Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-01-29 / 5. szám

BMCTKÜfflIT

Szabó Lőrinc: örök barátaink c. könyve (Singer és Wolfner kiadása) kisebb lírai műfordításokat tartalmaz. Nem szabad ezt a könyvet azzal a vággyal a kezünkbe venni, hogy teljes képet kapunk a világirodalom lírájából. A műfordítás mindig az ihlet dolga. Sohasem lehet poétikai szabályok eredménye. Szellemi rokonságnak kell lenni a költő és a fordító között. A poéta doctus, Szabó Lőrinc számos szellemi rokonra talált a babiloni naphimnusz költőjétől kezdve Omár Kháyyámon keresztül Keatsig. Magába gyűjtötte a világ lírájának sokféle színét. Alkalmunk volt összehasonlítani több fordítását az eredetivel. (Baudelaire, Goethe, Heine, Keats, Mörike, Verlaine stb.). Teljességükben kaptuk vissza Szabó Lőrincen keresztül az eredeti színeket. A szavak nagy művésze. Néhol még a magyar szavak csengése is az eredeti költemény visszhangja. Az olvasók közül sokan fogadják barátaikul ezt a könyvet és rajta keresztül a világirodalom legnagyobb lírikusait. M. F.

Láttuk

A Műteremben főrangú hölgyek nyitottak kiállítást. Vállalkozásuk inkább társadalmi, mint művészeti eseményszámba ment. Özv. Lyka Döméné, sz. br. Podmaniczky Elma síma stílusban megfestett, kissé édeskés „fák és virágok” sorozata nem sokkal haladja túl a jó műkereskedői átlagot. Inkább csak annyiban különbözik tőle, hogy ugyanazt, amit' azok szív nélkül, csak technikával festenek, ő szívvel festette. Társnője, contesse R. de Dampierre selyemfestményekkel szerepelt. Ezek a kizárólag keleti, perzsa motívumokkal díszített panneauk úgy látszik nagyon érdekelték arisztokratáinkat, mert már a kiállítás napján csaknem valameny- nyit szétkapkodták. Nekünk, őszintén szólva, nem nagyon tetszettek. A magyar szemlélettől és élettől távol áll ez a művészet, bár el kell ismernünk, hogy a contesse technikája nem sok kívánnivalót hagy maga után. Egészen újszerű azonban a kiállításon látott vásárlási eljárás. Két képet főhercegi körök az első vagy második napon megvettek és nyomban el is vittek. Helyükbe egy rajzszöggel a kép fotókópiáját tűzte a rendezőség. Elgondoltuk, hogy milyen szép lesz néhány év múlva, ha ez az eljárás szalonképes lesz, a kiállítások utolsó napján jobb képek esetén csak fotókópiák díszelegnek majd a falakon.

A magyar fúvós kamaramuzsika I. estje csaknem kizárólag zenei szakkörök előtt folyt le. Pedig, el kell ismernünk, nagyon szép előzetes propagandája volt. De a rendezőséget nem érte csalódás, az első három hangversenyt a kisterembe tervezte úgyis a műsortervezet szerint. A hangverseny nagyon érdekes volt. A fúvósokat ugyan csak egy árva fuvola képviselte, de így is sok érdekes hanghatást értek el a bemutatott számok. A szerzők egyelőre nem adtak sokat, de látszik, hogy még sckra kénesek. Zeneileg és előadás tekintetében is az egész műsort messze túlhaladta Kodály Zoltán régi . Szerenád”-ja, Kazacsay Tibor és Szat- mérv Géza Kosztolányi ciklusai is jók voltak. A többi három zeneszámot meg6

nyörtelenül az előre megállapított műsorhoz, ha ezt a mi kárunkra teheti? Igaz, számbelileg mi, evangélikusok Magyarországon kisebbség vagyunk, de ki tartsa szentnek és sérthetetlennek a kisebbség jogát, ha mi magyarok nem tartjuk annak?!

