Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-08-05 / 32. szám
BftNGCimET Evangélikus templomok (Folytatás) A templomban és a vele kapcsolatos gyülekezeti életben vannak kialakult templomi és gyülekezeti szokások, de van templomozó és gyülekezeti élet templom nélkül is a szórványokban. A templom hatása az életben gyümölcsözik, de vannak emberek, akik templom nélkül élnek, ezek a templomkerülők. Mindezekről szintén egy-egy cikk ír. Végül a zárócikk a templom missiójáról szól, mely az örök életre készít fel mindnyájunkat. Az egész szöveges részt nagyon ügyesen keretezi Reményik Sándornak egy- egy idevágó, örökbecsű költeménye. A III. rész a templomok képcsarnoka, vagyis azoknak a képeknek a bemutatása, amelyek nem kerültek bele a tanulmányokba. Hogy ki ne maradjanak, itten foglalnak helyet. A közlés kerületenként történt, mert úgy tudjuk, hogy ezt a rendszert követi minden más hasonló munka. (Pl.: „Katolikus Magyarország, 1001—1901”.) Ebben sem lenne hiba. Abban azonban inkább van, hogy a képek csoportosítása nem eléggé jó. így pl. a hartai templomról három képet láthatunk, ezek nem egy, hanem más-más lapokon vannak (566, 567 és 577). Vannak képek, amelyek egy-egy templomnak a tetejét ábrázolják, máshol meg a torony sisakja van elvágva. A kemenespálfai templom mellett hiányzik az építési szám, lehet, hogy kimaradt, lehet azonban, hogy nem tudott, illetve nincsen adat róla. A képek hiányosságáról a szerkesztőség nem tehet, mert ez a beküldő gyülekezet hibája. Legfeljebb kihagyhatták volna. Ezt azonban talán sajnálta megtenni a szerkesztőség. A Zárószóból megtudjuk, hogy a képek elrendezése nyomdatechnikai okokból történt, mivel a képek szövegekhez készültek, de papírhiány miatt a vonatkozó szövegek elmaradtak, így a képeket bajos volt elhelyezni a férőhely figyelembevétele nélkül. Ezért is fontos a zárószó figyelembevétele és annak a betudása, hogy mindezt a háború okozta a papírhiány miatt. Mindent egybevetve, a szerkesztés gondos és nagyon is kiválóan felépített szerkezeti rendet mutat, amiért csak elismerést érdemel a szerkesztés és mindazok, akik annak létrehozásában közreműködtek. Jóleső érzés tehát ezt a könyvet la- ' pozni és olvasni és ismételten is hangsúlyozzuk, hogy hiányosságai, itt-ott fogyatkozásait mind megérthetjük és eleve megbocsáthatjuk, ha azokat a nehéz körülményeket tekintjük, amelyek között ez a könyv létrejött és amelyekre a Zárószó, sőt utoljára a felelős kiadónak a könyvhöz mellékelt levele is rámutatott. Háttérbe kell tehát szorulnia mindenféle okoskodásnak és megbélyegző megállapításoknak, amelyek méltán rosszuleshetnek a sokat fáradozó és inkább elismerést érdemlő szerkesztőknek s íróknak. Azt sem szabad feledni, különösen ma, hogy semmiféle munkát, ha az nagy költségbe kerül, nem lehet előfizetők nélkül megjelentetni. Az előfizetőket összegyűjteni pedig nem könnyű dolog. S ha a kiadó összegyüj2 Szétszakított család Ugyanezen a címen lapunk 1937 februári számában vezércikket közöltünk. Az akkor még békés európai életében hazai viszonylatokra gondolva a vezércikkíró szomorú példák alapján arról írt, hogy a rever- záüs milyen kegyetlenül szétszakított már eddig is sok magyar családot. Most megint a családok kérdése foglalkoztatja a gondolkozókat. Lehet tanakodni azon, hogy a zsidó-keresztyén vegyesházasságok összeírásának majd egy házasságot bontó kormányrendelet lesz-e a következménye, vagy pedig valami lényeges enyhítés. A Magyar Királyi Operaház egyik ragyogó előadásának szünetében beszélgettünk a szétszakított