Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-07-29 / 31. szám

wmiElET

szó ennek az okait is megemlíti. Annál inkább dícséretreméltó az, hogy a szerkesztőség a késedelem és hiányok ellenére is szép eredménnyel végezte el munkáját.

Ügy találjuk, hogy a könyv II. része nem éppen alkalomszerű cikkek gyűjteménye, hanem inkább a templom és a gyülekezet viszonyából folyó, templomi és gyülekezési életet, a templom szolgálatát és a templom misszióját ismerteti. Itt is miként az első részben nagyon szépen egymásból folyó szerves rendet követ a mű szerkezetileg.

A templom és a gyülekezet viszonyát az első cikk szemlélteti abban a vonatkozásban, melyet így fejezhetnénk ki: „madarat tolláról”, a gyülekezetei templomáról lehet megismerni.

Ha már van gyülekezet, akkor a gyülekezet templomot épít, ezért a második cikk a templomépítés gyakorlati megvalósításáról szól. Ha kész a templom, akkor felszentelik. Azt, hogy hogyan megy végbe a templomszentelés, a következő cikk ismerteti. A felszentelt templomban megkezdődik a szolgálat. Erről a szolgálatról, vagyis a liturgiáról szól a következő cikk. A liturgiába a gyülekezeti énekkel kapcsolódik be, ezt a következő cikk tárgyalja. Ebben az istentiszteleti szolgálatban (és ezenkívül is a templomban, vagy akár a templomon kívül is) Isten dicsőségét szolgálják a kórusművek és a gyülekezeti és egyházi kórusok. Ezt a célt szolgálja az egyházi zene is Ezeket is egy-egy cikk ismerteti.

(Folytatjuk.) Mesterházy Jenő.

Szóvátesszük

... hogy igen érdekes vezércikket olvastunk a múlt vasárnap az egyik napilapban. A cikk egyik elbújtatott mondata és meghatározása ragadta meg a legjobban figyelmünket. Itt a nemesség meghatározásáról volt szó és a cikkíró szerint a nemesség „erkölcsi és szellemi jogosultság”. A meghatározás természeténél fogva magában rejti a „vezetés” szót is, mert ugyan mi másra lenne jogosultság különben a nemesség. Azonban kétségtelen, hogy a mai időkben nem állhatunk meg ezen a ponton. A nemesség, amelynek rangjához a legtöbben csak külsőségekben és bizonyos magatartásban ragaszkodnak, csakugyan kell ezt a cikkben említett két benső meghatározót is felölelje. A puszta születési és tradicionális nemesség nem elegendő arra, hogy valakinek vezető szerep jusson. Ma már lejárt az ideje annak, hogy bárki is csupán azért, mert ősei kimutatható hosszú sorban szolgálták a nemzetet, és maga számára vezető szerepet követeljen, ha önmagában nincsenek meg a benső értékek. Az erkölcsi magatartás elsősorban — ha a szellemiekben szegényebb talán, és mint második, de nem mint kisebb a szellemiség maga. Az erkölcsi magatartás pedig két részre oszthatóan. Először testi értelemben véve, azután pedig közéleti vonalon. Lehetetlen az, hogy olyanok vezessenek — legyenek bármilyen származásúak —, akikre nem tud felnézni a vezetett minden tekintetben. Akinek

4

„Kikeresztelkedési láz“

Évek óta foglalkoznak a napilapok a kikeresztelkedésekkel kapcsolatos kérdésekkel. S ahogy a laikus nyilvánosságot foglalkoztatja ez a kérdés, legalább ugyanolyan mértékben egyházi belkérdés a ki- keresztelkedettek jövendő sorsa. Sokszor nem is annyira felnőttek, mint inkább a gyermekek szempontjából.

Megállapítható, hogy ez a láz nemcsak magyar területen volt és van, hanem nagyjában világjelenség. A vándorlásra kéinyszörített zsidó ember azt a szándékát, hogy többé nem akar vándorolni, hanem mint a megtelepedéshez jogot nyert ember akar élni, az asszimilációs kezdeti tevékenységgel úgy jelzi kifelé, hogy megkeresztelkedik. Nem mondhatjuk, hogy a zsidóságot elhagyni szándékozók különös előszeretettel a protestántizmus felé hajolnának.