Amikor olyan nagy dolgok történnek a világon, akkor látszólag nagyon kis ügy ez: elmaradt egy evangélikus istentisztelet közvetítése. Nagy és veszedelmes dolognak érezzük azonban azt a szellemet, mely természetesnek tartja a kétféle mérték alkalmazását. Ezért szóltunk. De szólnunk kellett azért is, hogy hangot adjunk rádióelőfizető híveink felháborodásának. Sok tízezer evangélikus rádióelőfizető érzi és hangoztatja velünk együtt: a magyar rádió nagyon helytelenül, nagyon meggondolatlanul, nagyon igazságtalanul cselekedett.“

Ifjú szívekben élek,

Ifjú szivekben s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű,

énekelte a huszonöt éve halott Ady Endre, amikor már biztosan érezte magát a jövőnkben. Ifjúságától utolsó perceiig mintha azon igyekezett volna, hogy vén huncutoknak és gonosz ostobáknak alkalmat adjon a támadásra. Egy egész elrontott, szomorú élet sem volt azonban elég, hogy elfeledtesse a művét. A vén huncutok olyan iskoláskönyveket írtak, melyekben Ady Endréről ennyi állt az életrajzi ismertetésekben: „vérbajos volt és szocialista“. A diákság azonban

már Ady Endrét bújta, s jobban ismerte, mint az agyon-kötelező- olvasmányozott klasszikusainkat. Szabó Dezső kimosolyogtatta az irodalomtörténet-könyveket, melyeket egykilós és nyolckilós formátumban. „gallér alakban és pisztolyalakban“ ontottak a magyarság tanítására. A „megbotránkoztatott“ olvasókat odahívta a párisi Notre Dame csodálására, s megkérdezte, tetszene-e az architektúrának ez a csodája, templom volna-e azért a Notre Dame, ha kiderülne róla. hogv vérbajos építész építette? És szocialista? Az ifjúság szemében ez csak vonzóerő volt. Hiszen Rimbaud, Verhaeren, Proust, Péguy, Giono, Stephan George, Gorch Fock. Chesterton, Shaw, Hamsun, Móricz, Szabó Dezső, József Attila és mindenki, akit ez a generáció valóban olvas, „szocialista“. A tankönyvek még azon rágódtak, hogy kell „érteni“ a Fekete zongorát, a fehér irodalom közlönyei még Lédának és a többi végzetes Asszonynak az alakja körül okoskodott és indázott, a felindult „hazafiak“ azon botránkoztak, hogy „Kicsi országom példás alakban Te orcádra ütök“ (s ezt úgy értették, hogy arculüti, s nem hogv hasonlít rá), szóval amíg a svábokból jött magvaroknak ő nem volt magyar, az egész magyar irodalom, a legújabbakig atyjának, ősének fogadta Adyt. Ami Ady után irodalmunkban történt, az nagv- részt hozzátartozik- Ady Endre szomorú élete elvált a művétől. E huszonöt év alatt eldőlt a vita. A „nyugatod“, „dekadens“, „talajtalan“, „párisi“ Ady „millió gyökerét“ tapogatta ki ez a nemzedék. Millió gvökerét a magyar múltban népben, sorsban. Ez a nemzedék, melv a magyarság mélységei fölé hajolt, s a múltúnkból és a népünkből legmélyebbről iött hangokat kereste, Ady szavaiban megérezte a visszhangot a reformáció jeremiádái, a kuruc-költészet, Balassi, Berzsenyi, Petőfi. Kemény Zsigmond, Vajda János hangiára, a zsoltárok templomi hangjára és a nép dalaira. Ady millió gvökérrel a magyarságban gyökerezik, s ma már hiába törnek életére. Minél mélyebben fogunk magunkra ismerni, annál inkább fogjuk Adyt a magunkénak tekinSzent lázadások, vágyak s ifjú hitek 5

Örökös urának maradni:

Nem adatik meg mindenkinek

Csak aki véres, igazi életű.

Huszonöt év után Ady megmaradt „szent lázadások örökös urának“ a sziveinkben. Ez sem adatik meg mindenkinek ..Csak. aki véres, igazi életű.“ Egy Balassinak, Tsten-szerelem-katonasors dalosának. Egy Petőfinek, aki rátette életét az eddig legnagvobb magyar vállalkozás, a magyar szabadságharc népi forradalmára. Egy Adynak, aki kora ál-