Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-06-10 / 24. szám
gyár keresztyénség. Nem vagyunk rémképlátók s nem is félünk semmi veszedelemtől, de az az álláspontunk, hogy amennyire nyílt sisakkal küzd a magyar protestáns keresztyénség minden kérdésben, ugyanolyan nyíltságot szeretne minden oldalról tapasztalni. Mert amilyen megingathatatlanul minden magyar ember a magán- tulajdon elvén szeretné országa jövendő politikáját tudni és látni, hangsúlyoznunk kell azt, hogy a magyar protestáns középiskolák magántulajdon. Mi nagyon jól tudjuk azt, hogy úgy az állam, mint a községek adtak és adnak államsegélyeket. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy nem protestáns, de más magyar keresztyén középiskolákat jó kultuszminiszterek majdnem egészen az állam költségén építettek fel. Egy emberöltőig visszamenően ismerjük azokat a juttatásokat, amiket az állam és a községek a különböző egyházaknak adtak (sajnos, itt sohasem értük el a százalék aránynak megfelelő köteles juttatásokat), nagyrészt az iskolák munkájának támogatására, vagy fenntartásra, de ez adományok mellett természetesen továbbra is a mi tulajdonainkként kell mindenkinek tekinteni a mi iskoláinkat. Azért, mert egy ;<íkolának a jellegét nem az anyagiak eredete adja meg. hanem az a lélek, amely különben az iskola karakterét garantálja. Mindenki előtt nyugodtan beszélhetünk arról, hogy minden egyházi embernek van időnként keserves tapasztalata az egyházi iskolával szemben s azt is sokszor megírták már egyházi újságíróink, hogy tökéletes iskola nincs és a mi iskoláink sem felelnek meg száz százalékig a hitvallásos iskolák ismérveinek. De hibájukban és gyengeségeikben is a mi iskoláink s büszkék vagyunk sok nagyszerű eredményükre és méltán kiérdemelt jóhírnevükre. Nem csökönyösségből fakad szeretetünk, hanem sok ismeretből és tapasztalatból s az összehasonlítások alkalmaival sohasem befolyásolt minket semmiféle elfogultság, hanem a józan és magyar érdekeket vizsgáló mérlegelés s főként emiatt is küzdeni akarunk a keresztyén magyar iskola- politikáért. Talán a politikusoknál és a kultuszminisztériumi szakembereknél is jobban ismerjük azokat a küzdelmeket, amelyeket európai keresztyén emberek folytattak a század eleje óta minden a felekezeti iskolákat államosító törekvéssel szemben és látjuk, hogv az állam tulajdonképpen mindenütt vesztes maradt ott, ahol a felekezeti iskolákat államosította. Kapott talán úi iskolaépületeket, régi pedagógusokat és mindig új növendékeket, de sehol sem örökölte az iskolának azt a szellemét, amely az egyház kezében miníg érték volt nemcsak a keresztyénség, hanem a nemzet számára is. Nem volna okos dolog a mi részünkről azonban az, ha iskoláink védelmezése érdekében a többi egyházakkal, vasy frakciókkal együtt junktimot vállalnánk esetleg olyan más kérdésekkel (földbirtokrendezés), amelyek minket közelebbről nem érdekelnek. Ebből megláthatja a világi hatóság a mi gondolkodásunkat, hogy mi nem ideig való értékekért küzdünk, hanem örök kincsekért: az egvházi iskolákért és annak veteményes kertjéért is. Hazánkban, remélhetőleg, nincs senki, aki iskoláink nemzeti nevelő-eredményeit valaha is és a legjámborabb formában is kifogásolhatná. S remélni lehet azt is, hogy az egyházi iskolák munkásai ma még jobban érzik, mint a múltban, hogy munkájukat abszolút mértékekkel akarják megmérni úgy az egyházi, mint a világi hatóságok. S ebben a felelősen nehéz helyzetben is, érzésünk szerint akár a hivatalosak, akár a részben érdekeltek rólunk csak azt állapíthatják meg: jobb munkát más vezetés alatt sem lehetne elérni. Maga a tanszemélyzet régóta ebben az irányban döntött. Az egyházi iskolákban alig van személvzethiány. Az állami és