Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-02-05 / 6. szám
men imp it lől. Olyan kérdésekre pl., hogy az egyház felelős-e a háborúért, mit j mulasztott el, avagy hol lépte túl küldetésének határát, csak kellő tör- í ténelmi távlatból lehet választ adni. Ez azonban nem zárja ki azt a lehtőséget, hogy az egyház világhelyzetének képe adatokkal szolgáljon a történeti értékítélet, avagy az egyház jelen eszmélődése számára. 1. A balti egyházak mártíriuma. Nem régi, de annál bensőbb kapcsolat fűzi a magyar evangélikus egyházat az észt egyházhoz. Amióta tudatosítottuk a velük való népi és hitbeli rokonságot, számos jelet láthattunk arra vonatkozólag, hogy e velük való kapcsolatoknak a magunk egyházi életében is meg lehetnek az áldásai. Annál érzékenyebben kellett érintse a magyar keresz- tyénséget is az a mártírsors, amely Észtország és vele együtt a többi balti államoknak osztályrészül jutott 1940 júniusában a szovjet-orosz megszállás által. Keveset hallottunk a továbbiakban róluk s több észt lelkészbarátunk sorsáról máig sem sikerült felvilágosítást kapnunk. Az elmúlt évben azonban Svédországban kiadásra került egy füzet, amely hiteles adatokkal alátámasztott helyzetképet ad az észtországi egyházi életnek a szovjeturalom alatti helyzetéről.*) A szovjet valláspolitikája ismeretes volt mindazok szemében, akik a megszálló csapatok bevonulását kénytelenek voltak elviselni. Nem volt meglepetés ezek alapján az sem, hogy az észtországi egyház mártíriuma jóformán az első napon megkezdődött. Az új, szovjetbarát kormány első lépése az volt, hogy megszüntette az iskolai vallásoktatást és megtiltotta az istentiszteletek rádión való közvetítését. Rövidesen ezután kövekezett a dorpati egyetem teológiai karának bezárása, a keresztyén ifjúsági egyesületek feloszlatása. Ez azonban csupán a kezdet volt. Hamarosan elvette az új tanácsköztársaság az egyház és vallásos egyesületek minden ingatlan vagyonát. Ezzel egyidejűleg pedig megindult a kommunista sajtó hadjárata az egyházzal szemben. A sajtó ,,okos és megértő vallásellenes propaganda keresztülviteléről” tájékoztatta olvasóit. A céj azonban világos volt: az ingadozókat elriasztani az egyháztól, s után a megcsökkent számú híveket és vezetőiket félretenni az új politikai rendszer útjából. • A szovjetkormány és a kommunista párt minden erejével támogatta ezt a politikát. Hamarosan megtiltották a gyermekistentiszteleteket, konfirmándusok oktatását és az egyház minden munkáját az ifjúság és gyermekek körében. Tervszerűen bénították meg tehát az egyház munkáját s noha hivatalosan intettek arra, hogy a nép hitbeli meggyőződését ne sértsék meg, (ilyen alapon egyes istentelenek ellen ítéletet is hoztak), a valóság azt mutatta, hogy túl rövid időt képzeltek elegendőnek a „nép- felvilágosítására” s az észt egyház hívei a megnehezített körülmények között is igen nagy bátorsággal állottak helyt hitükért. A vallástalan propagandával egyidejűleg egy más „hatásos” eszközt ’S igénybe vettek. Az egyházi, valamint gyülekezeti vezetőkre anyagi és rendőri nyomást kezdtek gyakorolni. Tanítóknak megtiltották a kántori szolgálat végzését, templomok és egyházi helyiségek világítása számára 14-szeres áramdijat és lakbért szabtak meg. Ezekkel az intézkedésekkel az egvházi tisztviselőkön kívül még ezek gyermekeit is sújtották. Mindezek ellenére egyetlen lelkész sem hagyta el gyülekezetét még annak ellenére sem, ha a papiakból kiűzték. Mindezen külső nyomás sem volt elegendő arra, hogy Krisztus híveit elriassza az egyháztól. A