Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-07-01 / 27. szám
MNfflKUSBtr Szóvátesszük ... hogy a mostani új nemzetvédelmi törvények végrehajtása során megdöbbenve kell tapasztalnunk középosztályunknál azt a végzetes tájékozatlanságot és rövidlátást, amely e kérdések körül mutatkozik. Az a középosztály, amelyik a legtöbbet szenvedett a magyarországi kommunizmus alatt az osztályharc és osztálygyűlölet miatt, most egyszerre nem tudja, hogy ebben a világnézeti és eszmetisztázó harcban hová is álljon. A faj és osztály, vagy másképpen a vér és a társadalmi osztály kérdése az, amelyben nem tud megfelelő álláspontra eljutni. Sok helyen mondja, számtalanszor halljuk, hogy a kiürített zsidó lakásokba „prolik” jöttek, sokgyermekesek, és elfoglalták azt a helyet, amelyen eddig „úriemberek” laktak. Ezen a helyen nem akarunk vitába bocsátkozni senkivel sem, de szóvá kell tennünk, hogy feltétlenül téves és káros ma, az osztálynélküli társadalom alakulásának órájában egyesekre éppúgy, mint eisyes osztályokra, ha régi osztályelőítéleteikhez ragaszkodnak. Ma új nemzet, új magyarság születik, alakul, forrong és forr össze. Ma kiküszöböl sok mindent, ami eddig rossz és káros volt, akkor ha idegen, akkor is ha saját hibából származott. Nem lehet tehát éppen azokat, akik termékenységétől, szaporaságától a meddővé silányult társadalmi rétegek új vérfrissülését várjuk, lenézni és összetéveszteni azokkal, akik társadalmilag, érintkezésükben simaságukkal, alkalmazkodóképességükkel közénk simultak. Ma egészen döntő módon kell tudnunk — ne beszéljünk most e helyen a vallás ilyen vagy olyan szerepéről —, hogy kik a magyarok és kik az idegenek Ma egészen pontosan kell látnunk, hc.gy vérre megy a játék, a magyar, az európai, a fehér fajta harcára az idegen, a keverék, a máshonnan való ellen Nem véres harc ez, hanem a vér har :a. Nem gyilkosságokkal oldjuk meg, hanem elkülönüléssel, és a saját magunk fajának fokozott és szenvedélyes védelmével. Éppen ezért nem nézhetjük most a kultúrát, vagy a kul- túrmázt, hanem csak a származást, a magyarságot. Azt a magyarságot, amelyikbe történelmi közös múltjánál fogva, több száz éve sorsközösségénél fogva beletartoznak azok a nemzetiségek is, akik hűségesen állták a harcot velünk együtt, jóban-rosszban. Ezt a közösséget, ezt a történelmi közösséget nem szabad osztályharccal megbontani. Nem szabad osztályellentétek szításával felrúgni, sértődő hangokkal és hangulatokkal megtépázni. Ha vannak társadalmi különbségek, ha vannak az érintkezésben súrlódások, ezt azoknak kell leküzdeniök, elsimítani ok, akik tudják, hogy kellene mindennek lennie. Az „úri” magatartás mutatkozzék meg most a megbocsátásban, az elnézésben, a nevelésben, a segítésben, a szeretet- ben. Saját vérünket segítjük, emeljük fel vele, és tesszük egységesebbé, erősebbé a nemzettestet, amelynek készen kell állania a viharok elhárítására. vkm. ami miatt nekünk embereknek egymást becsülnünk kell. Most. amikor a munkáskérdés előtérbe tolul, tovább prédikáljuk a régi igét: a munkás méltó a miaga jutalmára. G. L. A mi szocializmusunk A szocializmus hívei vagyunk. Akik — magyarok — ezt így nem akarják vallani, azok is a ,.szociális gondolat“ hívei legalább. Akik még ezt sem vallják, nem jelentenek többé semmit a magyarság szempontjából. Mégsem értjük egymást. Főként azért nem, mért a szocializmust doktrínaként tekintjük, rögtön az izmusok zavarába esünk s tanok és elvek kergetőznek a fejünkben, ha