Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-01-29 / 5. szám

B&NCHIküiELET tást. Így érveltek a kifogásolók: „már mi is baptisták leszünk és ezután nem fogják énekelni a mi énekeinket, mert a fiatalok ezeket fogják megszeretni, stb." De az énektanulást mégsem lehe­tett abbahagyni, mert népünk, különö­sen a leányok szeretnek énekelni s ha .nálunk nem tanulhattak új éneket, el­mentek a baptistákhoz, szabad keresz­tyénekhez, kik bizony sokat énekelnek s azzal csailogatják őket magukhoz, hogy ezt, vagy azt az új éneket ismerik és szívesen megtanítják. Eleinte csak az éneklés, vagy az új ének megtanulása végett mennek el s azoknak van gond­juk rá, hogy ott is tartsák maguknál. Senki sem mondhatja, hogy ezekben az énekekben nincs érték. Minden ze­nei bírá’.at ellenére Krisztusról szólnak és bizony sok áldást jelentenek sok ember számára. A mi híveink nagyon szeretnek éne­kelni. Akár a magyar, akár a tót éne- ke-’könyv énekeit, alig egynéhány ki­vételével mind ismerik,' énekelik. Azért . is vezettük be a szarvasi énekesköny­vet, mert abban sokkal több ének van. Ügyes kántorunk lévén, a benne lévő új énekeket, dallamokat hamar meg­tanulták, elsajátították. De azért még mindig kérik, hogy tanuljunk új éneket. Templomi énekeskönyvünket termé­szetesen még a bibliaórákról, az össze­jövetelekről sem szorították ki. sem a Hallelujah, sem a sárga kis énekfüzet, mert abból is éppen úgy énekelünk. Leányóráink egyik vonzó ereje az énektanulás. Ezeknek az énekeknek nagy áldását tapasztalom én is. Leá­nyaink szeretettel éneklik munka közben is, sőt ha különféle falusi munkák el­végzésére többen összejönnek, szívesen énekelik nemcsak ezeket, hanem régi énekeinket is. Különösen szeretik a finn eredetű énekeket. Hát inkább ezeket énekeljék, mint a világi, holmi sláger- nótákat Oly jó volt hallanom a nyáron egy alkonyaikor hazafelé jövet, hogy egy 'dősebb férfi halkan énekelgette ezeket a fülbemászó dallamú énekeket. Tapasztalatom szerint jó hatásuk van régebbi énekeink megbecsülésére is. Egy buzgó leányka odahaza nagy öröm­mel énekelgette ezeket, dicsérvén tar­talmukat a 83 éves nagymama előtt. A leányka fordítgatta le, mert a nagy­mamája csak tótul értett. Erre a nagy­mama elővette az ő tót énekeskönyvét s abból énekelgette a különböző dal­lamokat s magyarázgatta a régi énekek mély tartalmát. Mennyire vártuk az egyetemes Agenda, az egyetemes énekeskönyv, korálkönyv és egy evangélizációs füzet megjelenését, de bizony majd késik és ez fáj mindnyájunknak. Ezek hiá­nyában örültünk a Raffay-ágendának, a szarvasi énekeskönyvnek és e kis sárga füzetnek és mindennek, ami hiányt'pótol. Hallottam, hogy megjelenik egy új -magyar, evangélizációra és összejöve- teli alkalmakra alkalmas kis füzet, mely hivatva lesz a sárga füzet pótlá­sára, később azt hallottam, hogy abban nem lesz benne egy sem ez újabb éne­kek közül, még a legelterjedtebbek sem. Ez baj, mert bizony így nem fogja kiszorítani a sárga füzetet. Ez csak akkor történhetik meg, ha a szak­értők szerint is értékesek benne lesz­nek. Mert azt őszintén senki sem állít­hatja-. hogy minden egyes ének rossz öenne. A „Református É'.et“ erről szóló cikke így végződik: ,.A Magyar Kultúrának, a jezsuiták folyóiratának a magyarság igaz történelmi szerepét soha meg nem értő cikkei közül is döbbene­tesen kipiroslik ez a Kossuth elleni uszítás. Hovatovább tilos lesz bár­milyen nagy magyar nemzeti hősnek írását közölni, amelyik a jezsui- tizmusra kedvezőtlen. Vájjon tudják-e azt Korom Pálok, akik ilyen cikket Írnak, Nyisztorok és Ijjas" Antalok, hogy a magyarságnak az egész földkerekségen úgyszólván ma is a legnagyobb védője Kossuth? Van-e arról valami kevés sejtelmük, hogy a magyar nemzeti lélek­nek a mélységeit és erőkifejtését hogyan mutatta meg maga Kossuth Lajos? Vették-e észre, hogy ha egy nemzetnek a múltját szétdara­bolják és nemzeti