Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-01-22 / 4. szám
BftNGflMffi IT Nagyon nehéz egyformán erősnek maradni az imádkozásban, — felelte múlt heti írásunkra egyik olvasónk, — pedig egyébként aláírom azt a megállapítást, hogy ezt a mostani világot sokkal köny- nyebb elviselni imádkozni tudó, mint imádságtalan élettel. Minden összefogott az imádság ellen. Vannak napok, amikor ugyancsak erőfeszítésbe kerül az esti számadást imádsággal fejezni be. Adjunk igazat ennek a megjegyzésnek. Ma nemcsak a kenyérszerzés, nemcsak a meleg szoba, nemcsak az egészség, nemcsak a zúgolódás nélküli és leszerényedett életszínvonal biztosítása nehéz, hanem általában igen nehéz a lelki nyugalom megtartása is. Van okuk az embereknek mindenféle aggodalmaskodásra. Bizonytalanságba jutottak az élet összes dolgai. Természetes, hogy ez a nyomasztó nyugtalanság mind- úntalan felkavarja az ember lelki életét is. Senki ember nem tudhat semmit biztosítani a maga számára akár csak két- három napra, vagy egy hétre is. A jövendőbe bizodalommal tekinteni és a jövendő elé rettegés nélkül indulni: ez tisztán lelki kérdés. Ezért olyan nagy dolog az imádság, — ezerszerte nagyobb jelentőségű, mint ezelőtt és mindig nagyobb jelentőségű, valahányszor valamiben megint tovább nehezedett az élet. Hadd feleljük azért ennek a panaszkodásnélküli megállapításnak azt, hogy az imádságnak csak javára válik, ha nem könnyű, hanem nehéz imádkozni. Mélyebbről kell indulnia, mélyebb dolgokat kell rendbehoznia és mélyebb értelmű megnyugvást keli ébresztenie. Próbálja csak meg valaki, hogy az imádságaiban egyenként sorra vegyen mindent, ami életbenmaradásához szükséges. Rá fog jönni, hogy nem akar végeszakadni a felsorolásnak. Rá fog jönni, hogy amit az elején, mint legfontosabbat említ, összetartozik a legutolsó, a legkisebb, a szinte ráadásszerű kéréssel is. Pedig aligha van más út, mint ez a felsorolás. Az általánosságokban összefoglalt kérésekbe csak nagyon erős és nagyon gyakorlott imádkozó tud belegondolni mindent. Mert ahhoz is idő és valóban gyakorlat kell, hogy az ember úgy kezdjen imádságaihoz, hogy a legmélységesebb igazságnak érezze Krisztus Urunk intelmét: ,,Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek.“ És még az így imádkozó emberek között is ismerünk olyanokat, akik azért mégis bizonyos meghatározott sorrendben mondják el naponként való kéréseiket azzal a hátsó gondolattal, hogy Isten majd kiválogatja azokat, amelyek helyesek és azt az időt is, amikor megadja azokat. A másik nagy baj az, hogy az imádság rendszerint telistele van földi dolgokkal. Szinte kizárólag ezek vannak benne. Olyan kevés ember imádkozik mindennapi imádságaiban — még a hivő emberek között is — bűnös volta miatt. Ezt inkább különleges alkalmakra, templomi imádságokra, úrvacsorái készülődésekre tartogatja. Éppenígy kevesen imádkoznak a legfőbb dologért: üdvösségükért. És ha ezt a kettőt kikapcsolják, vagy kifelejtik imádságaikból, természetes, hogy mindig nehezebb lesz imádkozni, mert mindig több és több földi igény, földi baj, földi aggodalom nyomul előtérbe imádságaikban. Sokkal egyszerűbb és sokkal könnyebb lenne az az imádság, amelyikben a mindennapi élet földi dolgai kisebbrendűek volnának. De leginkább arra szeretnénk figyelmeztetni mindazokat, akik imádságaik kérdéseivel is foglalkozni próbálnak, hogy elsősorban imádkozzanak | hitért. Az imádság a hitnek a lélegzetvétele. Egészséges hit erőteljes lélegzetvétellel imádkozik. Nehéz hit nélkül imádkozni és nehéz fogyatékos hittel is. Viszont szükségesnek és könnyűnek bizonyul a hitből való imádság. Az Atyát keresi, szárnyalni akar feléje, könnyedén buzog, mint a bő forrás. Csak hitből való imádság oltja a lélek éhségét és szomjúságát. Békesség száll szívedbe, mire kimondod az Ámen-t. . . 1