Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-02-12 / 7. szám
Szivemben van Hallottunk egy édesanyáról, j akinek mind a két gyermekét j megölte az egyik bombatáma- 1 dás, néhány hét múlva pedig lakása is kiégett, minden holmija elveszett. Még a családi Bibliája is. Nehéz sorsát csodá- ' latos erővel hordozza. Megrázó egyszerűséggel mondja: nem veszett el mindenem: Isten igéje a szivemben van. Jó volna ezt a keresztyén asszonyt szembeállítani mindazokkal, akik olyan szorongó aggodalmaskodással rettegnek attól, hogy a mostani világdú- lás sorra keríti őket is, belekerülhetnek a veszedelmek és a pusztítások kárvallottjai közé. Ezek bizonyosan hosszadalma- san sorolgatnák fel, hogy mi * mindent nem szeretnének elveszíteni, — ez az asszony pedig csak arról az egyről beszélne nekik,- ami megmaradt a szivében. Azt hisszük, hogy ez a keresztyén asszony nagyon erős bizonyságtétel arról, hogy ha valaki a maga egész kicsiny világát elveszíti is, de nem vall kárt a lelkében: megmenekül, mintegy tűzön keresztül... A világ ezt nem tudja megérteni. Mert a világ nem él Isten igéjében. Végzetes tévedése a világnak az, hogy az élet értékeinek sorrendjét így állítja fel: egészség, gazdagság, öröm, élvezetek, köztisztesség — azután jönnek a földi életben elkerülhetetlen veszte- , ségek, kopások, egyezkedések és ezek végén jön Isten igéje. A keresztyén ember azonban itt kezdi: először jön Isten igéje és azután Isten igéje mér meg mindent, állapítja meg a sor- | rendet és teszi mindezt az ember lelkének megmenekülése, az üdvösség szempontjából. Aki bármit az üdvösség elé helyez, azok közé tartozik, aki Pál apostol szavai szerint füvet, fát vagy pozdorját épít a Krisztus fundamentumára. Annak a ke- resztyénségével baj van. Ezt a bajt ő maga is, más is sokszor észre sem veszi, de aztán jön idő, amelyik megpróbálja, hogy mit is épített ez az ember Krisztusra. A mostani idő naponként hozza ezt a próbát. Nemcsak egyes emberre, hanem emberek sokaságára, ezrek, százezrek, sőt milliók életére. Mert máris ennek az időnek a megpróbált]ai közé tartoznak mindazok, akik rettegve töprengenek világi dolgaik és értékeik biztonságbahelvezése, megmentése érdekében és nem azon aggódnak, hogy minden rájuk vár próbáltatást hittel és Isten kegyelmébe vetett bizalommal tudnak-e majd elhordozni? Sokkal, sokkal többet kellene foglalkozni mostanában a keresztyén embereknek hitük kérdéseivel. Ha vonakodva és nem szívesen kezdik is el a legtöbben, mégis jó volna mindenkinek azt megvizsgálni, hogy Isten igéje hogyan él a szivében. Utolsó helyen van-e? Más dolgokkal egyenlő értékű? Vagy az mégis az első? Ennek az asszonynak a példája azt bizonyítja, hogy nem az az ember van biztonságban, akinek a házában a legjobban elkészített óvóhely van, hanem az, akinek a szivét az Isten igé jének biztonságérzete hatja át. Egyik buzgó templomlátogató férfi beszélgetés közben néhány nappal ezelőtt azt mondotta, hogy maga sem tudja miért, de egészen önkéntelenül is és minden különös ok nélkül naponként többször is szinte önmagának énekelgetni kezdi az ,,Erős várunk“ utolsó sorait: Kincsünk, életünk, nőnk és gyermekünk, mind elvehe- tik, — mit ér ez őnekik, — mienk a menny örökre . . . Intsük hozzánktartozóinkat, buzdítsuk ismerőseinket, kérjünk meg idegeneket is, hogy olvassák Isten igéjét, erősítsék vele hitüket. Hit nélkül a legbátrabb ember sem fogja elbírni ezeket a szorongattatáso- kat. A hívőnek minden lehetséges. Imádkozni még akkor is, amikor mindenki jajgat és sír és Isten kezében érezni magát még akkor is, amikor a világ minden ördöge kacag és örvendezik.
