Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-15 / 29. szám
helyezett kollektiv gondolatról szó, nagyon közismert dolog, hogv a nem egyházi meggyőződés állandó változásoknak van alávetve. Ez természetes is és rendben is van. Ezt azok érzik, akik a harctéren mindenkinél jobban éppen azt látják, hogy csak az egyházi síkon lehet megtartani az állandóságot és az állhatatosságot. Az egyházi újságíró is pontosan tudva ezt, írásában és egyházi cselekedeteiben csak az a szempont vezeti, hogy melyik gondolat hogyan és miképpen simul az egyház tanításához. A politikai napilapok munkásai között jól ismerjük azokat is, akik valamikor a legitimizmus gondolatának voltak zászlóvivői s ma éppen ennek az irányzatnak legellentmondóbb csoport gondolati előharcosai tudnak lenni. Nem csodálkozunk ezen a változáson és nem tudjuk elítélni sem, mert a világi újságírás ezeket a változási lehetőségeket magában hordja. De egyházi ujságiró a megszentelődés kérdésében ma is azt vallja, mint elődei évszázadokkal ezelőtt. Éppen abban van az ereje, hogy szilárdan tud megállani hitvallásában s ez a szilárdsága megóvja politikai rajongásoktól és eltévelyedésektől is. Híveink és olvasóink felismerték egyházi lapjaink eme jelentőségét. Ezért tudjuk folytatni a munkát. Körülöttünk változhatik sok minden. Mindenre meg kell találjuk mondanivalónkat félelem és megfélemlítés nélkül s a bíztatást, a belső hangon kívül attól a tömegtől kapjuk, amely érthetően fordult az utolsó évtizedben az egyházi újságok felé. De az egyházi újságíró azt tartja fontosnak egyházi álláspontjának szigorú és következetes hangoztatása mellett, hogy mindenkit megismerjen. Sokáig nem adott hitelt e sorok írója annak az érdeklődésnek, hogv az ellenséges bombázók emberei milyen fajúak és miképpen gondolkoznak. Amikor azonban láthatott amerikai imakönyvet, amelyet az amerikai politikusok együtt szerkesztettek a papokkal és a rabbikkal, s amikor megnézhette azt az arcot, amely a maga csinált bambaságá- val minket európaiakat távolkeleti primitiv népekként akart kezelni, akkor megformálhatta véleményét Európa, Amerika és részben Ázsia elleni harca kérdésében, amely immár nem csupán faji és nem csupán földrészek fölötti uralomvágy érdekében történik. Borzasztó az. amit ellenünk cselekedni akarnak, nincs elég szigorú ítélet velük szemben, de gondolataink mélyén feldereng valami sejtelem: a reformáció nem világosította meg elég fénnyel ezeket a lelkeket, új tisztánlátásra, nagyobb becsületre és embereket valóban összefűző nagy szeretet ki- teljesedésre van szükség. Soha jobbkor és erősebben nem éreztük sokan a világ lelki újjászületésének szükségét, mint öt evangélikus templom határolta területen belül lefolvt légiharc befejezése után, élménvekkel gazdagodva, hogy a világ lelki megújhodása az egyetlen megoldás. Enélkül a győzelem, vereség, siker, börtön mind semmi értelmet nem nverhetnek az ember előtt. Van evangélizáciő hazánkban, a német testvéreinknél is, a finneknél is. de Angliában is és Amerikában is; tömegek vannak itt is és ott is, de a kaptár szelleme messze idegenben egyáltalán nem mutatja azt, hogy az intézkedők. a hatalmasok azonkívül, hogv rádiókban imádkoznak, tervezgetéstikkel egyeznének tömegeik lelkületével. Látni kell a harctéri ember félelmét (ha csunán vallomások alapján is), ismerni kell a magunk nyugtalanságát és sok ok miatti kétségeskedéseinket. tudni kell azt. hogv más földrészeken élő emberek milvenek napiainkban és a minden területről szerzett ismeretek mérlegelése után: boldogan kell tudni ezt: egyházunk igazsága mennyire felette áll minden változásnak