Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-02-12 / 7. szám
WNffilTOElEÍ Via Appia Évezredes útnak a neve, amely Rómába vezet. A középiskolában hallottunk róla először. Tágranyitott szemekkel hallgattuk a latin-szakos tanárt, amikor róla beszélt. Milyen tökéletesen építhették meg ezt az utat, hogy évezredek múltán is használható állapotban van. Szélén még ma is állanak a távolság]elző kövek és megtalálhatók mellette a vízvezetékek nyomai. Egyik napilapunk hozta a hírt, hogy „a legvéresebb harcok dúlnak a Via Appiáért, ahol Jézus találkozott Pál apostollal”. Kis tévedésbe esett az újságíró. Ugyanis a hagyomány szerint nem Pál apostol, hanem Péter apostol találkozott ezen az úton Jézussal. Sien- kievicz Henrik a „Quo vadis”-ban azt írja, hogy Péter apostol kiejtette kezéből a görcsös vándorbotot, tágranyílt szemekkel nézett az útra, ajkai nyitva- maradtak, arcán bámulat, végtelen öröm, rajongó boldogság érzései tük- ződtek, térdrehullott és felsikoltott: Krisztus, Krisztus!... Majd elcsukló hangon, zokogva kérdezte: Domine, quo vadis? És hallotta Krisztus szelíden szomorú hangját: ,,. .. Ha netalán itthagynád nyájamat, melyet reád bíztam, én megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek”. A mellette lévő Nazarius azt hitte, hogy a mozdulatlanul fekvő Péter meghalt. De végre felkelt, felvette botját és visszaindult Rómába. Most harckocsik dübörögnek a Via Appián. Az útszéli romok árnyékában gépfegyverek húzódnak meg. A régi vízvezetékek helyén vér patakzik. Az úton most is térdrehullanak hazavágyódó vagy otthont sirató emberek. Nem látomásnak ereje alatt roskadnak össze, hanem puskagolyó öli meg őket vagy gránát szaggatja széjjel testüket. Nem is kelnek fel többé. Hősi halottak ... A Via Appia a világháború színterének csak egy kis pontja. De sok mindent eszünkbe juttat. Belefáj dull a szivünk, hogy milyen sok helyen pusztít a háború, ahol Jézus járt és ahol emberek találkoztak Vele. Eszűnkbejuttatja a sok-sok családi hajlékot, ahol édesanyák kulcsolták imádságra gyermekeik kezét, hogy így készítsék elő Krisztussal való találkozásukat. A háború porrá és kőrengeteggé rombolta a házakat. .. Gondolunk a rombadöntött templomokra. Milyen sokan találkoztak a templomokban Krisztussal és milyen sok életet változtatott meg Krisztus a templomok csöndjében. Mikor lesz időnk, alkalmunk és lehetőségünk arra, hogy újra templomokat építsünk az elpusztultak helyére? ... Az ag3ronbombázott kórházak is elvesztek. Ezek is csak emlékezésünk tárgyai és nagyon szomorúan tudjuk emlegetni, hogy e kegyetlen háború pusztítása előtt Krisztus szelídségével, aggódásával, szeretetével és csodáival találkoztak bennük a halálfélelem elől menekülő betegek. . . Via Appia! Mennyi mindent eszünkbe juttatott. Egy újságíró Jézusra gondolt, amikor meghallotta, hogy ott száguldozik a háború véres zivatara. Milyen áldás fakadna abból, ha ennek az ir- tóztató pusztításnak irányítói a Via Appiáról, a családi tűzhelyekről, a kór2 Az egyház világhelyzetet A skandináv egyházak egysége — Stockholmi munkatársunktól — A jelenlegi háború a skandináv államokat hatalmas lelki egységbe fűzi össze. Egyre inkább tudatossá válik az a történelmi közösség, amely összeköti őket s amelynek megszakadásában látják sokan a jelenlegi megpróbáltatás okát. A politikai belátás sokakat a háború utáni északi államszövetség gondolatához vezetett. A jövő kérdése, hogy ez mennyiben valósulhat meg. A jelen helyzet ennek talaját valóban sikeresen készíti elő. Nem hiszem, hogy a megszállás