ezeket a sorokat írom, érkezik a rádió jelen­tése, hogy Műnk Kajt meggyilkolták. Január 4-én négy ismeretlen férfi kereste fel a vederső-i papiakban s másnap átlőtt fővel egy közeli erdőben bukkantak rá. Ma nemzeti mártírként gyászolja őt egész Dánia. Észak keresztyénsége újabb áldozatot adott a nemzeti és vallás- szabadság oltárára. # A fenti jelek bizonyságai annak, hogy a dán keresztyénség a nem­zeti megpróbáltatások napjaiban megerősödik és igazi belső egységre talál. Az egyházi munkának külső akadályai — szórványos esetektől eltekintve — nincsenek. Egyetlen alkalommal lépett fel egységesen a dán egyház a megszálló hatalom túlkapásai miatt. Október elején ugyanis megkezdődött a dániai zsidóság deportálása. Közös püspöki körlevélben szólalt meg az egyházi tiltakozása, melyben kifejezésre jutott, hegy „az egyház sem faji, sem vallási szempontból nem helye-

Next

/
Thumbnails
Contents