kimondjuk. Pedig a szocializmus nincsen készen senki számára sem. Nem lehet leakasztani a szegről, mint valami új ruhát, amibe bebújnánk. Minden társadalomnak magának kell megalkotnia a maga szocializmusát. Ez mindenütt mást jelent. Mert különböző társadalmak évtizedekkel lehetnek elmaradva egymástól, s a gazdasági eszközök elosztása a termelési rend, a társadalmi helyzet millió változatban nyújtják azt az alapot, amire, vagy amiből meg kell építeni a társadalom új rendjét. A szocializmus elvileg azt jelenti, hogy „társadalmasitani“ kell a termelési eszközöket. A kifejezés homályos, mert a mai példák sokszor téveszmékre tanítják az embert. A mai szocializmusok általában inkább etatizmusok. Az állam túlhatalma jellemzi őket és az államosítás, az állam beavatkozás korlátlansága. Ez a szocializmusnak átmeneti megvalósulási formája s azt eredményezte, hogy a szocializmus új rendje ellen erőteljes ellenállás volt és van minden társadalomban, a tőke ellenállása, amit csak az állam hatalom erejével lehet legyűrni. Másrészt a tömegek nincsenek még készen lélekben a szocializmusra. Az állam így átmenetileg hatalmas molochhá dagadt a szocializmus feltevései között. Ezt a folyamatot az is segítette, hogy a háború olyan teljesítményekre kényszerítette a társadalmakat, amelyeket csak a központi államhatalom felduzzadásával lehetett elérni. Ezek az államszocializmusok azért több-kevesebb kényszerérzettel járnak a mindennapi ember lelkében. Az életébe, munkájába való beavatkozás oly sokrétű, hogy bár az élete a szocializmus felé nagy lépéseket mutat, mégsem tud neki örülni. A szocializmus ilyen pusztán hatalmi fejlődés mellett valóban azzá lehet, aminek Madách álmodta. Kegyetlen falanszterré. Azért a szocializmust nem a mai, átmeneti fázisaiban, nem a háborús gazdasági- és termelési — sőt társadalmi — rend kényszerei között kell késznek elfogadnunk, hanem mint látást kell a szíveinkben hordoznunk. Etekintetben lehetetlen nem gondolnunk a keresztvénségünkre. Itt van az idő, hogy a világ új társadalmi és termelési rendjét a világ keresztyénéi készítgessék. A szocializmus diadalmas koreszmének látszik. Nincs más ajánlat jövendő világunk felépítéséhez. De az embernek nem elég, hogy eszméje legyen. Egy világot átfogó eszme mellé szükség van egy világot átfogó lelki élményre is. Boldogok akkor leszünk, ha az új világ kialakulása közben Isten megenged egy nagy keresztyén ébredést is. Ha Isten megenged egy nagy szívbeli tölteke- zést. is abból az új életből is, amit Ö ad. Ez valahogy úgy hangzik, hogy „keresztyén-szocializmus“. De távol legyen, hogy az ilyen párt- politikai próbálkozásokra gondoljunk. A keresztyénség nem arra való, hogy szocializmust teremtsen. A keresztyénségnek nem kell politizálnia, nem kell pártokba tömörülnie. Csak tovább csinálnia minden új helyzetben azt, amit néki Isten parancsolt. Vagyis jelenleg, az új élet megépítésére készülődő ember előtt kell megszólaltatnia Isten hívását. Az egyház ne higyje, hogy élete hozzá van kötve evilági életformákhoz. Ezek összeomolhatnak. De az ember bennük, vagy belőlük kibontakozva is ugyanaz az ember. Akit Isten hív, s aki Istennel való békessége nélkül nem lehet „paradicsomban“. A szocializmustól sokan azért is félnek, mert rögtön a végleteire gondolnak. Különösen a „polgár“ kész minálunk, hogy „lebolsevis- tázza“ azt, aki szocializmust mond. A bolsevizmust az emberiség ki fogja magából vetni, mert az ember sok mindent nem fog elviselni, 4