családokról az első nagy dunántúli légicsata napján egy kiváló mérnök-konstruktőr barátunkkal. Javakorabeli férliú, agglegény, édesanyja elvesztése után önként vállalt magárahagyatottságban él s mint ilyen ismerte meg a mostani háborús világot. Üzleti összeköttetései révén éppen úgy vannak német, mint voltak angolszász érdekeltségei s egyik legpompásabb rádiógéppel rendelkezvén, addig, amíg szabad volt, minden külföldi rádióadást végighallgatott. A technikus könyörtelen logikájával beszélt arról, ami kimondottan szószéki téma, de a nemzeti élet problémája is: a háború tragikus hatásai alatt mennyire szétszakad a család. Külföldi államokban már e háború alatt szerzett élményei alapján bizonyította, hogy még ott is, ahol a leggyönyörűbb a szülői és a gyermeki szeretet, nagy légitámadások után, amikor valaki megmenekülhetett és családját kereste, vagy jajveszékelt a veszteségek meg'tudása, vagy megnyugodott a jó hír meghallása után, de akármiképpen volt is. első élménye az önzés volt: megmenekültem . . . Őszinte emberi megnyilatkozás volt ez a mérnök ajkáról. Azóta nemcsak európai, hanem magyar vonatkozásban is rengeteg alkalom volt arra, hogy utánagondoljunk e megállapításnak. A háború egyéb viszonylataiban is többszörösen elszakította a családtagokat egymástól. Aggódó szívvel tér vissza a hitves, vagy a gyermek attól a vasútállomástól, amelyről a férj, vagy apa, mint katona a harctérre utazott. Üzemi szerencsétlenségek következményeként is sok család szakad el egymástól. De napjainkban akár a városi, akár a falusi ember légitámadás alatt a veszély és a félelem terhe alatt azon szorong legjobban, hogy mi van és mi *lesz akár a távollevő, akár az itthoni családtagjaival? Ilyen okok miatt is teljes mértékben meg tudjuk érteni a vármegyék felirati javaslatait, amelyek ezekben a tragikus időkben a nemzet szükséges egységét követelik. S ezért olvassuk az Új Magyarságban is, a Magyarságban is és az Összetartásban is a legkiválóbb publicistáktól azt az őszinteségeiben is mindig nagyon szomorú megállapítást, hogy bár majdnem azonos gondolat köthetne össze hazánkban három pártot, ezek a pártok sem tudnak teljes megegyezésre jutni. Pedig biztosra vesszük, hogy a politikai pártok felelős vezetői éppen úgy érzik, mint az egyszerű párttagok azt, hogy elengedhetetlen és azonnali szükség volna a minden magyar gondolatot egybefoglaló és együtt munkáló összefogásra. A mai helyzet a pártokat is olyanoknak mutatja, mint a mérnökünk mondotta azt az embert, aki a maga megmenekülésének tud elsősorban örülni s csak önző öröme után szólal meg benne nagy fájdalma is. Szomorú látni azt, hogy a család kétségbeejtő helyzete vagy előzi, vagy kíséri magának a keresztyénségnek sok államban és sok személyben megállapítható válságos állapotát. Ahol az egyik szenved, ott a másik is sír és megfordítva. S ahogy mi látjuk ezt, talán látják a világ nálunknál sokkal tapasztaltabb bölcsei is s mégsincs elég intézkedés annak érdekében, hogy az egyik fontos közösség miatt meg kellene menteni, vagy tartani a másik közösség létét is. Az egyház soha sem adja fel a mentés menekülés lehetőségeit. Lelkész sohasem azzal a lélekkel ül le a ragálykórházban, vagy rákkórházban betege mellé, hogy lelki megbeszélésének eredménye nem lehet. Sőt vakmerőén merünk -beszélni még a halál közvetlen közelében lévőknek is arról, hogy Istennek van hatalma meghosszabbítani napjait, hónapjait és esetleg éveit is. Az ilyen legkétségbeejtőbb helyzetekben tapasztalt ,.csodás“ gyógyulások és menekülések adják az