községi iskolákban inkább. Az utóbbi iskolákban nagyszerűbb emelkedhetési lehetőségek vannak, mint a mi iskoláinkban s keresni kellene az okát annak, hogv a mi értékes tanszemélyzetünk miért választja mindig inkább az egyházi iskolát, ahová pedig a beválasztás is mindig körülményesebb, mint az állami iskoláknál. Ez a helyzetkép is megvilágítást igényel mindazok részéről, akik a kérdés reformjával foglalkoznak. Egyházaink a múltban is mindent megtettek iskoláinkért. De legújabban iskolapolitikánkba egy úi és megmozdíthatatlan tételt iktattunk be. Ma beszélünk igehirdetésről, amely templomaink szószékén BfeNCfllKIMLET Ha a régi egyházi szokások évről- i évre gyakorlatlanul újra és újra elmaradnak, nem kétséges, hogy azokat idő- l vei szinte lehetetlen újra életrehívni. ! A nyugatfinnországi városok világias j élete sokszor károsan befolyásolta az : odatelepített karjalai ifjúság' lelki életét, éppen ezért ennek ellensúlyozására a gyülekezeteknek mindenáron ismét fel kell építeniük azokat a szent helyeket, imaházakat, vagy más épületeket, ahova az ifjúság bizalommal mehet. — A vasárnapi iskola ismét áldott munkát végez a gyülekezetek életében. Karjala híres egyházi énekkarai újból elkezdték a munkát a visszatért területeken, hogy énekeikkel emeljék a gyülekezet ünnepi áhítatát, hogy ráirányítsák a gyülekezet tekintetét a pusztítások felett is diadalmaskodó Isten népének életére és reménységére. Ugyancsak megindult a kinkeri (lelkészlátogató körút, mely alkalommal I házaknál egésznapos bibliaóra, áhítat i és anyakönyvi ellenőrzés van), vala- J mint az ifjúsági munka is. A karjalai egyházi élet legnagyobb, szinte élményszerű pillanatai éppen azok, mikor egy- egy új templomot, vagy egy romjaiból újjáépített templomot lehet felszentelni és hivatásának átadni, mint amilyen volt pl. a Kivennapa község templomának felszentelése, mely nemcsak a finn, hanem az egyetemes egyháztörténet lapjain is megörökítésre tart számot. Mindezek, amiket itt elmondottunk — fejezte be beszámolóját Salomies püspök, a karjalai egyházi életben, természetüknél fogva inkább a szemmel látható külső eseményeket és munkákat ölelték fel. Tudjuk azonban, hogy az I egyházi életben, éppen az a másik, a belső, sokszor láthatatlan, a fontosabb, mint a szemmel látható. Gyakran az egyházi élet erőteljesebben dobog ott és termi meg a maga csodálatos gyümölcseit, ahol hűséges szívek csendben hallgatják az Isten szavát és megtartják azt. Ezeknek a csendeseknek a száma ma Kanalában talán sokkal több, mnit bármikor azelőtt. Hisszük és reméljük, hogy az ő közvetítésükkel Karjala régi gyülekezeteinek azelőtti bőséges és áldott lelki élete tér vissza és megpróbáltatásokon keresztül is boldogabb időkbe vezet el minket. A tengerészmissziói munka eddigi vezetője Y. E. Jauhiainen esperes megvált munkájától és gyülekezeti szolgálatba lép. Távozásakor örömmel állapította meg, hogy a finn nemzet megértette a tengerészek között végzett missziói munkát s azt áldozatkészségével figyelemreméltóan támogatta. Ismeretes ,hogy az új háború következtében a finn tengerészek nagy többsége internáló táborokba jutott. Ilyen internáló táborokban élnek finn tengerészek a kapott hírek alapján Ausztráliában. I Indiában, Dél-Afriákban, Kanadában és : a különféle óceáni szigeteken. Bár a Tengerészmissziói Szövetség és munkásai között az összeköttetés részben vagy teljesen megszakadt, mégis kerülő úton arról értesült a Szövetség, hogy 3 lelkésze továbbra is munkálkodik Angliában, Antwerpenben és Kopenhágában. Ezeken kívül 11 hazai kikötőben végzett a Szövetség lelki munkát. Hivatalos lapja a „Tengerész Barátja”, melyet az olyan internáló táborokba is eljutottak, hol feltételezések szerin 3
