Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-15 / 29. szám
a célok akarása is kell, a kiképzésben való aktív részvétel is kell. Válasszuk ki tehát azokat, akik hajlandók „közönséges” csapattisztek is lenni, akik nem csak lelkileg, hanem testileg is képesek kiképezni a rájuk bízott ifjúságot és ezeket bocsássuk minél nagyobb keretek között a leventekiképzés szolgálatába. Mert ezekre lesz szükség. Nekik kell pótolniok azokat a levente tiszteket, akik aktív frontszolgálatra vonultak be. Adjunk belőlük 25-öt a leventekiképzés szolgálatába (ha ránk evangélikusokra is állni fog ez a felszólítás) és ezzel bizonyosan többet ér majd az egyház is, meg a leventekiképzés is, mint 250 névleges parancsnokkal. ... hogy megkezdődött a harc az Ó- testámentom körül. Az egyik új hetilap kezdte meg a támadásokat nyíltan, németországi, azóta már ott is elítélt módszerekkel. A védekezést pedig kezdjük hallani, mi laikusok a szószékekről, inkább kevésbbé, mint többé ügyes formában. Véleményünk szerint még nem érkezett el a döntő harc ideje, hogy az egyházak és az egyházi férfiak egyéni vállalkozások formájában állást foglaljanak a szószékeken ebben a kérdésben. Nincs itt az ideje mindaddig, amíg a magyarországi zsidókérdés megoldása nyugvópontra nem jutott. Nincs itt az ideje azért, mert addig az egyházi férfiak egyéni állás- foglalásából a különböző beállítású hívek az egyház felfogását vélik majd kiolvasni és helyezkednek az ügyes vagy ügyetlen megfontolások alapján az egyházzal szemben különböző álláspontra. Amíg az állam el nem döntötte törvényeivel a dolgokat, addig várjanak az egyházak. Vagy ha bele is avatkoznak, olyan formában kell, hogy tegyék, hogy abból az egyházakra kár ne származzék. Végre is az egyházak csupán egyháztagjaikkal, azoknak leikével kell, hogy törődjenek és nincsen dolguk a faji kérdésekkel. Akárhogy is dönt .az állam: a faj mindig faj marad, amin a vallás nem változtat — viszont a vallás is mindig vallás, az egyház egyház marad, amin meg a faji különbözőségek nem változtathatnak. Nem magyar fajú egyháztagjaink úgysem panaszkodhatnak, a templomokban egymás mellett ülhetnek úgy a többi hittestvérrel, mint ahogy az életben egyébként sehol sem. Ez egyelőre elég kell, hogy legyen lelkileg. Akiket az egyházak befogadtak: azokat védik is, védik a vallásszabadságukat. Mást nem tehetnek, a többi nem az ő dolguk. Ha tettek is többet: nem követelhető senkitől sem, hogy még többet is tegyen. — De jó lenne, ha az Ótestamentumról egyelőre nem esnék szó. Most még csak faji szempontból nézi a megoldások korszaka, de eljő majd az idő, amikor ezen túl, a faji bűnök tengerén túl meglátja az általános emberi bűnöket és a „választott-nép” istentagadó életén túl a mindenkihez lehajló istenti kegyelmet is. vkm. A fejér-komáromi egyházmegye évi rendes közgyűlése kimondotta Érd és környéke missziói anyaegyházzá szervezését. Eljegyzés. Kolgyáry Ildikót eljegyezte vitéz Nyiredy Szabolcs oki. vegyész- mérnök. — Huszár Jolán és dr. Ráth Szabolcs június 28-án tartotta eljegyzését. hasonló cselekedetünk. A Széchenyi-könyvtárban más lapok évfolyamait többször böngésztük át. Mennyi ismerős név és mennyi ismerős cikk bukkant szemünk elé. Mi a tíz évvel ezelőtt írott cikkeinket ma is nyugodt lélekkel aláírjuk. Világi laptársaink munkatársai közül ezt kevés tehetné meg. Mért így vannak a dolgok, ezért örülünk annak, hogy a harctéren is állandóan olvassa több testvérünk újságjainkat. Semmi hiúság nincs bennünk ezért a „sikerért”. Csak alázattal gondolunk arra, hogy menynyire várjuk kinnlevő testvéreink