alávetett s sokszor gyötrelmet jelentő gonoszságnak. Állnia kell ennek az intézménvnek s ebben benne kell élnie valamennví megkeresztelt és hivő testvérünknek: nemzeti és családi örömeinkhez csak ebből a közösségből meríthetünk erőt és anvagot. Éjszakai virrasztás közben újságunk 10 kötetét vehettem magam mellé. Jó lapozni ezekben a nagvon is ismerős ujságpéldánvokban. Szigorú kritikával, de egvben a dédelgetett gvermeknek kijáró elnéző szeretettel nézzük ezeket a sorokat: egyházunk tíz esztendeje van benne. Magunk mellé ültetünk másokat is: nézzétek Ti is ezeket az írásokat. Mind azt állaoítiák meg: egvházuok felemelt fővel nézhet nemzetünk minden közössége között a nagy bírálat elé. Máskor is volt BftNGMPCT Tőled búcsúzva pedig sokak nevében mondjuk el most Krisztus Urunk boldogító ítéletét: „Ilyeneké a mennyeknek országa”. Pásztor Pál. Szóvátesszük ... hogy büszke megrendüléssel olvastuk, hogy immár 9 levente hősihalottja van az ország ellen intézett terrortámadások napjainak. Kilenc ifjú áldozta életét embertársaiért, nemzetéért. Nem fegyverrel a kezében, hiszen gyenge volt még arra és fiatal, hogy fegyvert fogjon, hanem tűzben égő házak, le- omló falak, eltemetett emberek, forró levegő közepett, miközben puszta kézzel vagy egy-egy ásóval életet akart menteni. Nem is kell különösebben méltányolni ezt a hősiességet, mert akik így adták életüket a magyarságért, azok mind önként, szívesen és magukat nem kímélve cselekedték ezt. Valóra váltották azt a hősi életeszményt, amit nevelőik, vezetőik, a leventekiképzés anyagi gondokkal, nagy felelősséggel, rengeteg adminisztrációval küzdő névtelenjei, falusi és városi tanítók, tanárok, önkéntes munkások saját példájukkal véstek beléjük. Megértették, mert meg is kellett érteniük, hogy ma mindenkinek azon a helyen, ahová a nemzet életében elhelyezkedett, kell megállania a helyét, még pedig ha kell, hát halálig is. Mikor sírjuk felett megállunk ezzel a pár szerény mondattal és gondolattal, arra az időre gondolunk, amikor még nem volt természetes ez úgy, mint ma. És amikor letesszük a kegyeletes megemlékezés szavait, példaképpen idézzük emléküket mindazok számára, akik még nem tudják, hogy bennük is valóra vált Jézus ama mondása: Senkiben sincsen nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért. ... hogy a református egyházi hatóságok határozata szerint valamennyi 60 éven aluli egyházi szolgálatban álló lelkész! képesítésű egyén köteles megszerezni október 1-ig a levente parancsnoki képesítést. Csak örvendezhetünk ezen a rendelkezésen. Valóban szükség van arra, hogy az ifjúság nevelésében megfelelő részt kérjenek a lelkészek is. Főleg ma, amikor valamennyi számba- vehető erőnket mozgósítottuk vagy mozgósítani akarjuk. De azért ne essünk hibákba. Vegyük észre azt, hogy nem mindenki ért az ifjúsághoz, aki az ifjúsággal foglalkozik. Nem mindenki olyan magatartású és felfogású a nemzeti kérdésekkel szemben, amilyen kellene. Sokan vannak, akik mint maguk is bevallják, „régi vágásúak”, vagyis bizonyos liberális gondolatokkal eltelve folytatják tovább életüket. Akik nyíltan bevallják, hogy nem képesek alkalmazkodni az új időkhöz, hanem élik csendesen, feltűnés nélkül, sőt sokszor egészen elhallgatva és csak maguknak a régit. Hagyjuk meg ezeket a maguk mivoltában. Nem csak a reformátusoknál, hanem nálunk is. Válasz- szűk ki inkább azokat, akik szűknek érzik jelenlegi teljesítményeik határát és többet, mást is szeretnének elérni, végrehajtani. Adjunk nekik lehetőséget erre, szabadítsuk fel őket egyéb munkájuktól. Mert a leventeképzéshez nem csak oklevél, hanem szív is kell, 3
