Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-06-10 / 24. szám

EMIM IT

Hírek Finnországból

Egyház és Karjala Szövetség közel 9 millió márkát osztott szét eddig a háborúban kárt szenvedett karjalai gyülekezeteknek. F. évi ápr. 19-én tartott évi közgyűlésen elhatározták, hogy az eddig végzett munkát tovább is folytatják éppen a rombadőlt vagy leégett karjalai templomok, imaházak, paplakok és temetők újraépítése céljából. Ez évben egészen új adományokból és segélyekből összesen befolyt a Szövetség pénztárába 1,750.000 márka, ami ékesen beszél arról, hogy a finn egyház tagjai megértették kötelességüket, mely Karjala újjáépítésére vonatkozik.

Egyházi élet a visszatért Karjalában. Ilmari Salomies, a Viipuri egyházkerület püspöke beszámolt a visszatért karjalai területeken tapasztalható egyházi életről. Többek között megállapítja, hogy mind az istentiszteleteken való részvétel, mind az egyházi énekek buzgó éneklése egyre fokozódik, összehasonlítva a megelőző időket. — Erősen befolyásolja az egyház munkáját a fiatal lelkészekben észlelhető nagy hiány, mivel ők teljes számban a frontokon szolgálnak, ugyanakkor sok 10 ezer lélekszámú gyülekezet munkáját kizárólag olyan öreg lelkészek végzik, akik életkoruknál fogva, ha már érvényben lenne az új nyugdíj-törvény, azonnal nyugdíjképesek lennének. Elismerőleg kell nyilatkozni — folytatta a püspök beszámolójában — e megöregedett lelkipásztorokról, kik csodálatos erővel és akarattal, hűséggel és nagy rátermettséggel látják el feladatukat. — A paphiány mellett 'erősen befolyásolják a lelkészi munkát a közlekedési nehézségek és a jelenlegi gyors munkairam. Legmegrázóbb a visszatért karjalai területek egyházi életében a fájdalmas sebekként ható elpusztított templomok, kezdve a Viipuri dómtemplomtól, egy a 17. században épült szinte élményszerű hangulatos fatemplomon keresztül az önállósági időkben épített modern templomokig. Meg kell említeni, hogy az elpusztított templomok mellett ugyancsak használatlanok azok a templomok, melyek ugyan megmaradtak épségben, amelyeket azonban az ellenség megfosztott mindattól a szépségtől, különlegességtől, melyek tulajdonképen templommá tették ezeket az épületeket. — Az az egyházi élet, mely Karjalában volt s mely újra folytatódik, egyáltalán nem magábaroskadt, tehetetlen élet. Az újraépítés akarata itt is csodálatosan megmutatkozik. Igaz, gyakran megtörtént és még most is megtörténik, hogy egy-egy gyülekezet, mikor visszatér eddigi ideiglenes szállásáról eredeti karjalai lakóterületére lelkészével együtt, sokszor fából, vagy papírlemezekből készített barakokban, katonai lövészárkokban, bunkerekben lakik. Istentiszteletet, konfirmációi oktatást mikor, hol tartják, de megtartják. Nem kell sokáig várni, mire újra felépülnek az ideiglenes, de mégis állandó, a gyülekezet lelki életét szolgáló épületek, részben éppen az Egyház és Karjala Szövetség támogatásából, mely Szövetség nélkül sok szép terv, vágy és óhaj megmaradt volna puszta álomnak, vagy megakadt volna mindjárt kezdetében a pénzhiány miatt.

2

A magyar keresztyén iskola

Hazánk legdélibb csücskében a század elején a magyar, szász és román iskolák gyermekei a sátoros ünnepek vakációira való haza- utaztukban nagyszerű verekedéseket rendeztek. Akkor még nem is igen cikkeztek a diákságnak az iskolánkivüli magatartásáról. Nem volt akkor arra szükség. Ugyanezen a területen a nagyobb diákság füleslabdaversenyeken mutogatta egymással szemben az erőt. Ezekben a nemes viadalokban úgy az erő, mint a lovagiasság tekintetében sohsem maradt alól a székely diákság.