hőseit, egymás • ellen játsszák ki, nemzeti múltját teszik tönkre, történelmi alakjait bontják szét. Semmi kedvünk most ahhoz, hogy felsoroljuk a jezsuita rend történelmi ténykedéseit Angliá­ban, Spanyolországban, Franciaországban, sem a jezsuita rend egy­kori feloszlatását kimondó pápai bullát nem akarjuk ismertetni, de azt nem engedjük meg, hogy protestáns és katolikus nemzeti hősein­ket, költőinket, csatába állítsák a késő utódok lelkében. Kern lehet Széchenyit Kossuth ellen kijátszani ma már, nem lehet Vörösmartv- val Aranyt elhomályosítani, nem lehet Pázmány árnyékát rávetni Bethlen Gáborra és egy nagy és komoly nemzeti propagandamunkát nem lehet a Horánszky-utcai rendházból irányítani. Igaz magyar kato­likusok millióinak szivében szent örökség a szabadságharc és az el­nyomatásnak, az osztrák császárok véres vaspálcájának ütése alatt Kossuth személyiségéből és emlékéből áradt mérhetetlen erő az egész magyarság számára. Kérdezzük, hajlandó-e a Magyar Kultúra elég­tételt adni a megsértett magyar történelemnek, Kossuth emlékének? Nem tart-e attól, hogy azok a magyar milliók, akik Kossuth lelki örökségét őrzik, határozott és világos választ adnak arra a kísérletre, mely a magyar nemzet töHénetkönyvének egy részét, a halottakat sem kímélő haraggal máglyára akarja tenni?“ Hasonló szellemben ír a „Magyar Üt“ és cikkét így fejezte be: „Végül a Magyar Kultúra felveti a felelősség kérdését. Nekiszegzi tollát a kis Kossuth-íűzet szerkesztőjének, mondván, hajlandó-e „elég­tételt szolgáltatni ezért az otromba sértegetésért a tízmilliós katolikus- ságnak, vagy rákényszerít bennünket, hogy szervezeteink erejével kimondjuk az anatémát a nemzeti propaganda köpenyébe rejtett fele­kezeti uszítás ellen?“ Mi ez a kilátásba helyezett átok? Miféle meg­félemlítés „szervezeteink erejének“ emlegetése? Csak nem követelik ma azok fejét, akik a független Magyarországon Kossuth írásainak kiadására vállalkoznak? Csak nem akarja megcenzúráztatni Kossuthot? Csak nem akarják megakadályozni ma a Kossuth-írások terjeszté­sét? A Magyar Kultúra elvetette a sulykot: Kossuth Lajosnak semilven vonatkozásban nem lehet bírája se egy, se ezer, se tízmillió katolikus, mert Kossuth működése s a benne nagyszerű jelképet kapó szabadság­eszménk: nem felekezeti kérdés, hanem a mindenkori magyarság örök élet-halál ügye. — És a tízmillió katolikus helyett a tizenhárom­millió magyarhoz fellebbezünk s most már mi tesszük fel a kérdést, ki merészelhet ma, Kossuth halála ötvenedik évfordulóján, a magyar függetlenség nehéz óráiban Kossuthról tiszteletlen, már-már útszéli hangon beszélni? Miféle fórum bélyegezheti Kossuth történelemszem­léletét bosszútól elhomálvosultnak? Kinek van joga kiátkozást ígérni jámbor szerkesztőknek címezve, s általuk Kossuthnak szántva?“ Lelkész választás. A szarvasi egyház- község a most szervezett, negyedik lel- készi állásra Szepesi Károly eddigi oroszlányi lelkészt választotta meg. Be­iktatása február hónap folyamán lesz. Kassai Evangélikus Értesítő. Nagyobb gyülekezeteink mind sűrűbben bocsáta­nak ki gyülekezeti életükről szóló érte­sítőket. Ezek között igen figyelemre méltó a kassai evangélikus I. egyház- község értesítője. Legutóbb igen csinos kiállítású füzetet küldött szét az egy­házközség tagjainak. Az 50 nyomtatott oldal terjedelmű, színes borítéklapú füzet, mely hivatalos jelentéseken kívül hitépítő, továbbá szépirodalmi közlemé­nyeket és képeket is tartalmaz, valóban érdekes olvasmány és méltó a nagy- múltú és vezető intelligenciájú gyüle­kezethez. Az Értesítő részletesen ismer­teti a gyülekezeti Luther-Szövetség éle­tét és munkásságát is Elcserélném kertes, házmesíerlalí^sos mátyásföldi villám négyszobás lakását Pest-belterületi négyszobás összkomfor- testvéri ajánlatok részletes levélben e tossal. „Költts. térítek" jeligére hit­lap kiadóhivatalába. 4

Next

/
Thumbnails
Contents