Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-29 / 31. szám
mmUSELET Evangélikus templomok (Folytatás.) Ügy érezzük, hogy nagyon súlyos ez az ellentmondás, nem különben az a megállapítása, hogy a-szerkesztőségnek a templomokról közzéteendő képek tekintetében nagy művészi és egyházi lehetőség állott a rendelkezésére. Ezt a lehetőséget nemcsak elszalasztották, hanem diszkreditálták is ... Úgy látszik, hogy a kritikus nem vette figyelembe sem az előszót, sem a zárószót, ahol a szerkesztőség éppen arra mutat reá, hogy ez a munka teljes nem lehet, éppen azért nem, mert ,,a szerkesztőbizottságnak a templomokról közzéteendő képek tekintetében” épen hogy az a „nagy művészi és egyházi lehetőség” nem állott rendelkezésére, amiről a bíráló azt állítja, hogy diszkreditálták. A zárószó közli a nehézségeket is, melyek éppen a szerkesztőségen kívülálló okokból felmerültek és egyenesen meglepő, hogy ezek ellenére ez a mű ilyen elvitathatatlan sikerrel mégis létre jöhetett. A szerkesztést illetőleg elég a tartalomjegyzéket áttekinteni, hogy azonnal láthassuk a mű egységesen és fokozatosan felépített szerkezetét. A kellő bevezetés után az I. rész a templomról szóló ismeretközlő rész, mely kiindul a templom egyházi jellegéből és rendeltetéséből. Ezt követi egy általános stílustörténeti rész, mely a bíráló állításával szemben rövidsége ellenére is sikerültnek mondható, ha itt-ott akad is benne némely olyan adatbeli hiba, amitől megbírált tankönyvek sem mentesek. Nagyon tanulságos, hogy az általános stílustörténetet végigvezeti a templomon és ezzel az egyszerűbb olvasókat is előkészíti a következő történeti tanulmányok megértéséhez, hogy így a templomtörténet írói a stílusmegnevezéseket szabadon használhassák, hogy így a laikusabb olvasók is megérthessék. Ügy látszik, hogy a bíráló a mű szerkesztőjével van legkevésbé megelégedve, mert tanulmányát félresikerültnek, hibákkal teltnek nevezi. Tudomásunk szerint a szerkesztő pedig szakértő és otthon van a dolgában, sőt a legfáradságosabb munkát is az adathalmaz országos összegyűjtését és a szakírók részére a szakok és korszakok szerint kicédu’.ázását is elvégezíe és hatalmas teljesítést végzett a könyvtári és múzeumkutató munkában és a mű összeállításában. Meg lehet nyugodva a bíráló, h’ogy egy olyan ismertetésnél, mely régen leszűrt eredményeket közöl a laikus közönséggel ismeretközlés céljából,* nem lehet meghaladott megállapításokról beszélni, mert a két szerkesztő mindig négy marad, aminthogy a román stílus mindig stílus, a gótika gótika és a barokk barokk marad. Ebben a stílustörténet egyelőre még nem haladt lovább. A részletkutatások újabb- és újabb eredményei pedig nem tartoznak egy ilyen stílustörténetbe, csakis bevezető cikk tárgyalási anyagába. A mű szerkezeti felépítése megy tovább a maga logikus útján és a templomok műtörténetét a szakírók által kiválasztott iskolapéldákon történő le2 Mit követel Krisztus az egyháztól ? (Részletek Túróczy Zoltán tiszakerületi püspöknek az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett jelentéséből.) A depolitizálás és a politizálás igénye. Mikor a politika tényleg kormányozni akar s nemcsupán átevezni reálpolitika címen a lehető legjobbon az adott lehetőségek között, mikor tehát nem az életkörülmények irányítják a politikát, hanem a politika akarja átformálni az életet a maga képére és hasonlatosságára, még pedig nemcsak gazdaságilag, vagy szerkezetileg, hanem lelki síkon is, akkor mindig két igénnyel lép a politika az egyház elé. Az