Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-08 / 28. szám
WmilELET alakításánál a leventeintézmény a né- piség gerince is itt bármi történne, ezen az acélfalon minden a magyar nemzet ellen irányuló támadásnak össze kell omolnia. — Mi az, amit én a leventeleány mozgalomnak, a megalkotásánál célul kitűztem? Az, hogy a leventelány mozgalom állítsa vissza azt a hagyományos és történelmi családi otthont, amely sajnos, az utóbbi évtizedek bomlasztó körülményei következtében valamiképen kihűlt. A magyar leány teremtse meg a tiszteletet maga körül. Hogy ezt megtehesse, elsősorban úgy kell fellépnie és meg kell tanulnia mindazt, ami kivívja a magyar leány irányában a tiszteletet. Csak ennek a tiszteletnek a glóriájával vonulhat be a családi életbe, amely családi életben feltétlenül kell, hogy ő legyen a vezető. Az ő elgondolásai szerint nevelődjenek otthon gyermekei. Mert két nagy nevelő központja van ennek az országnak. Az egyik a család! A családi nevelés nélkül nincs ifjúsági nevelés. A családnak kell kiformálnia az ifjúság lelkében, ami a családban csak sejtés, de később a leventeintézményben valósággá válik; mindezt 10 éves korban átveszik ismét a leventeintézményben, hogy továbbfejlesszék azokat a kemény érzéseket. Három millió leventeifjú, leventeleány van már, ez a hatalmas szám igazolja, hogy az államnak a neveléssel feltétlenül foglalkoznia kell és neki kell végrehajtani azt. Minden nevelésnek van egy alapja. Ez pedig a keresztyén erkölcs. Gyakorlati keresztyén érzés és nevelés nélkül nem ér semmit a nevelés. Beszéde végén kifejtette, hogy ennek a nevelésnek az eredménye olyan ifjúság lesz, amely minden körülmények között megállja a helyét. Szavait a Kormányzó kijelentésének idézetével fejezte be: „Bízom a magyar ifjúságban!” * A lábon álló, beérő és rövidesen a már learatott termést az ellenség előreláthatólag igyekezni fog elpusztítani. A repülőgépekről ledobott gyűjtőeszközökkel, vagy ejtőernyősök, esetleg partizánok segítségével végzett rombolás megakadályozására a belügyminisztérium országos elhárító szervezetet állított fel. Ennek a szervezetnek a munkájába a honvédelmi miniszter rendeleté értelmében belekapcsolódott a leventeintézmény, amely az ország legkisebb falujába, tanyájára is elérő szervezetét, a leventeifjúság milliós tömegeit erre a szolgálatra rendelkezésére bocsátotta. A figyelés éjjel-nappal, megszakítás nélkül tart őszig a termés teljes betakarításáig. A leventeifjúság átérzi, hogy a termésvédelem honvédelem és éberségével, ha kell komoly munkájával megakadályozza, hogy az ellenséges pusztítások kárt tehessenek az ország élelmiszerkészletében. (LHK.) Pályázat. A szarvasi evangélikus Vajda Péter-gimnázium felügyelőbizottsága pályázatot hirdet egy magyarfrancia szakos tanári állásra. Pályázhatnak okleveles magyar-francia szakos, evangélikus, esetleg református vallású tanárok. A kellően felszerelt folyamodványokat az iskola igazgatóságához július 20-ig kell benyújtani. 4 A sírmezők felett... Az Űj-köztemetőnek egyik legkedvesebb, legcsendesebb, idilliku- san szép, fákkal körülzárt része a 162. parcella. Az év tavaszáig alig látott benne mást az ember, mint egy-két korhadt fakeresztet, dűledező sírkövet. Emberek gyéren vetődtek el errefelé. Akik 30—35 évvel ezelőtt ide temették szeretteiket, jórészt már maguk is elpihentek. Valahol a temető más parcellájában. Ezt a területet jelölték ki hónapokkal előbb a légi terrortámadás áldozatainak közös nyugvóhelyéül. Azóta folyton ássák itt a vízmedencéknek is beillő hatalmas sírokat. Egész sírmezők keletkeztek a régi sírok helyén. Nyílegyenes út, a temető legszebb útja vezet el ide. A halottasháztól