Vájjon vádolható-e bármelyik egyház ma vagy akár a közel vagy távol múltban azzal, hogy megkeresztelt zsidó vallású egyéneket? Azt a tényt és szándékot a keresztyénség soha sem rejtette véka alá: hogy tértíeni akar. Meg akarja téríteni a megkeresztelt, de a hitüktől eltévelygett híveket épen úgy, mint a keresztyénség körén kívül levőket Egyaránt. Az amerikai keresztyének, amíg alkalmuk volt hozzá, indiánokat kereszteltek meg, a Japánba és Kínába szakadt misszionáriusok japánokat és kínaiakat kereszteltek meg s néhány magyar protestáns misszionárius különös vágyat érzett mindig arra, hogy a közelben) élő és rokonnak számított törökök közé .menjen azzal a szándékkal, hogy megkeresztelje őket.

Mindezek állandóan napvilágot láttak napilapjaink hasábjain hírek, cikkek, vagy érdekes beszámolók formájában senki sem ütközött meg sem a szándékon, sem a cselekedeten. Ma azonban minden lelkész helyzete rendkívül nehéz. Mint újságolvasó ember, a körülötte viharzó és uralkodó koreszmék között maga is sokszor esendőnek bizonyul s emberi-szive szerint is jobban húz egyik, vagy másik politikai irányzathoz, de felül kell kerekednie benne ama parancsolatnak, amelyet nem embertől vett s nem emberekre való tekintettel tart szívében: Istennek kell engedni, hogysem embereknek. Ez a ötrvény, amelynek vigasztaló evangéliumi csengése és mézédes igazsága van, dönt állásfoglalása tekintetében s aki nála komoly megtérés vágyától űzetve jelentkezik megkeresztelkedés elnyeréséért, attól sem tanító tevékenységét, sem lelki társalkodását. sem lelkészi segítségét nem vonhatja meg.

Mindig érdekes játék a felekezeti és faji statisztikák adataival való ismerkedés és szómolkodás. Kifejtették már előttünk azt, hogv nekünk abból az egész világon 15 millió számban élő zsidóságból túl sok jutott s ezért ne igyekezzünk a magyar fajt a keresztelés ténye- ivel olyan asszimilációs folyamat hatásainak alávetni, amelvek a magyarság belső értékeinek az elértéktelenedéséhez vezetnek. Ezzel a kérdéssel nem akarunk foglalkozni. Nem gyávaságból és opportunizmusból. hanem kizárólag azért, mert az egyház tiszte mindenkit Krisztushoz vezetni. A oolitikának időnként könnyebb, időnként nehezebb feladatai vannak. Az egyháznak ez a nehéz feladata azonban állandó.

Legyünk tisztában azzal, hogv a több,mint két milliárdnyi világ- népességben a 15 milliónyi zsidóság felvétele keresztyéni szempontból nem nevezhető nagy nyereségnek s fel nem vétele nem tekinthető veszteségnek sem. A törökveszedelem idején a törökök kriszti- ánizálása talán használt volna Európának. Oroszországnak a harmincas években megkezdett térítési megdolgozása talán elkerülhetővé tette volna ezt a borzalmas világháborút. Ha Németországban a weimári kormány idején nem dühöngött volna az a borzalmas kitérési láz, amely a német keresztyén egyházakat lélekszámban több millióval csökkentette s a német belső kiépülés ütemét is nagyban lelassította, talán már régen kimondhatta volna ez az állam a döntő szót ebben a nagy háborúban is. S ha az angolszász hatalmak népei keresztyénségükben és megtérési hullámaikban nem annyira kifelé való missziói célokért áldoztak volna, hanem a belső és személyes megtérésre nagyobb súlyt helyeztek volna s megtanulták volna a komoly keresztyén hitéletből az ökumenicitás, azaz a lelki alapon való egymáshoz közeledés törvényeit, nem tudának ma akkora düh-^