Hazánk legészaknyugatibb csücskében, ahol ugyancsak háromnyelvű diákság tanult, de itt már főként csak magyarnyelvű középfokú intézetekben, akkor magukat tótnak nevezett, ma szlovákvoltukat hangsúlyozó kortársaink irigykedve emlegették az erdélyi állapotokat s a tótok állandóan pergőtűzszerű kérdésekkel ostromolták az erdélyi helyzettel ismerősöket arról, hogy a román és szász nyelvű iskolák diákságának magyar magatartása és nemzetiségi érzése milyen egyensúlyban van?

Lapunk még akkor, amikor hazánkban senki sem beszélt a délkeleteurópai népek egymáshoz közeledésének lehetőségeiről, minden napilapot megelőzve Írni mert a román nép azon új missziójáról, amely a két szomszédnép közelebbhozásának érdekében éppen keresztyén területről indulhatna meg. Ez a meggyőződésünk ma sem lett más. Állandóan valljuk azt, hogy a magyar és román népnek existenciális okokból és a keleti veszedelem miatt meg kell érteniük egymást.

Érzésünk szerint a magyar keresztyén iskolapolitikának sem írott, sem íratlan programmjában nem szerepel a nemzetek elleni gyűlöletre nevelés. Ha ez történt volna, egyetlen iskolánk sem érdemelte volna meg keresztyén nevét. Úgy gondoljuk, hogy a keresztyén szász és keresztyén román gimnáziumok sem siklottak ki sokszor ezen a mult- oan nagyon is csúszós pályán s ma ők is velünk együtt azt érzik, hogy ezen a területen nem annyira sürgős revízióra, mint egészen gyorsan átállított új tanításra van szükség, amelyben megtanuljuk egymást becsülni és sajátos lényegében jó szomszédnak elfogadni.

Kultúrtörténeti eszmefuttatás volna az, ha arra is figyelmet szánnánk, hogy az előbb említett háromnyelvű iskolák állami tagozatai jobban voltak-e hűséges és tisztességesen egymást megértő iskolák? A helyzettel kevésbbé ismerős szakemberek figyelmét azonban fel kell hívnunk arra, hogy a nem magyar anyanyelvű hazai középiskolák mindig felekezeti, azaz hitvallásos iskolák voltak.

A magyar keresztyén hitvallásos iskolákról hazánkban mindig sok szó esett. E sorok írója minden iskolai tanulmányát egyházi iskolában végezte s azóta egy negyedszázadon keresztül csak állami és községi iskolában tanít. Mindkét oldalról vannak tehát tapasztalatai, mint bármelyik szakértőnek. Majdnem az anyatejjel szívta magába a keresztyén magyar iskola szeretetét. Hazánk legértékesebb, legönzetlenebb, legjobb hazafi és mindig a legnagyobb áldozatot hozó tanítóságát és tanárságát írásból is és az életből is megismerhette. Szíve minden csoport felé húz, de ha joga volna dönteni s egy tollvonással neki kellene a felekezeti oktatást törölni, inkább kéz nélkül akarna az Örökkévaló ítélőszéke előtt megjelenni.

Emlékszünk más időkre, amikor komoly veszedelem fenyegette a keresztyén magyar iskolapolitikát. Hányszor olvastuk és hányszor hallottuk azt a vádat, hogy a felekezeti oktatás is azok közé tartozik, amik a magyart a magyartól elválasztják. Jólértesültek ma is tudnak arról, hogy a magyar keresztyén oktatás problémakörében némi revízióval számolhatunk.

Amennyire örültünk annak, hogy mostani miniszterelnökünk leszögezte a kormány álláspontját hivatalos bemutatkozó beszédében a keresztyén politika mellett s amilyen nagy megnyugvással tudjuk, hogy minden parlamenti párt vezető emberei a keresztyénség védelmezésé- hez komolyabban és nyíltabban kötik magukat, mint az előző pártok megnyilvánulásai, még jobban örülnénk annak, ha az új kultuszminiszter, vagy államtitkára nyilatkoznának a magyar keresztyén iskolapolitika tekintetében.

Sok szól amellett, hogy megnyugtató nyilatkozatot kapjon a ma-