Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-02-19 / 8. szám

romuiELCT

Két hitvallás

Ezzel a címmel a Református Élet f. évi 7. számában Pap Ferenc tollából rövid cikk jelent meg, mely egy rádióelőadással és egy protestáns költővel foglalkozott s a keresztyén hitről való kétféle hitvallást vett bennük észre. Az elsővel mi is foglalkozni akartunk, mert általános figyelmet keltett az előadásnak irodalmi színvonalú beállítása, emberismerete és keresztyén meggyőződése. Az alább ismertetett cikk ugyan református férfiúi hit szépségéről beszél ezzel az előadással kapcsolatban, mi azonban tudjuk, hogy az előadó rendőrtiszt evangélikus, még pedig az egykori tápiószentmártoni evangélikus lelkész fia. Ennyiben tehát helyreigazítjuk a Református Életben közölt azt a feltevést, hogy aki a 125. zsoltárból idéz, valószínűleg református — másfelől pedig így kikerüljük azt az esetleges vádat, hogy mindig csak a magunkét dicsérjük. Az idézett cikk így hangzik:

„Az egyik hitvallás a rádióban hangzott el. Vasárnap délután együtt ült a család. Valaki megnézte a rádióműsort: Rendőr-őrjárat. Kemény Gábor dr. rendőrfőtanácsot előadása. Kinyitottuk a rádiót és figyeltünk a mondanivalóra. Azt tudtuk mindig, hogy a rendőrtiszt jó emberismerő. Előtte feltárul ennek a milliós fővárosnak minden titka, a bűn tarka, csalárd világa nyitott könyv előtte. Ez az előadás igaz emberi beszéd volt, szeretettel mutatta be az áldozatos, szolgáló életű rendőr alakját, aki odaadja utolsó kenyérjegyét is az éhségtől összeeső embernek. Olyan jó volt hallani:, hogy minden rendőr zubbonyában van egy imádságos könyv: Maradj velünk! — ez a címe. Keresztyén hitvallás volt, amikor elmondta az. előadó, hogy a rendőr mögött is ott van Valaki, aki reá vigyáz, Jézus Krisztus. Amikor a zsoltár szavát idézte: Akik bíznak az Üristenben,

azok nem vesznek el semminemű veszedelemben — eszünkbe jutott, hogy ez a 125. zsoltár. Ezt énekelték a gályarabok is, amikor kiszabadultak. Az előadás végén, a gong kondulása előtt arra kérte hallgatóit, hogy legalább egy percig gondoljanak a lélek rendőrének, a lelkiismeretnek a szavára.

A másik hitvallást az újságban olvastam. Elszégyeltem magam. Egy török-magyar eredetű újságíró szólal- tott meg egy „kálvinista” költőt. Az újságíróról nem is tudom, hogy milyen hiten van s mi a hitvallása, a másikról orcapirulással olvasom, hogy „kálvinista” hiten katolikus hitvallást tesz. Legalább is az újság így hozta, vastag betűkkel kiemelve: „A kálvinista születésű poéta pápista hitvallása”.

Valljuk, hogy az irodalom Isten ajándéka, az általános kegyelemnek a gyümölcse. Az irodalom egyesek számára lehet valláspótlék, a vallás azonban mindig az Üdvözítő Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet Isten hoz létre az újjászületés és megtérés útján.

Két hitvallás, az egyik biztató, felemelő, megmutatta a református férfiúi hit diadalmas szépségét, a másik lehangoló, torzó, félbemaradt vergődés. Az egyik hirdeti a hajnalt egyházi életünkben, a másik komoly, benső reformációra int. Ajándék és feladat e két hitvallás együtt. Ha csak az elsőt

2

Az egyház világhelyzete:

