Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-01-22 / 4. szám
azt a tényt sem kommentáljuk semmiféle megjegyzéssel, hogy az anglikán egyházi lapok miért örültek a hír olvasásakor és miért siettek közzétenni ezt a hírt Közép- és Délkelet-Európa számára. Viszont hálás a magyar keresztyénség a svájci sajtónak, hogy ez a hír eljuthatott hozzánk is. így valamivel többet és tisztábban látunk. Tudomásul vette a magyar keresztyénség azt, hogy volt lelkész, aki temploma érdekében hajlandó volt partizán szolgálatra. Ebben ezzel a görög keleti lelkésszel magunkat majdnem egynek tudjuk. Megbarátkozik minden rendű, rangú és felekezetű pap azzal a gondolattal, hogy nem hagyhatja el templomát, sőt híveivel köteles harcolni azért, hogy a reábízottakból senki el ne vesszen, az a hely, ahol Isten igéje hirdettetett, még romjaiban is a gyülekezet legkedvesebb és hőnszere- tett helye legyen, amelyért élve és halva egyaránt küzdeni kell. Mi lelkészek az idegenkedő világiakkal szemben mindig meg tudtuk érteni a túlzottan soviniszta lelkésztípusokat. A magyarországi pánszláv evangélikus lelkészek magatartását nem helyeseljük, de ma már jobban tudjuk érteni. A Deutsche Kirche evangélikus lelkészeinek sokszor megkritizált magatartását is megértjük. A canterburyi vagy yorki érsek prédikációja számunkra épen olyan közeli beszéd, mint a norvég evangélikus lelkészek sohasem hitt nagyszerűen bátor kiállása. Büszkén gondolunk arra, hogy a gályarabságok és vértörvényszékek idején mindezeket felülmúló módon a magyar evangélikus és református lelkészek adták ragyogó példáit annak, hogy nemzeti és keresztyén meggyőződéseikért miképen tudtak szenvedni. Jézusnak tanítványaihoz intézett intelme halálosan komoly. Soha jobban nem éreztük, mint napjainkban azt, hogy minket nagyjában gyűlöl a világ és annak sok lelke. De ha voltak olyan hősi lelkületű papok, mint amilyenről a múlt és a közelmúlt beszélnek, elsősorban a mai nemzedék lelkésze érti meg, hogy esetleg úgy és azt kell cselekednie valamilyen helyzetben, amit soha nem gondolt volna papi jellegéből kifolyólag. Voltak már tudós papok. Hazánkban rengeteg költő pap élt. Nagyszerű gazdáink vannak papjaink között. Sőt megyebizottsági kiváló szónok papjaink is voltak és vannak, nem is beszélve arról, hogyy politikus papjaink is voltak és vannak. A Hangya különös előszeretettel méltatja az üzem érdekében nagyszerűen funkcionáló magyar evangélikus és református lelkészeket. A pénzpiacon és bankszakmában is pompásan tevékenykedik egyik-másik papunk. S íme úgy a feje tetejére állt a világ, hogy ma már beszélni kell partizán papokról is . . . G. L. *i'm * !/*»■ ^ii*>i‘ '>i * »'in' » * *nV V» * g“*ii■ * Levelek a kibontakozás elé Ezeket a leveleket azokhoz írom, akiket ez a háború lelki válságba sodort. Én már kifelé megyek — mondta kedves Bátyám —, mi van még hátra nékem? Pár hónap, vagy év s azt is megkísérlem olyan csendben tölteni, amilyenben ma csak lehet. Az életem harmonikus volt. Hivatali pályámon egyenes vonalban mentem előre. Egész életemet céltudatosan, akaraterővel vezettem. Családom sok örömöt szerzett. Azt mondhatnám, hogy ma, öregségemre, boldog vagyok. Élvezhetném gyermekeimet, az unokáimat, akikbe az én életem áradt, akik engem folytatnak, akiknek én is csináltam a medret, melyben az életük árja elfolyik, úgy, mint atváinké s az enyém. Mégis azt kell mondanom, hogy szomorúan, meghasorilottan, kisemmizetten megyek a sírba. Itt maradnak a gyermekeim és unokáim, de mi lett az eszméimmel? Csak a vérem marad itt, — a gondolataim, a hitem, a meggyőződésem senkinek sem kell. Bölcs