szovjeturalom utolsó hetében (1941 júniusában) éppen ezért még kegyetlenebb eszközökhöz nyúltak. Kivégzések és deportációk pecsételték meg az észt egyház mártírsorsát. A fent említett közleménv adatai szerint 31 egyházi személyt (lelkészt és presbitert) végeztek ki. A németekkel való háború kitörésekor pedig megkezdődött az észt állampolgárok, közöttük is elsősorban az egyházhoz hűségesek tömeges elhurcolása ismeretlen sors felé. A közölt adatok szerint 163 egyházi lag tevékenv személy jutott erre a sorsra, közöttük 15 lelkész és 12 egyházfelügyelő. A kisebb gyülekezetek kivételével csaknem minden gyülekezetét súlyosan érintett ez a * Perlitz Harald: Estlands kyrka under sovjetväldet 1S40—41, Stockholm J943. Nemcsak a korcsmából és egyéb romboló élvezetekből kell kivezetni az embereket, hanem meg kell nekik mutatni az utat a testet, lelket megerősítő élvezetek felé. A középkor tanítása, hogy csak a szenvedés tetszik Istennek, a maga terméketlenségével, megtagadja az életet. Pedig a keresz- tyénség arra van hivatva, hogy ne csak a könnyeket szentelje meg, hanem a mosolygást is. Hamvas József. i~*r~^-rw~^n M"iwi i.wi> Nem — nem — nem Az „Üj Magyarság" ez évi 22-ik számában igen érdekes cikk jelent még Csávossy László báró tollából, mely a fiatalkorú bűnözők kérdésével foglalkozik és egy ismertnevű bírót, utána pedig a főkapitányság egyik magasrangú rendőrtisztjét szólaltatja meg. Különösen érdekesek a rendőrtisztnek a fiatalkorú bűnözők lelki életére vonatkozó tapasztalatai s annak megállapításai. A cikknek idevonatkozó részét szószerint közöljük. — Európa több államában (amerikai statisztikák nem állnak rendelkezésünkre), így Németországban is már a háború előtt egyre nagyobb számban szerepeltek fiatalkorúak a bűnözési statisztikában. Nálunk inkább háborús jelenség ez és magát a kérdést ketté kell választani, ha a bűncselekmények elkövetésének okát akarjuk megvilágítani. — Az egyik ok szociális és gazdasá'gi. Sok esetben előfordult, hogy a fiatalkorút maguk a szülök, hozzátartozóik bújtották fel, bírták rá arra, menjen például a pályaudvarokra fát lopni, mert nincs odahaza tüzelőanyag. — A másik, az erkölcsi ok abban gyökeredzik főként, hogy a mai súlyos időkben igen sok családban meglazult a serdülőkorú gyermekek feletti felügyelet. A távollevő apa nevelőhatása hiányzik és a fiatalkorú könnyen lecsúszik a tisztesség útjáról. Rossz társaság, rossz könyvek, ponyvaregényfüzetek, melyeknek tarka szemetét ugyan eltávolította már a kormányzat bölcs intézkedése az utcáról, de még mindig éppen elég régi példány kerül belőlük olyanok kezébe, akiknek fiatal le’ikét megmérgezi ez a ..szellemi” vitriol, mely külvárosi zugkönyvköl- csönzők polcain még most is ott virít, ostoba, rossz példára buzdító kalandor- filmek stb. mind-mind a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését veszélyezteti. En igen sok fiatalkorú bűnöző előéletét, körülményeit vizsgáltam meg, szinte nagyítólencse alá téve. milyen utat járt végig addig, mig elém került? Megkérdeztem. kifaggattam őket: mikor voltak utoljára, vagy jártak-e rendszeresen templomba, melyik imádságot tudjak, megtartották-e a maguk vallásának törvényeit? A legtöbbtől szinte refrénszerűen kaptam minden kérdésemre ezt a választ: Nem... vem... nem... Ebből nyilvánvalóan elsőrangúan fontos feladat volna megteremteni a szorosabb kapcsolatot a templom és a szülői ház között, éppen a fiatalkorúak érdekében. Aki rendszeresen jár közülük templomba, az keveset fogja koptatni a rendőrség lépcsőit. 3