A dán egyházi helyzet

— Stockholmi munkatársunktól. —

A dániai egyház mai életét a múlt századi egyházi fejlődés határozza meg. Nincs ezen a helyen lehetőség arra, hogy e kérdésre bővebbéin kitérjünk. Elég, ha megállapítjuk, hogy a grundtvigianizmus, valamint a Beck Vilmos nevéhez fűződő helmissziói irányzat továbbra is él, s látszat szerint elkerülhetetlenül meg is marad. A megszállás ugyan ismételten aktualizálta a kiegyezést, ami azonban a fenti történeti okok folytán nem valószínű, hogy bekövetkezik. A két tábor közötti egyik fontos ellentét újból időszerűséget nyert. Grundtvig kezdeményezései a nemzeti élet terén (gondoljunk a népfőiskolára) kifejezésre juttatták azt a meggyőződést, hogy az egyháznak szava van a nemzet életében is. A belmissziói irányzat ezt mindeddig kétségbe vonta. A megszállás azonban megvonta a nemzet hivatalos szerveitől a szót s ily módon az egyház bizonyos esetekben szükségszerűen válik a nemzeti törekvések szószólójává, illetve a nemzeti élet és eszmények hordozójává. Ezt ma már a belmissziói irány is belátni látszik, aminek kézzelfogható eredménye, hogy az ellentétekben bizonyos enyhülés állott be. Hírek érkeznek a felől, hogy a keresztyén egyetemista körök között lényegesen megjavult a helyzet, ami annál inkább is jelentős, mert az ellentétek erősen megnehezítették azt, hogy az egyetemi diákság egységesen tudjon megszólalni olyan nemzeti kérdésekben, amelyekre a megszállás idején választ kell adnia.

A fenti két csoport mellett megfigyelhető egy bizonyos újabb irányzat, amely a neves író-lelkész Műnk Kaj nevéhez fűződik. Műnk nem vezetésre hívatott ember. Művészlelkülete erre képtelenné teszi. A valóság azonban az, hogy benne eggyéválik nemzeti kultúra és ke- resztyénség s szavára és igehirdetésére éppen ezért az egyháztól távolabb álló körök is felfigyelnek. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy internálásának hírét több alkalommal közölték, ami azonban tévesnek bizonyult. Ismeretes azonban a norvég egyházi konfliktussal kapcsolatos bátor fellépése. A minisztérium ugyanis az ügy elhallgatását kívánta a lelkészektől. A kívánság nagy visszatetszésre talált a papság körében s több lelkész tiltakozását fejezte ki. Közöttük Műnk Kaj is. Levelében többek között a következőket írja: „Tudatom a minisztériummal, hogy a hozzám intézett felhívást nem teszem magamévá, sőt ellenére cselekszem. Cselekedetemmel papi eskümre támaszkodom. Norvég hittestvéreimmel a legmélyebb kapcsolatot érzem . . . Ha emberek iránti félelemből tétlenül nézném az eseményeket, vétkeznék dán azaz északi érzületemmel és papi eskümmel szemben. Inkább romolják meg Dániának Németországhoz, semmint az Űr Jézus Krisztushoz való kapcsolata. Nékünk lelkészeknek nem az Ige elhallgatása, hanem ennek hirdetése a feladatunk.” Bátor fellépése határtalanul növelte tisztelőinek számát s bár több alkalommal lehetősége nyílt volna arra, hogy falusi parókiáját felcserélje egy kopen- hágai gyülekezettel, szívesebben maradt az ő népe között. Északnak kétséget kizáróan egyik legbátrabb igehirdetője s legeredetibb egyénisége. Te Ián épp en nö vekvő nagy népszerűsége az oka annak, hogy nemrégiben a megszálló hatalom megakadályozta, hogy a fővárosban prédikáljon . .. Miközben ezeket a sorokat írom, érkezik a rádió jelentése, hogy Műnk Kajt meggyilkolták. Január 4-én négy ismeretlen férfi kereste fel a vederső-i papiakban s másnap átlőtt fővel egy közeli erdőben bukkantak rá. Ma nemzeti mártírként gyászolja őt egész Dánia. Észak keresztyénsége újabb áldozatot adott a nemzeti és vallás- szabadság oltárára.

#

A fenti jelek bizonyságai annak, hogy a dán keresztyénség a nemzeti megpróbáltatások napjaiban megerősödik és igazi belső egységre talál. Az egyházi munkának külső akadályai — szórványos esetektől eltekintve — nincsenek. Egyetlen alkalommal lépett fel egységesen a dán egyház a megszálló hatalom túlkapásai miatt. Október elején ugyanis megkezdődött a dániai zsidóság deportálása. Közös püspöki körlevélben szólalt meg az egyházi tiltakozása, melyben kifejezésre jutott, hegy „az egyház sem faji, sem vallási szempontból nem helye-