öregek, — mondják — mindig tudják azt, hogy a nemzedékek valósággal felváltják egymást. Minden generáció úiat kezd, s köztem és az apám közt is voltak mély véleménykülönbségek. De ilyen,'mint a mai nemzedékek közt, — soha- . sem volt. Apám függetlenségi, negyvennyolcas meggyőződésben élt s az én-hilem is ez maradt. De őt, aki a megyei politikában élénk részt vett, Eötvös, Csengery, Deák szellemisége épúgv hevítette, mint Kossuthé. Én már a kiegyezés gyermeke voltam, de amit ifjúságomhanem mindenekfelett az, hogy mi az igazság? Ami a katolikus klérusnak hazai latinnyelvű szereplését illeti, miért fáj ez a Magyar Kultúrának? Hiszen tény, hogy amíg a latinnyelvü papok szorgalmasan végezték magyar- országi munkájukat latin nyelvem addig nem csak hogy nem fejlődött a magyar nyelvű magyar kultúra, hanem megsemmisült egész ősi magyar kultúránk mitológiánkkal, őstörténetünkkel, rovásírásunkkal, hagyományos ősi életformáink minden megnyilatkozásával s ősi vallásunkra vonatkozó összes ismereteinkkel együtt. Miért csodálkoznak a jezsuiták azon, ha ez fájt egy szívestől- lelkestől magyar embernek, mikor nagyon jól tudta, hogy Európa összes népei közül egyedül csak mi jártunk ilyen nagyon csúnyán? S ami a jezsuiták magyarországi szerepét illeti? Hát mutassanak egyetlen egy magyarországi jezsuitát a jó jezsuita atyák, aki annyit tett volna Magyarország és a magyar szabadság ügyéért, mint Kossuth Lajos. Mutassanak csak egyetlen egyet, aki sorsát, jövőjét, mindenét áldozta Magyarországért. Mert Kossuth Lajos ezt tette. És mutassanak egyetlen egy magyarországi jezsuitát, akinek szobra magyar dicsőséget, magyar szellemi elsőséget és magyar szabadságszeretetet hirdetve ott áll a világ majdnem minden nagy világvárosában, csak úgy, mint Kossuth Lajosé. Mert hogy pl. Amerikában ismernek bennünket, azt egyedül Kossuth amerikai beszédeinek köszönhetjük. És ha Amerikában keveset is tudnak rólunk, az bizonyos, hogy majd minden amerikai kultúrember a magyar Kossuthnak legalább két- három, — a szabadság nagyszerűségét hirdető beszédét tudja könyv nélkül. Ki tett a jezsuiták vagy akárkik közül is annyit Magyarországért, mint ez a sárral megdobált Kossuth? És épen neki, egyik legnagyobb és legigazabb magyarnak ne lett volna szabad kritikát gyakorolni a magyarországi jezsuiták működése felett? És épen ez a nagy magyar, a jobbágyszabadító, magyarszabadító, lánglelkű, az egész igazán magyar nép szívében örök eszményként élő Kossuth felelőtlen nyelvöltögető, történelernhamisító és ponyvaíró? Mit szólsz mindehhez, óh jámbor magyar? Mi a Magyar Élet január havi számának (13—14. o.) szavaival felelünk: „Olvassa el minden magyar ember ezeket a gyalázatos szavakat és a cikk szerzőjét a lap szerkesztőségével együtt fokozatos felelősség következményeivel állítsa a magyar bíróság elé. Legyen már egyszer vége itt ezen a magyar földön ennek a fertőzött szellemiségnek .. . Minden magyar embernek fel kell hívni a figyelmét arra a szellemi garázdálkodásra, amelyet az ú. n. Magyar Kultúra égisze alatt folytatnak mindenki és minden ellen, ami és aki magyar.” De ezzel még nem fejeztük be mondanivalóinkat. Elmondjuk még az is, hogy a Nemzeti Könyvtár 1944. évi tervezet szerint hetenként jelent volna meg ebben az évben. A tervezetben klasszikusok, magyar fejedelmek és szabadságharcosok emlékezései, Ady, József Attila, Tóth Árpád, Móricz Zsiemond, Féja, Illyés Gyula, Németh László. Szabó Dezső, Szabó Pál, stb. írásai szerepeltek. De valami történt. A terveket módosították. A füzetek ezután is csak havonként kétszer jelennek meg. És változás történt a vezetésben is. Az 3