egyik a depolitizálás igénye, amely azt akarja, hogy az egyház maradjon a maga sziorosn vett „egyházi” munkterületén, a templomban,tisztelje ott az Istent, keresse és kerestesse a mennyet, de a földet hagyja békén, mert az a politikusoké. A második a politizálás igénye, amely azt akarja, hogy az egyház álljon sorompóba a politika céljainak szolgálata végett. Mindkét igény tulajdonképen aiz egyház jelentőségét mutatja. Akik ki szeretnék kapcsolni az egyházat a politikából, azért teszik, mert úgy Ítélik meg a helyzetet, hogy az egyház hatása nem elhanyagolható tényező. Akik be akarják kapcsolni az egyházat a politikába, azok is azért teszik, mert úgy látják, hogy az egyház annyira be van gyökerezve az emberiség leikébe, hogy nem lehet addig megnyerni az emberek lelkét, amíg meg nem nyerték az egyházat. Egyik próbálkozás sem könnyű. Akik depolitizálhatónak gondolják az egyházat, elfelejtik, hogy az egyház nem csupán papokból áll, hanem hívekből is, a papok politikai félreállítása tehát még nem jer- lenti az egyház politikai kikapcsolását is, az egyházhívek depolitizá- lása pedig a nemzet olyan tekintélyes tömegének kikapcsolását jelentené, mely sem nem lehetséges, sem nem kívánatos. Elfelejtik azt is, hogy sohasem lehet Isten igéjét úgy hirdetni, bármilyen óvatosan kerül is az igehirdető mindennapi vonatkozást, hogy az mának szóló üzenetté ne válhassék. A depolitizáló törekvés tehát lélektani és logikai szükségszerűséggel előbb-utóbb egyházellenességbe csap át, mert be kell látnia, hogy az egyház politikátlanítása nem megy az emberek elegyháziatlanítása nélkül. Akik politizálni szeretnék az egyházat, elfelejtik, hogy az egyház nem a papoké, még önmagáé sem. Papjai talán eladhatják, de jogos tulajdonosa, az egyház Ura, nem hajlandó erre. Ö a vőlegény és férj kizárólagossságával tart igényt az egyházra s házasságtörésnek tekint minden olyan vele kapcsolatos törekvést — jöjjön az akár kívülről, akár belülről az egyházból — mely ezt a kizárólagossági jogot érinti. Ha az egyház a- maga történeti megjelenési formájában Ura iránti feltétlen hűségéről elfeledkezik, mindig teremt magának szénit maradékot, mely ezt a hűséget képviseli. Krisztusnak joga van ahhoz, hogy ilyen magatartást tanúsítson s ilyen magatartást - követeljen is az egyháztól. Aki megparancsolta övéinek, hogy adják meg az császárnak, ami a császáré (Luk. 20 : 25), aki teológiai alapon tette mindenkori kormánypártivá az egyházat, megparancsolván, hogy minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincs hatalmasság, hanem csak az Istentől és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek (Róma 13 : 1), annak emberileg is teljes joga van ahhoz, hogy megkövetelje Istennek azt, ami az Istené (Luk. 20 : 25) s hogy felhatalmazza övéit a felsőbb hatalmassággal való olyan szembeszállásra, melynek indító oka és célja nem lázadás, hanem magasabb fegyelem alá való vetettség, mely így tud szólni: „Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek“. (Csel. 5 : 29.) A teológiai alapon való kormánypártiság több, mert értékesebb, mint a politikai szélkakasok örök alkalmazkodása. Természetes, hogy a teológiai alapon való ellenzékbe vonulás is több, mert félelmetesebb, mint a hatalomról lecsúszók, sokszor csak elvi köntösbe bujtatott hatalomratörésre. A szenvedő egyház. Az egyházzal kapcsolatos világjelenségeknek Magyarországon is vannak tünetei. Nem lehet ezeken csodálkozni. Nemzetünk kettős harcot vív, egyet kint a létért, másikat bent egy új életformáért. Tuda