kezeink vonását. S ez az alázat azt az örök vágyakozást reményli, hogy úgy is együtt leszünk egyszer: az Űr előtti alázatban az Ő házában is. A távollévőkkel együtt vehetjük ismét az Ö testét és vérét, amire ott most nagyon vágyakoznak s együtt hallgatjuk Isten érthető szavait. Amíg ez az idő elkövetkezik, addig is minden betű s minden imádságunk csak azt szolgálja: hogy együtt maradjunk valamennyien Isten szeme előtt. G. L. A mi nacionalizmusunk Az emberiség társadalmi osztályokban és nemzeti közösségekben él és folytatja az életküzdelmet. Egyik se elvi fikció, mindkettő véres valóságú adottságokra épült emberi tömörülés. Az egyik vertikális, a másik horizontális szolidaritás. A társadalmi osztályok szolidaritását nem az osztályharc marxista öntudatosítói találták ki, hanem az egész emberi történelem tanulságaira épült. Tiborc panasza az egész világon végigzeng időtlen idők óta s vele szemben állandóan hallatszik a birtokon belüliek kórusa. Az osztálytagoltságban megegyezőleg egyetértett a világ minden „nemese”, akármilyen társadalmi és gazdasági rendben élt eddig az ember. Egyetértettek a vezetés és az uralom döntő kérdéseiben. De ugyanígy egyetértett a világ minden szegénye abban, hogy a „szegénynek nincs igazság a földön”, akár magyar volt, akár német, akár orosz, akár amerikai. A nemzeti közösségek valóságát sem a mai nacionalisták találták ki, hanem az benne volt időtlen idők óta az emberi közösségek vér, kultúra, sorsközösség, nyelv és sok más matériális spirituális tényező által meghatározott szolidaritásában. Újabban csak az történt, hogy ez a két valóság a politikai gondolat magasságába öntudatosodott s legújabban az, hogy ez az öntudatosodás igen széles emberi rétegekig eljutott. Először a nemzet valóságát ismerte fel az emberiség politikai gondolatnak. S mivel a nemzet, mint politikai fogalom, az uralkodó társadalmi rétegek felfedezése volt, sokáig elnémította, kilúgozta, semlegesítette az osztálytudat szolidaritását. A nemzeti gondolatra fellelkesített tömegek nemzeti zászlóik alatt elfelejtették osztálygondjukat, bánatukat. Természetes, hogy így történt. A nemzeti összetartozást sok igen mélyről jövő, érzelmes és ösztönös élmény támogatta. Ezekre a mélyről jövő hangokra a világ minden szegénye is hadba indult s csak néha érezte, hogy az „urak háborúját” szenvedi. Az osztálytudat csak társadalmi és gazdasági összefüggések értelmes felismerése után lehet politikai gondolattá. Az embert igen el kellett keseríteni, hogy a vére és a szíve hangja helyett a gyomra hangját hallgassa. Ez az elkeseredés azonban bekövetkezett. És ahogy a dolgok a történelemben fordulni szoktak, azonnal reakciószerű végleteket termett. A „világ proletárjai egyesüljetek” — méghozzá a nemzeti gondolat ellen egyesüljetek — politikai gondolata ebből az emberi elkeseredésből született. Kialakult a birtokon kívüliek osztálytudata is, miután már a birtokonbelülieké régen megvolt, a dolog természete szerint, persze hallgatólagosan. Az ember azt hihette volna, hogy az osztályöntudat politikai megfogalmazása el fogja söpörni a nemzet-gondolatot. És nem így történt. Még ahol a marxisták vették is át teljesen az uralmat, egyszerre „nemzetiekké” lettek. Be kellett látniok, hogy a „nemzeti közösség nem elvont és akármikor megszüntethető fikció, hanem nagyon is valóságos, történelmi és termelési tényezők bonyolult kölcsönhatásából alakult valóság” (Veres). A nemzet termelőközösség is egyben, nemcsak szentimentális történelmi képlet. Jól figyeljük meg, erre az osztályöntudatos szocialisták is rájöttek! 4