Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-08-05 / 32. szám
p&NcnikusaET Samaritánusi munka Legutóbb nemcsak a társadalmi egyesületek, hanem az egyházi jótékony nőegyletek is figyelemreméltó felhívást tettek közzé és küldöttek szét, hogy rajta keresztül melegszívű, segítenikész magyar nőket toborozzanak légitámadások esetére a Magyar Nők Segítő Szolgálatára. Ma még nem tudjuk, milyen eredménye lesz ennek az önkéntes vállalkozásnak. Megértik-e asszonyaink a komoly idők sürgetését, büszke örömmel és csapatostul vállalják-e ezt a nekik való munkát, mégis meg kell állanunk legalább egy percre és munkavállalásuk előtt ezúton is fel kell, hogy hívjuk figyelmüket néhány körülményre. A Magyar Nők Segítő Szolgálata olyan munkakör, melyet csak a nők tudnak majd hűségesen betölteni. Az elöljáróságoknak hivatali munkák elvégzésénél, a károsultaknak és ki- bombázottaknak lelki vigasztalásánál, ingóságok megőrzésénél, elszállításánál, sérülteknek mentőállomásra, kibombá- zottaknak szükségszállásra való kísérésénél, bajokban megfeledkezett emberek útbaigazításánál legjobban a női lélek és készség tud eredményt elérni. Akik látták, hogy egyes helyeken néhány légitámadás után mennyi szorgalmatossággal, milyen fáradhatatlanul dolgoztak a nők s milyen sok könnyet töröltek le a nyomorultak szeméből, az határozottan meri állítani, hogy erre a szolgálatra Isten teremtette alkalmassá a nőket. És sokkal több lenne az öröm békeévekben, bizakodás az akkori szenvedések között is, ha a szociális és karitativ munka minden területén elsősorban őket alkalmaznák. Most ez a munkakör legyen hálás szolgálat-felajánlás azok részéről, akiket még közvetlen közelről nem sújtott ez a háború, akik még nem érezték meg, milyen nehéz vigasztalni, könnyeket törölni, amikor az élet mindenünkből kifoszt, talán szeretteinket is, egészségünket is elrabolja. Akik ezekben a napokban tengernyi gondjuk közepette gondolkoznak: vájjon vállalják-e ezt az önkéntes munkát, ne feledjék: ők maguk is kerülhetnek olyan helyzetbe, mint embertársaik, a segítő kezükbe odahelyezett nők, gyermekek, vagy családok. Ha most közvetlenül megismerik a háború által okozott nyomorúságot, megtalálják a vigasztalás és részvét útjait, sokkal könnyebben fogják hordozni sorsukat akkor és sokkal boldogabban fogadják majd mások vigasztaló munkáját. A vállalás, vagy a nem-vállalás eldöntésénél mindenesetre gondoljunk azután arra is, hogy itt nem a munkateljesítmény és nem a hosszú munkaidő számít, hanem egyedül a segítőszeretet. A samaritánusi segítő szeretet, mely szíve-lelke szerint fáradozik. Olajat, bort tölt a sebekbe, tulajdon barmára helyezi a beteget, elviszi a messzefekvő vendégfogadó házba és gondoskodik emberéről akkor is, amikor ő nem lehet a közvetlen közelében. Gondoskodik mások által, másokat buzdítva, másokat is a munkába állítva. A Magyar Nők Segítő Szolgálatán keresztül kiépülhet ebben az országban is egy olyan társadalom, mely osztálykülönbség nélkül becsül és értékel minden magyart, kapcsolatot tart fenn családok között, közösséget igyekszik megteremteni és létrehozni müveit középosztály, iparosság, munkás és földmíves között. Ez a szolgálat nemcsak a jelen idők számára való, hanem a magyar jövendőre is. Annyi bizonyos: ma mindnyájan úgy fekszünk az út szélén, mint az az ember, aki a bibliai történet szerint Jeruzsálemből Jerikóba menet útközben rablók kezébe esett, akik kifosztották, félholtra verték és otthagyták. A nyomorúságnak nagy próbái között élünk. Milyen jó lenne, ha Isten az ítéletben azt állapítaná meg rólunk, amit Macedónia gyülekezeteiről: ,,Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává nevekedett“ (II. Kor. levél 8:2.). Minden evangélikus nőtestvérünk gondoljon erre a buzdításra és serkentésre, amikor dönt afölött, hogy vállalkozzék-e erre az önkéntes munkára. P. P. 1