idején megerősödött nemzeti gondolat valaha is feladná a független nemzeti állam gondolatát, amely azonban természetesen nem zárja ki az északi államok katonai és gazdasági szövetségének lehetőségét. Ezt feltétlenül elő fogja készíteni a máris létrejött kultúrális egység, amely azt eredményezte, hogy Észak lelkiismerete érzékenyen reagál minden olyan intézkedés ellen, amely ezt a kultúrát veszélyezteti. Gondoljunk csak arra, hogy a norvég egyetemisták deportálásának hírére milyen egységesen emelte fel tiltakozó szavát az egész Észak. Ennek az egységes légkörnek világában nem csodálatos a skandináv egyházak közötti mély egység gondolatának megérlelődése s az adott helyzetben való számtalan bizonyítéka. Kétséget kizáróan megvolt ez a háború előtt is, de bizonyos, hogy a megpróbáltatás idején ismerték fel sokan ezen egységnek igazi értelmét. Nem véletlen az, hogy a háború alatt jött létre az Északi Ökumenikus Intézet a svédországi Sigtunában, amelynek feladata éppen az, hogy az északi egyházak közötti egység gondolatát ébren tartsa s egymás érdekeit figyelemmel kísérje. Szeretném megemlíteni azt a tapasztalatomat is, hogy immár harmadik évbe nyúló svédországi tartózkodásom alatt nem voltam egyetlen olyan egyházi összejövetelen sem, ahol a svéd zászló mellett ott ne láttam volna a finn, norvég, dán és izlandi zászlókat. A legtöbb alkalommal az illető nemzetek himnusza is elhangzott s egyetlen alkalommal sem történt meg, hogy a megnyitó beszédben, vagy az előadások keretében ne történt volna utalás arra a nehéz sorsra, amely a többi északi testvéregyháznak osztályrészül jutott. Tudomásom szerint a többi egyházakban — itt is elsősorban a dánban — ez a gondolat hasonló erővel él és hódít. A keresztyén Diákszövetség konferenciái pl. soha nem múlnak el a nélkül, hogy a többi északi országok képviselői is át ne adhatnák egyházuk üdvözletét a megrendezni szokott „északi esten“, amikor az északi egység valóságát különös erővel lehet érezni. Annál nagyobb öröm számomra, hogy ezen alkalmakkor mint „műsoron kívüli szám“ én is alkalmat kapok arra, hogy a magyar keresztyén ifjúsági mozgalmakról, háború alatti életükről beszámoljak és üdvözletüket átadhassam. Ezek az alkalmak is bizonyságai annak, hogy a magyar evangélikusság sorsa élénken érdekli a svédeket és egyre jobban kezdik értékelni a velünk való kapcsolatokat. (Más összefüggésben még közelebbről ki fogok térni erre a kérdésre.) A fenti körülmények között érthető, hogy a testvér északi egyházak életéről aránylag igen bőséges anyag áll rendelkezésre, bár a dániai és norvégiai helyzetről hivatalos úton igen kevés szivárog ki a szigorú cenzúra következtében. Finnországból ezzel szemben rendszeresen jönnek hírek s itt is elsősorban a finnországi svéd egyházkerület jön számításba. Ennek ellenére sem fogok jelen cikksorozatomban a finn helyzettel foglalkozni, mert egyházunkban igen sok azoknak a száma, •akik e kérdésben sokkal inkább jártasak és illetékesek. Ezzel szemben a svéd egyházi helyzetre érthető okból bővebben fogok kitérni. a) A norvégiai helyzet. Az olvasó előtt bizonyára ismeretesek azok az események, amelyek Norvégia megszállása és a nemzetiszocialista kormány felállítása következtében egyházi szempontból bekövetkeztek. A tény az, hogy az elmúlt évben az egyház és állam közötti feszültség, amelynek következtében a svéd püspökök, valamint a lelkészek 94°/o-a lemondott állami tisztségéről, egyáltalában nem enyhült, sőt a látszat szerint a háború utáni kibontakozásig most már állandósult is.
