Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-09-30 / 39. szám
EMMISELET „Siess keresztyén!“ Mióta esténként olyan hihetetlen nagy számban lepnek el bennünket az ellenséges bombázógépek s mióta mindennap olyan percnyi pontossággal jelzi a veszély közeledtét a rádió, azóta nagyon érdekes ■ tapasztalatokat tehetünk a fővárosban. Nyolc órára maguktól kiürülnek a vendéglők és a szórakozóhelyek, zsúfolásig megtelnek a villamosok és az utcák s mire megszólal a sziréna, mindenki ott áll jólismert csomagjával az óvóhely ajtajában, hogy elfoglalhassa megszokott helyét odalent. Mindenki siet. És milyen más ez a sietség a fővárosi ember békebeli sietségénél! Amíg így j több estén keresztül én is siet- ; tem egy város hangyabolyként feldúlt népével együtt az otthon védelme alá s amíg bennem is felébredt ösztönösen a földi életét és kedves dolgait mentő ősi emberi ösztön, addig megállított és gondolkodóba ej- ; tett a Példabeszédek könyvé- ! nek egy rövid igéje: „Aki csak \ a lábával menekül, hibázik“ (19:2). Ügy éreztem, mintha Isten előtt nem lenne helyes és elégséges a mi cselekedetünk. Amíg sietünk és menekülünk a veszély elől, igen keveset, vagy talán semmit sem gondolunk arra, hogy most a lelkünket kell elsősorban mentenünk s nemcsak a végtagjainkkal, hanem szívünkkel kell sietnünk és elszakadnunk előbbi életünk helyéről és állapotából. Aki csak a lábával menekül, vétkezik. Elfelejti, hogy a világban mindenütt ugyanolyan nyomorúságunk van. Lent az óvóhely mélyén, a családi otthonban és szeretteink közelében is. A világ világ marad s mindenütt távol van az Istentől: Budapesten is, New-Yorkban is. A keresztyén embernek boldog kiváltsága és szent kötelessége, hogy minden lépésével Isten felé haladjon. Csak Tőle várhat jót és bizodalma csak akkor lehet, ha közösségben van Vele. Ha az Űr nem segít, hiábavaló minden menekülés. „Elvész a futás a gyorstól és nem erősíti meg az erőst az ő ereje, és a hős nem menekedhetik“ (Ámos 2:14). Akiket azonban Isten fog kézen és segít, mindig megmenekülnek. A Szentírás szinte minden könyvében erről beszél. Lót, Isten embere intést kap, hogy meneküljön Sodomából, mert annak pusztulása a kapu előtt van. Angyalok buzdítják: „Kelj fel. vedd a te feleségedet és jelenlévő két leányodat, hogy el ne vessz e városnak bűne miatt“. Mikor késedelmeskedik, kihurcolják a városból és újra figyelmeztetik: „Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints és meg ne állj a környéken: a hegyre menekülj, hogy el ne vessz!“ (I. Móz. 19-ből.) Babilon pusztulása előtt felsír a próféta szava: „Fussatok ki Babilonból, kiki mentse meg az ő életét, ne vesszetek el az ő gonoszságáért“ (Jer. 51:6). Noé idejében özönvíz, később kénköves eső, ellenséges rombolások, Isten dicsőítésére emelt szent templomok pusztulása éppenúgy beszél az Ür haragjáról, mint a mostani háború szörnyű jelei. Azok azonban, akik az Istenéi, megmenekülnek, az Ö kegyelméből. Lesz még minden eddiginél nagyobb futás, menekülés az emberek között. Krisztus viszszajövetele, a végítélet előtt. Máté evangéliumában maga az Ur figyelmeztet erre: „Akik Júdeábán lesznek, fussanak a hegyekre. A ház tetején lévő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen és a mezőn lévő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Imádkozzatok, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon, mert akkor nagy nyomorúság lesz“. Gondolunk-e életünket féltő sötét estéken erre is? Mi lesz akkor velünk . . . ? Régen azzal az énekkel buzdították egymást a keresztyének: ,,Siess, keresztyén, lelki jót hallani. . .“ Ma megismételjük ezt a felhívást. Szeretnénk, ha nemcsak halálfélelmet érző, a világban bujdosó emberek, hanem hivő lelkek, a Krisztusban reménykedő szívek adnák tovább az igét: mentsétek meg leikeiteket! És gondoljatok mindig arra, hogy — ha a földi életben a megmenekülés Isten kegyelme — az ítélet napján sokszorosan az. Isten segít, szeret bennünket. Segít a Krisztus által, akit azért küldött erre a világra, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Ö a Hív és Igaz, aki igazságosan ítél és hadakozik. Az Ö szájában éles kard van. Vele veri a pogányo- kat. Ő nyomja a Mindenható Isten haragja hevének borsajtóját (Jel. 19). Ö a királyok Királya és az urak Ura. Siess, keresztyén, Őhozzá! Nyomorúságból győzelemre, a halál útjáról életre. Sürget az idő, intenek az égi jelek, szól a szent harsona. Figvelmezzél rá. Siess és mentsd meg a lelkedet Pásztor Pál. 1