jobbra kell fordulni s kb. negyedórás séta után érkezhetünk meg a sírmezők tövébe. Június 29. van. . . Hatalmas emberáradat hömpölyög a halottas termek körül s indul el virágaival, koszorúival a 162-es parcellába. Mindenki sirat valakit s akinek nincs közvetlen hozzátartozója odakint, annak a szive is megremeg, mert mindig a napokkal előbb átélt két borzalmas légitámadásra gondol vissza. Halk szóval beszélgetnek a gyászolók . . . Csak éppen, hogy megmenekültünk — mondja valaki. Fölöttünk leomlott a ház. Hála Istennek, az óvóhelyünkig nem ért el a pusztulás. A holnapi és a holnaputáni napról beszélget egy másik csoport. Tervezgetnek s hozzáteszik: Ha az Űr akarja és élünk . . . Közeledünk a hatalmas sírkertnek tetsző helyre . . . Szinte megborzadunk, amikor megpillantjuk a lábainknál tátongó üres és koporsókkal teli sírokat. A táj szépségeire alig tud figyelmes lenni az ember. Szemünk rátapad a mélyben itt is, ott is szorosan egymás mellé helyezett egyszerű fekete koporsókra, a sárga földtömegre és a csemeték módjára egymás mellé ültetett egyszerű fejfákra. Már olvassuk is a neveket s a dátumokat: április 3., június 27. Szomorúan fájdalmas, feledhetetlen dátumok ezek. A nyitott sírokban 22—22 ember fekszik. Magyar munkások, akiknek kezéből kihullott a munka szerszáma. Édesanyák, akik többé nem ölelhetik keblükre szeretteiket. Kis gyermekek, akiknek bűnük csak az volt, hogy még nem ismerték ezt a rút világot s önfeledten játszani kezdettek azzal, amit a földön találtak. Június 29: Péter-Pál napja. Ilyenkor a magyar gazda megvillogtatja és megfeni a kaszát és elindul a végeláthatatlan magyar mezőkre, hogy megszemlélje a termést, s néhány nap múlva boldogan learassa verítékének jutalmát, a jövendő magyar kenyeret. Óh, milyen borzasztó valóság képe jelenik meg itt előttünk! Búzamezők helyett sírmezők tövébe kellett megérkeznünk, ahol az ellenség végezte el borzalmas aratását. A katolikus papság, a református lelkész már ott áll az egyik földcsomő tetején. Néhány perc múlva megkezdik a szertartást. Magam is gyorsan felöltöm papi ruhámat s felállók egy másik magaslatra. Ott várom be, míg reám kerül a sor. Végighallgatom a szertartást. Húsz-huszonöt erős férfihang zengi a régi latin éneket: Circumdederunt me . . . majd a jól ismert zsoltárt: Tebenned bíztunk eleitől fogva ... és az evangélikus éneket: Krisztus, te vagy életem . . . Ilyen szárnyaló és bizodalmas éneket talán még nem is hallott ez a temető. Figyelem az arcokat és a szemeket. Mindenki erőset lélekzik és valami alig kifejezhető mosolv ül az arcokra, amikor ezt zengik: ,.Te voltál és Te vagy erős Isten, És Te megmaradsz minden időben”. A katolikus lelkész latin szertartása után ugyanő magyar nyelvű beszédet és imádságot is mond. Beszél Péter és Pál apostolokról, akiknek vértanúságára emlékezik minden évben ezen a napon az egyház és beszél az elmúlt napok magyar vértanúiról. Ezeknek vére bőven öntözi a magyar földet s áldozatuk nyomában kétségtelen, hogy eljön Péter-Pál napjának boldog aratása. Hirdeti, hogy az ellenség pusztítása csak fokozni fogja minden magyar ember munkakedvét. Helyettük is kell dolgoznunk. A református lelkész arról szólt, hogy máskor az számított díszes temetésnek, amelynél a gyászkocsit legalább négy ló húzta s a ravatalozás a legszebb teremben történt. Mi tudjuk, hogy nem a külső a fontos. Az egyszerű koporsókat e helyen mindennél nagyobb kegyelet és részvét veszi körül s akik ittmaradtak, mindnváian tudják: mindenen diadalmaskodunk azáltal, aki minket szeret. E sorok írója idézte Jób könyvének egyik versét: „Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll”. Emberi erőszak pusz-